Elégedettek a hétvégi eseményekkel az európai piacok
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn tovább emelkedtek, a szerdai euróövezeti csúcsértekezlettől várt eredményeket megelőlegezve. A görög és az euróövezeti államadósság-válságra várt megoldás reményében a péntekinél kissé lassabban, de hétfőn is javultak a részvénypiacok.
Megugrott az olaj árfolyama
Jelentősen emelkedett a nyersolaj világpiaci ára hétfőn kora este részben annak a hatására, hogy októberben nőtt a feldolgozóipari aktivitás Kínában, a világ második legnagyobb olajfogyasztó országában, három egymást követő hónap csökkenés után.
OGY - A thm-et maximáló törvénytervezetről tárgyalt a gazdasági bizottság
Budapest, 2011. október 24., hétfő (MTI) - A teljes hiteldíj mutatót (thm) 30 százalékban maximáló miniszterelnöki javaslatról tárgyalt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Bankszövetség szakértőinek bevonásával az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága hétfői ülésén.
Eddig 566,6 millió forint chipsadót vallottak be
A népegészségügyi termékadóból - köznyelven chipsadóból - 566,6 millió forintot vallottak be az adóalanyok szeptemberre, illetve a harmadik negyedévre - közölte az adóhatóság az MTI érdeklődésére. A kormány 2011-re 5 milliárd, 2012-re 20-30 milliárd forint bevételt irányzott elő ebből az adónemből.
Délutánra jött meg a forint ereje
A forint hétfőn kora estére erősödött az euró és a svájci frank délutáni, illetve reggeli jegyzéséhez képest is a devizapiacon.
Jelentősen nőtt a bejelentett új állások száma szeptemberben
Jelentősen nőtt a bejelentett új álláshelyek száma országszerte szeptemberben mind az előző hónaphoz, mind az előző év azonos hónapjához képest, a nyilvántartott álláskeresők száma pedig csökkent - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján közölt adatokból.
Európai pénzekből is folytatni lehet az észak-erdélyi autópálya építését - HÁTTÉR
Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 2011. október 24., hétfő (MTI) - Bukarest reményei szerint európai pénzekből is lehet majd folytatni az építést az észak-erdélyi autópályának azon a részén, amely kikerült a Bechtel amerikai céggel korábban kötött, nemrég módosított szerződésből, eközben a román állam megpróbál 46 kilométernyi autópályát saját költségvetéséből finanszírozni.
Felszámolás indult az Electro World ellen
Az áruházait sorra bezáró Electro World Magyarország (EWM) Kft.-nek nem sikerült csődvédelembe menekülnie, a társaság ellen a Pest Megyei Bíróság megindította a felszámolási eljárást - közölte a gazdasag.hu portál az MTI-vel.
Lejárt szavatosságú bébiételeket találtak az érdi Tescóban
Lejárt szavatosságú bébiételeket találtak az érdi Tesco áruházban tartott próbavásárlásuk során a Pest Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének ellenőrei, a bírság kiszabása folyamatban van – közölte a kormányhivatal kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel.
Enyhén erősödött a forint
Budapest, 2011. október 24., hétfő (MTI) - Némileg erősödött a forint hétfőn, az eurót délután fél ötkor 296,57 forinton jegyezték a délelőtti 297,41 és a péntek esti 298 forint körüli szint után.
Londoni elemzők: az MNB egyelőre nem mozdul, de van távlati kamatemelési esély
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2011. október 24., hétfő (MTI) - Londoni felzárkózó piaci elemzők jórészt a 6,00 százalékos alapkamat tartását várják a magyar jegybank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésétől.
A CMM civil kontrollt követel az újabb pécsi biomassza-beruházás kapcsán
Pécs, 2011. október 24., hétfő (MTI) - Civil kontrollt követel a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) a Pannonpower Holding Zrt.-től a pécsi hőerőműben folyó új biomassza blokk építésével összefüggésben.
Közel a megállapodás a bankok feltőkésítésének kérdésében - HÁTTÉR
Brüsszel, 2011, október 24., hétfő (MTI/Dow Jones) - A hétfői, egymást megerősítő politikai nyilatkozatok egyre inkább azt mutatják, hogy az euróövezeti és uniós vezetők közel állnak a megállapodáshoz az európai bankok feltőkésítésének kérdésében.
Olasz, francia és német bankok a feltőkésítés élvonalában
Az olasz UniCredit, a német Deutsche Bank és a francia BNP Paribas minden valószínűség szerint azon európai nagybankok között lesz, amelyek jelentősebb pótlólagos tőkére lesznek utalva, hogy megfeleljenek az új, korábbinál szigorúbb tőketartalékolási kötelezettségeknek - vélik elemzők. Ezek a bankok jobban ki vannak téve a görög, és más országok adósságainak, mint a többi európai bank.
A növekvő költségek miatt aggódnak leginkább a Kínával üzletelő amerikai vállalatok
Sanghaj, 2011. október 24., hétfő (MTI) - Elsősorban a munkaerő-hiány és a növekvő költségek aggasztják a Kínával üzletelő amerikai vállalatokat, amelyek túlnyomó többsége számára továbbra is prioritás a kelet-ázsiai ország piacán való jelenlét.
A német alsóház szerdán tárgyalhat az EFSF-ről
A német parlament egésze, nem csak a költségvetési bizottság tanácskozhat szerdán az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) kapacitásbővítésének irányelveiről - mondták a Dow Jones üzleti hírügynökségnek kereszténydemokrata párti (CDU) képviselők hétfőn.
Magyar szakmapolitikai siker a régiós hírközlési megállapodás
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) javaslatát fogadták el a negyedik generációs mobilfrekvenciák határövezeti használatáról, a megállapodást öt ország hírközlési hatósága írta alá Bécsben. A nemzetközi frekvenciakoordinációs egyezmény az országhatárok mentén is lehetővé teszi a negyedik generációs mobilszolgáltatások bevezetését a 800 megahertz és 2,6 gigahertzes sávban.
Fellegi: Kína már vásárolt magyar kötvényeket
Kína már vásárolt magyar állampapírokat - mondta Londonban Fellegi Tamás hétfőn.
Növekedhet a követelésvásárlóknak értékesített késedelmes banki hitelállomány
Folyamatosan emelkedik a késedelembe esett fedezetlen, nem jelzálogalapú lakossági banki hitelek hazai aránya; a romló tendenciák miatt várható, hogy mind arányában, mind volumenében növekedni fognak a követelésvásárló cégek számára értékesített lejárt hitelügyletek - közölte a Díjbeszedő Faktorház Zrt.
Befejeződött a bezárt forráskúti hulladéklerakó rekultivációja
Szeged, 2011. október 24., hétfő (MTI) – A szegedi regionális hulladékgazdálkodási program részeként befejeződött a korábban bezárt forráskúti hulladéklerakó rekultivációja; 2012 októberéig további huszonhat helyen számolják fel a környezetkárosító szeméttelepeket Csongrád és Bács-Kiskun megyében – közölte Csatári Gábor, a kivitelező AS Szeged Konzorcium vállalkozási igazgatója hétfőn a helyszínen.