Erősödik a forint a délelőtti órákban
Erősödött a forint pénteken délelőtt az euróval és a svájci frankkal szemben. Délután az amerikai foglalkoztatási adatok lehetnek hatással az árfolyamokra - mondták el devizapiaci kereskedők, hozzátéve, hogy a jövő heti európai uniós csúcs előtt egyelőre kivárás érződik a piacokon.
Olaj - Visszatért 100 dollár fölé a WTI jegyzése
Hajszállal a 100 dolláros lélektani szint felett oldalaz a kőolaj kurzusa. Egy korrekciót követően talált magára a héten az árfolyam, miután a 20 és 200 napos mozgóátlagokról sikerült elrugaszkodnia felfelé. A trend emelkedő irányba mutat, és az árfolyam közelíti a 102,6-os ellenállást, melynek áttörése esetén a 115 dolláros májusi maximumot veheti célba a kurzus. Erős támaszt most 95 dollárnál találunk - olvasható az Erste elemzésében.
Lesz Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal
Döntött a kormány a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal létrehozásáról - az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
7,5%-os GDP bővülésre számít az indiai pénzügyminiszter
Az indiai hazai össztermék több mint 7,5 százalékkal nőhet az idén - vélte az ország pénzügyminisztere, aki a napokban még némileg szerényebb, 7,3 százalékos GDP-emelkedést valószínűsített.
Bezárják és újranyitják a szicíliai autógyárat
Sárközy Júlia az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 2011. december 2., péntek (MTI) - December végén a Fiat távozik a szicíliai Termini Imereséből: a gyárat és a dolgozók egy részét az olasz Dr Automobile Group veszi át a szakszervezetek és a Fiat heves vitája közepette.
Nagyot fordult a héten a DAX árfolyama
A DAX index az 5.365 pontos minimumról rugaszkodott el pozitív irányba a kurzus, és rés kíséretében (5.528-5.573) nagyot emelkedett pár nap alatt. Az 5.750 pontos ellenállás és a mozgóátlagok áttörését követően a 6.115 pontos ellenállásig emelkedett. A technikai kép sokat változott az elmúlt napokban, amíg nem kapunk negatív fordulós jelzést, addig optimisták maradhatunk a folytatást illetően. A 6.100 pont áttörése után a 6.400 pontos maximumot célozhatja meg az index - olvasható az Erste elemzésében.
Rekordszinten stagnált az orosz olajtermelés novemberben
Moszkva, 2011. december 2., péntek (MTI/Reuters/ITAR-TASZSZ) - Rekordszinten stagnált a novemberi orosz olajtermelés, októberhez hasonlóan napi 10,34 millió hordó volt - közölte az orosz energiaügyi minisztérium pénteken.
Újraindult a hegymenet a pesti börzén
A tegnapi jelentősebb korrekció után ma már ismét erősödéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde. A BUX 163,02 ponttal, 0,95 százalékkal erősödve, 17.311,50 ponton kezdte a napot. A londoni FTSE-100 1,24 százalékos, a frankfurti DAX-30 1,41 százalékos, míg a párizsi CAC-40 1,34 százalékos pluszban állt a nyitás utáni percekben.
RÖVIDHÍR - Tőzsde - Erősödéssel nyitott Nyugat-Európa
London, Frankfurt, Párizs, 2011. december 2., péntek (MTI/Dow Jones) - Erősödéssel kezdték a pénteki kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek.
Szeptemberben is nőtt az export
Az augusztusi élénkülést követően szeptemberben tovább nőtt az export és az import volumene, az előbbi 8,6, az utóbbi 2,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kivitel élénkülését a járműgyártáshoz kapcsolódó termékek kereskedelme, a behozatal lassabb növekedését az energiahordozók importjának visszaesése okozta.
Sarkozy: Párizs és Berlin új európai szerződést szeretne
A francia államfő megerősítette, hogy Franciaország egy új európai szerződést készít elő Németországgal.
Tőzsde - Vegyes indexek Ázsiában
Tokió, 2011. december 2., péntek (MTI/Dow Jones/AFP) - Vegyesen álltak pénteken a legfontosabb ázsiai tőzsdeindexek.
Orbán: újabb spekulációs támadás lesz az ország ellen
A miniszterelnök szerint azért van szükség egy nemzeti növekedési tervre, mert annak megalkotása és végrehajtása nélkül recesszióba esne a magyar gazdaság; Orbán Viktor ezt pénteken mondta az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, ahol közölte azt is: úgy készül, hogy december közepe táján újabb spekulációs támadás lesz az ország ellen
Ismét emelkedés jöhet Nyugat-Európában
Erősödéssel kezdhetik a pénteki kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a befektetők egyre bizakodóbbak az euróövezeti válságkezelést illetően.
Januárban tovább ronthat világgazdasági kilátásain az IMF
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön azt közölte, hogy valószínűleg ront a globális gazdaságnövekedéssel kapcsolatos előrejelzésén januárban, miközben cáfolta, hogy tárgyalna egy olasz mentőcsomagról.
Megpihentek az amerikai piacok a szerdai szárnyalás után
Többnyire csökkenéssel zártak a vezető amerikai részvényindexek, miután a befektetők a nap folyamán nyereséget realizáltak azután, hogy szerdán a tőzsdemutatók két és fél éve legnagyobb egynapi emelkedéssel zártak. Az érdeklődés középpontjába már inkább a pénteken publikálásra kerülő foglalkoztatottsági adatok kerültek, így a profitkivét mellett leginkább kivárás jellemezte a kereskedést.
A kormány válaszolt az Európai Bizottságnak a különadó miatt
A magyar kormány a napokban válaszolt az Európai Bizottságnak (EB) a telekommunikációs szektorra kivetett különadóra vonatkozó kötelezettségszegési eljárásban, az úgynevezett indoklással ellátott véleményre - írja a pénteki Napi Gazdaság.
Drágulnak jövőre a távközlési szolgáltatások
Több millió előfizető számára drágulnak jövőre a távközlési szolgáltatások, nem kevesen lesznek, akiknek nagyobb mértékben, mint a két százalékpontos áfaemelés alapján indokolt lenne - írja a pénteki Népszabadság.
Devizapiac - Az euróval szemben kissé gyengült reggelre a forint
Budapest, 2011. december 2., péntek (MTI) - Az euróval szemben kissé gyengült, a frankkal, dollárral és jennel szemben stagnált péntek reggelre a forint a bankközi devizapiacon.
1 milliárd euró tőke jöhet az idén
Egymilliárd euró értékű külföldi működőtőke-beáramlási egyenlegre számít az idén a külgazdasági területet pár hete átvevő Hidvéghi Balázs - írja a pénteki Világgazdaság.