USA: Megegyezés születhet a pénzügyi szakadék kapcsán
Akár már karácsonyra megegyezés születhet, a pénzügyi szakadék elkerülése kapcsán a demokraták és a republikánusok között. Japán esélyes miniszterelnök-jelöltje komoly gazdasági stimulust helyezett kilátásba. Itthon csökkenést láthatunk a piacokon.
Gyorsan tanulnak a KKV-k!
3-5 százalékot spórolnak a KKV-k a szolgáltatóváltással az idei áramtarifáikhoz képest, egyre több kis- és közepes vállalkozás versenyezteti tudatosan energiabeszállítóit – derül ki az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. saját ügyfélportfolióján végzett elemzéséből. A kiélezett versenyben a fogyasztók megtartása is egyre nagyobb kihívást jelent az energetikai szolgáltató cégeknek, nem véletlen, hogy már a saját energiakereskedőtől kért ajánlatokban is kedvezményekkel igyekeznek megtartani partnereiket a cégek.
Aranypiac: két lépés előre egy lépés hátra
Két héttel ezelőtti emelkedésének a felét adta vissza az elmúlt héten az arany árfolyama. Egyes elemzők az indiai fesztiválszezon kifutásával magyarázzák az árfolyam legutóbb látott megtorpanását, mások az erős dollár, vagy az amerikai elnökválasztás befejeződése miatt alábbhagyó bizonytalanság számlájára írják ugyanezt. Valószínűleg egyszerre több tényező is közrejátszik, és a fundamentumok mellett még a spekulatív technikai kereskedés is nyomot hagyott az árfolyam múlt heti alakulásán – tájékoztat a www.aranypiac.hu.
Az újabb Matolcsy-csomag sem rengette meg a forintot
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Eladták a Használtauto.hu 50%-át, a vevő: Schibsted Classified Media
A Schibsted Classified Media megvásárolta a Használtautó Informatikai Kft., a hasznaltauto.hu – Magyarország piacvezető autókereskedelmi oldalát – üzemeltető társasága tulajdonrésze felét. Ezzel a Schibsted tovább erősíti pozícióit a magyarországi online hirdetési piacon, a vállalat portfóliójába tartozik a 2010-ben indult Jófogás.hu, Magyarország legnagyobb apróhirdetési adatbázisával rendelkező oldala.
A GDP 77,1 százalékán állt az államadósság szeptember végén
Az államháztartás bruttó adóssága a GDP 77,1 százalékának megfelelő összeget tett ki szeptember végén, az adósságot a harmadik negyedévben 149 milliárd forinttal csökkentette a forint erősödése, a nettó adósságfelvétel pedig 180 milliárd forinttal növelte - jelentette az államháztartás előzetes pénzügyi számlái alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.
Jövőre komplikáltabb lesz az áfa-bevallás
Jövőre tovább bonyolódik az adóadminisztráció Magyarországon: komplikáltabb lesz az áfa-bevallás és az új kisvállalkozási adók sem segítik az átláthatóságot - közölte a BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó cég hétfőn az MTI-vel annak kapcsán, hogy az Országgyűlés várhatóan elfogadja a 2013-ra vonatkozó adóváltoztatásokat.
Levált Európáról a magyar részvénypiac - esik a BUX index
Amíg Nyugat-Európában markáns erősödéssel kezdték a kereskedést hétfőn a vezető részvényindexek, addig a magyar piac meredek eséssel indult a kormány által pénteken bejelentett újabb egyenlegjavító intézkedéseinek köszönhetően.
Erőre kapott a hazai építőipar
A KSH ma közzétett adatai alapján 2012 szeptemberében az építőipari termelés volumene 6,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, augusztusban még 5,6 százalékos visszaesés mutatkozott. Az idei év első kilenc hónapját tekintve a visszaesés mértéke 5 százalékra zsugorodott az első nyolc hónapban mért 7 százalékról.
Nyomás alatt maradhat a pesti parkett
A pénteken bejelentett újabb kormányzati egyenlegjavító csomag miatt gyengülést várnak hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett piaci szakértők, vagy legalábbis azt, hogy a magyar piac alulteljesítő lesz az európai börzékkel szemben.
Emelkednek a nemesfémek árfolyamai
Emelkedéssel indítja a hetet az arany árfolyama, köszönhetően a gyengülő dollárnak és azoknak a várakozásoknak, amely szerint Japán a választások után még agresszívebb infláció fokozó politikát fog folytatni.
OTP részvény - beindul végre a jó gyorsjelentésre?
A múlt héten hozta nyilvánosságra az OTP a harmadik negyedévi gyorsjelentését, amelyben a hitelportfólió romlásának lassulásáról számolt be, a papír árfolyamát ugyanakkor nem nagyon mozgatta meg a - várakozásoknál egyébként jobb - beszámoló. Az OTP az elmúlt héten 1,35 százalékkal, 55 forinttal erősödött, 4116 forinton zárt pénteken. Nézzük, mire számíthatunk a folytatásban!
A 'trafiktörvény' után jöhet a 'szesztörvény'?
A „trafiktörvény” után előkészületben van a szeszes italok koncessziós árusításának tervezete - írta pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülését a Népszava hétfőn.
A 2013-as költségvetésen és az adótörvényeken is változtathat a Ház
A jövő évi költségvetést érintő kiigazításokat, valamint 2013-ra vonatkozó adóváltoztatásokat is elfogadhat mai ülésén az Országgyűlés. A képviselők emellett szavazhatnak például a pénzügyi ombudsman intézményének létrehozásáról, ugyanakkor az új választási eljárási törvény zárószavazására nem kerül sor.
Lecsapott Kína a hamis Louis Vuitton táska gyártóira
Hamisított, külföldi márkás termékek, elsősorban táskák gyártóinak és értékesítőinek tucatjait vette őrizetbe a rendőrség Kínában, amerikai hatóságok közreműködésével - jelentette a kínai média hétfőn.
Hoffmann Rózsa szerint nem lesz pedagógussztrájk
Az oktatási államtitkár szerint nem lépnek sztrájkba a pedagógusok. Hoffmann Rózsa erről az ATV Szabad szemmel című műsorában beszélt vasárnap este.
A Fidesz jelöltje nyerte az időközi választást Szamosszegen
A Fidesz-KDNP jelöltje szerezte meg a legtöbb szavazatot a vasárnapi időközi választáson Szamosszegen - közölte a nem hivatalos végeredményt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település megbízott jegyzője az MTI-vel.
Nevetséges és szánalmas politikai provokáció a hvg.hu plágiumgyanúja
Nevetséges és szánalmas politikai provokáció a hvg.hu vasárnap esti cikke, amely Plágiumgyanú Semjén Zsolt doktorija körül címmel jelent meg - reagált Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője vasárnap az internetes portál írására.
Végveszélyben a Financial Times Deutschland című német üzleti lap
Bizonytalan a Financial Times Deutschalnd (FTD) című német üzleti lap jövője, hétvégi német sajtóbeszámolók szerint a tulajdonos a lap megszüntetését tervezi.
A német fémipar értelmetlennek taratná a női vezetői kvóta bevezetését
Szívesen alkalmazna több nőt a német fémfeldolgozó ipar, de nincs elég jelentkező, így a női vezetői kvóta bevezetésének sem lenne értelme - írja a Focus Online német hírportál a a Welt am Sonntag lap cikkére hivatkozva.