2 százalék feletti eséssel zártak a piacok Amerikában
Ismét veszteséggel zártak az amerikai piacok, közel 2 százalékos csökkenést eredményezett a meredeken lassuló kínai feldolgozóipari aktivitás, illetve a gyengére sikeredett német kötvényaukció miatti aggodalmak, miután a 6 milliárd euró értékben meghirdetett 10 éves német kötvényre 3,889 milliárd euró ajánlat érkezett. A kötvényből 3,644 milliárd eurót értékesítettek.
Megálhat az esés az európai piacokon
Londoni értékpapír-forgalmazók szerint a londoni tőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 tizenöt pont körüli, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 harminc pont körüli emelkedéssel nyithat csütörtökön. A közel két hete tartó lejtmenet után vonzóvá válhatnak az olcsó részvények, ugyanakkor a piacok emelkedését limitálhatja az eurózóna adósságválságával kapcsolatos aggodalmak.
Továbbra sem tudnak magukra találni az ázsiai piacok
A legtöbb ázsiai részvénypiacnak sikerült mostanra javarészt mérsékelni a kezdeti veszteségeket, ugyanakkor a japán részvénypiac ma is jelentősebb eséssel két és fél éves mélyponton zárt a tegnapi szünnap után.
Kínában lassabban nő az ipari termelés
Peking, 2011. november 24., csütörtök (MTI/Reuters) - Kínában jövőre valószínűleg egy-két százalékponttal kisebb ütemben nő majd az ipari termelés, mint az idén - közölték a kínai ipari és információs technológiai minisztériumban csütörtökön.
Euróövezeti kötvény, avagy a legvalószínűbb valószínűtlen
Euróövezeti kötvény! Ettől hangos ma minden pénzügyi fórum Európában. Mi lenne ebben az újdonság? Hiszen közös euróövezeti, sőt, EU-szintű kötvénykibocsátás eddig is volt, módszereit 1968 óta finomítják.
Szlovákia elveszítheti Tokajt
Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy Szlovákia elveszíti a Tokaj védett eredetmegjelölést. Veszélybe került ugyanis az a szlovák-magyar kétoldali megállapodás, amely lezárhatta volna a hét éve húzódó vitát, és amelyről a felek hónapok óta tárgyaltak - tájékoztatta az Új Szó Online szerkesztőségét szerdán az pozsonyi agrártárca sajtóosztálya.
Devizapiac - A forint tartja a szintjét csütörtök reggel
London, 2011. november 24., csütörtök (MTI/Dow Jones) - A forint árfolyama vegyesen alakult csütörtök reggel, nagyjából tartotta a szerda estére kialakult, gyengébb szinteket.
Vámosi-Nagy Szabolcs: nem kerülhető el az adóemelés
Vámosi-Nagy Szabolcs szerint nem kerülhető el az adóemelés, ha a kormány kitűzte, hogy a költségvetési hiányt nem engedi bizonyos szint fölé menni, hogy csökkentse az államadósságot. Az adószakértő szerint jövőre minden réteg - a lakosság és a vállalatok is - nagyobb adót fog fizetni.
Parragh László: a következő fél év sorsdöntő lesz Magyarország számára
Valódi strukturális változtatásokra és a fenntarthatóság megteremtésére van szükség Magyarországon, ennek hiányában ugyanis hazánk hosszú időre újabb válságba süllyed – jelentette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke Szolnokon.
Összehangolják álláspontjukat a KAP jövőjéről az agrárkamarák
Budapest, 2011. november 24., csütörtök (MTI) - Jövő héten kilenc közép-európai ország agrárkamarai vezetői gyűlnek össze Budapesten, hogy egyeztessék álláspontjaikat az Európai Unió 2014-2020 közötti Közös Agrárpolitikájáról (KAP) - közölte a Magyar Agrárkamara az MTI-vel.
Világgazdaság - Gyengült a gyorsulási irányadó
Budapest, 2011. november 24., csütörtök (MTI) - Enyhe romlást mutat novemberre a Világgazdaság mutatója, a gyorsulási irányadó (GYIA), a reálgazdaság teljesítményét mérő, 10 összetevőből álló index 0,13 százalékkal esett vissza az előző hónaphoz képest - írta a gazdasági napilap csütörtökön.
Napi Gazdaság - Végelszámolás és új üzemeltető a Retz bútornál
Budapest, 2011. november 24., csütörtök (MTI) - Végelszámolás alá került a Retz bútoráruházakat októberig üzemeltető, biatorbágyi székhelyű Retz Trend Kft., az eljárás október 28-án indult, a hitelezőknek 40 napjuk van bejelenteni követeléseiket a végelszámoló Pannon Vagyonkezelő Felszámoló Tanácsadói Kft.-nél. - írta a Napi Gazdaság csütörtökön.
Kartellvizsgálat - A GVH kartellvizsgálatot indított hét pénzintézetnél - FRISSÍTETT (új: banki reagálások)
Budapest, 2011. november 23., szerda (MTI) - A Gazdasági Versenyhivatal szerdán (GVH) vizsgálatot indított hét magyarországi pénzintézetnél a lakossági jelzáloghitelek kamatának egy időben végrehajtott emelése miatt, aminek valószínű magyarázata a hatóság szerint a bankok közti megállapodás - közölte a GVH szerdán az MTI-vel. A távirati iroda megkeresésére három pénzintézet megerősítette a vizsgálat tényét, közülük az OTP Bank a leghatározottabban visszautasítja a vizsgálat alapját képező vádat.
Továbbra is felülteljesítő a magyar részvénypiac
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 57,84 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 16.979,37 ponton zárt szerdán, s ennek alapján kicsit felülteljesítő volt a magyar részvénypiac a többi tőzsdéhez képest.
Bankszövetség: a GVH vizsgálat nehezíti a devizahitelesekről formálódó megállapodást
A Bankszövetség szerint "a kommunikációs felhanggal erősített vizsgálatok alapjaiban kérdőjelezik meg a devizahitelezéssel kapcsolatos megállapodási szándékot és hozzáállást" - közölte a Bankszövetség szerdán az MTI-vel. Gyuris Dániel a bankszövetség alelnöke, a bankszövetség tárgyaló delegációjának vezetője így reagált az MTI-nek arra a szerdai hírre, hogy a GVH kartellvizsgálatot indított hét banknál.
Moody's: nem befolyásolja Amerika besorolását a kongresszusi kudarc
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2011. november 23., szerda (MTI) - Nem befolyásolja az Egyesült Államok lehetséges legjobb, "Aaa" szintű kormánykötvény-besorolásait, hogy eredmény nélkül végződött az 1200 milliárd dolláros deficitcsökkentési terv kidolgozásával megbízott kétpárti kongresszusi bizottság tárgyalássorozata - közölte szerdán a Moody's Investors Service.
Rogán Antal: 2012 az óvatos tervezés éve lesz
A 2012-es év az óvatos tervezés éve lesz, a legnagyobb kihívást Magyarország számára az európai adósságválság második hulláma fogja jelenteni - erről Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke az Infotér (Informatika a társadalomért) konferencia záró előadásában beszélt szerdán Balatonfüreden.
Ötödik napja tart az esés az európai piacokon
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán ötödik napja csúsztak mind mélyebbre a lejtőn. Az euróövezeti államadósság-válság okozta aggodalmakat szerdán súlyosbította az előzetes adatsor arról, hogy novemberben már harmadik hónapja gyengül a magángazdaság teljesítménye az euróövezetben, és Kínában is csökken a feldolgozóipar teljesítménye.
A forint stagnált az euróhoz és a frankhoz képest estére
Budapest, 2011. november 23., szerda (MTI) - A forint stagnált szerda kora estére az euróhoz és a frankhoz képest a délutáni jegyzéséhez viszonyítva a bankközi devizapiacon.
VM: az Európai Bizottság szerint Magyarországon is bővültek a Natura 2000 területek
Budapest, 2011. november 23., szerda (MTI) - Az Európai Bizottság szerint Magyarország is jelentős szerepet vállalt abban, hogy Európa természetvédelmi területeinek hálózata, a Natura 2000 mintegy 19 ezer négyzetkilométerrel bővült a közelmúltban - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium az MTI-vel.