Berlusconi nem akar vagyonadót
Itáliában kevés a milliomos, az új olasz kormány által tervezett vagyonadóval az államkassza mégis jelentős bevételre tenne szert az olasz jegybank, a Banca d'Italia számításai alapján.
Új, környezetbarát fényforrásokat fejlesztett a GE magyar mérnökökkel
A hagyományosnál jóval takarékosabb és csak minimális higanymennyiséget tartalmazó fényforrásokat fejlesztettek ki a GE budapesti Globális Fényforrás Technológiai Központjának mérnökei egyetemi kutatóintézetekkel közösen - tájékoztatta Vámos Zoltán, a GE Lighting globális technológiai igazgatója az MTI-t.
JAVÍTÁS - Új csúcsra szökött októberben az euróövezeti munkanélküliség
Budapest, 2011. november 30., szerda (MTI) - Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy a 2011. november 30. 11:58 órakor kiadott, Új csúcsra szökött októberben az euróövezeti munkanélküliség című anyagunk utolsó bekezdésének 1. mondata helyesen:
Monti megerősítette az olasz gazdasági reformokat és a büdzsé kiegyensúlyozásának tervét
Megerősítette Mario Monti olasz miniszterelnök szerdán Brüsszelben, hogy Olaszországban a következő időszakban újabb gazdasági reformlépéseket tesznek, és két éven belül megpróbálnak deficitmentes államháztartási egyenleget elérni.
Jóváhagyták a jövő évi EU-költségvetést a tagországok pénzügyminiszterei
Brüsszel, 2011. november 30., szerda (MTI) - Jóváhagyták az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei szerdán Brüsszelben az EU jövő évi költségvetésének azt a változatát, amelyről az Európai Parlamenttel (EP) folytatott tárgyalásokon született kompromisszumos döntés.
Az amerikai ingatlanpiac felől is jó hírek érkeztek
A Nemzeti Ingatlanforgalmazók Szövetsége (NAR) adatai alapján a függőben lévő ingatlan értékesítések alakulásából képzett mérőszám (PHSI) az USA-ban október folyamán a vártnál nagyobb mértékben emelkedett.
Klímacsúcs - a szén-dioxid kibocsátás megfékezése még mindig a kisebb rossz
Durban, 2011. november 30,. szerda (MTI/dpa/AP) - Az ENSZ egy vezető klímakutatója szerint, miközben a globális felmelegedés az emberiséget fenyegető veszélyekkel és kiterjedt költségekkel jár, a szén-dioxid-kibocsátás fékentartása számos előnyt hordoz.
Mindenki örül az összehangolt likviditásnövelő intézkedéseknek
Pozitívan fogadták a piacok a világ legnagyobb központi bankjainak összehangolt likviditásnövelő intézkedéseit, az MTI által megkérdezett elemzők szerint a hatás azonban lehet, hogy csak átmeneti lesz.
Termálvizes technológiával tenyésztik a barramundit Jászkiséren
Jászkisér, 2011. november 30., szerda (MTI) - A termálvízre alapozott technológia segítségével tenyésztik Jászkiséren az ausztrál süllőt, a barramundit - közölte a projekt vezetője az MTI-vel.
Hárommilliárdos beruházás a Sajó-Bódva térségében
Sajókaza, 2011. november 30., szerda (MTI) - A Sajó és a Bódva völgye 127 településének hulladékgazdálkodása korszerűsödik egy 3,3 milliárd forintos projekt révén, amelyről Szabó Attila projektmenedzser szerdán számolt be Sajókazán.
Kanada GDP-je 3,5 százalékkal nőtt az idei III. negyedévben
Ottawa, 2011. november 30., szerda (MTI/Dow Jones/AP) - Kanada gazdasága 3,5 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben éves összevetésben a második negyedévi 0,5 százalékos zsugorodás után.
7 hónapos csúcsán a Chicago-i PMI
November folyamán meglepő mértékben emelkedett az aktivitás az Egyesült Államok középnyugati régiójának feldolgozóiparában. Az üzleti barométer (Chicago PMI) értéke az októberi 58,4 százalékról novemberben 7 havi csúcsra, 62,6 százalékra emelkedett, holott a várakozások stagnálásról szóltak.
Drágul a kőolaj a likviditásnövelő akció hírére
Közel másfél dollárral drágult a kőolaj szerdán kora délután azt követően, hogy összehangolt likviditásnövelő intézkedéseket jelentettek be a világ legnagyobb központi bankjai.
Lendületes emelkedéssel nyitott Amerika
Az amerikai tőzsdeindexek lendületes emelkedéssel nyugtázták szerdán az összehangolt jegybanki likviditásnövelő akciót, a kínai monetáris enyhítést, valamint az amerikai magánszektorban foglalkoztatottak számának váratlanul magas novemberi növekedését.
USA - Elmaradt a termelékenység bővülése a várakozásoktól
A vártnál kevésbé nőtt a termelékenység az amerikai mezőgazdaságon kívüli ágazatokban az idei harmadik negyedévben, amikor a bérek már a második egymást követő negyedévben csökkentek.
Felfüggeszti figyelemfelhívó akcióját a LIGA
Szeged, 2011. november 30., szerda (MTI) – A Liga Szakszervezetek felfüggeszti péntektől tervezett gördülő figyelemfelkeltő akcióját - jelentette be a szakszervezeti tömörülés elnöke szerdán, Szegeden.
IMF-együttműködés - Fellegi vezeti a magyar tárgyalódelegációt
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezeti a magyar delegációt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokon - jelentette be a kormányszóvivő szerdán.
Több jut jövőre a gyógyfürdők támogatott szolgáltatásaira
Zalakaros, 2011. november 30., szerda (MTI) - Várhatóan 200 millió forinttal, vagyis öt százalékkal növekszik jövőre a gyógyfürdőkben igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások támogatására fordítható összeg - közölte a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke szerdán Zalakaroson sajtótájékoztatón.
XTB devizapiaci körkép
Az alábbi hangoselemzésben partnerünk, az X-Trade Brokers elemzője ad áttekintést a devizapiac aktuális történéseiről. Profitáljon belőle!
Matolcsy Simorral tárgyal a jövő évi növekedésről
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a jövő évi növekedési tervvel kapcsolatban konzultál a Magyar Nemzeti Bank vezetőjével - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán.