4 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki a Tescóra
A dohánytermékek árának szabálytalan feltüntetése miatt négymillió forintra bírságolta a Tesco Global Zrt.-t a Pest Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége - közölte a hivatal kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel.
Percek alatt eltűnt az optimizmus a BÉT-ről
Pozitív hangulatban indul a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX 196,94 pontos, 1,21 százalékos emelkedéssel, 16.486,08 ponton nyitott hétfőn.
Az idei évben várható vesztség hírére szakad az Erste árfolyama
Az osztrák bankcsoport, az Erste Bank 800 milliós veszteségre számít 2011-ben, többek között az euróövezeti adósságválsághoz, illetve a magyarországi devizatörlesztésekhez kapcsolódó leírások miatt - közölte a bank hétfőn.
Mezőgazdaság - Augusztusban feleződött az áremelkedés mértéke
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2011 augusztusában 12,4 százalékkal emelkedett éves szinten a júliusban mért 24,9 százalékos, és a júniusban mért 35,5 százalékos emelkedés után - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Augusztusban élénkült a külkereskedelmünk
Az elmúlt két hónap export- és importértékének mérséklődését követően az augusztusi külkereskedelmi termékforgalom már markáns növekedést mutat.
Meredeken emelkedett a német export
A német kivitel a szezonális és naptári hatásoktól tisztított adatok szerint 3,5 százalékkal nőtt, míg a behozatal nem változott augusztusban az előző hónaphoz képest - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn.
Tőzsde - Vegyes ázsiai kereskedés, Japán zárva tartott
Szöul, 2011. október 10., hétfő (MTI/Dow Jones) - Vegyes ázsiai indexek mellett 0,4 százalékos többlettel zárt a szöuli tőzsde irányadó mutatója, a Kospi; Japánban és Tajvanon nemzeti ünnep miatt zárva tartottak a tőkepiacok.
Újra jó hangulatban nyithat Nyugat-Európa
Erősödéssel nyithatnak hétfőn az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a befektetők a német kancellár Angela Merkel és Nicolas Sarkozy francia elnök vasárnapi találkozójának eredményeit kedvezően ítélték meg.
Törvénytelen működése miatt kivizsgálás alatt álló bankot mentett ki a görög jegybank
A görög központi bank aktiválta bankmentő alapját a kis pénzintézet Proton Bank kimentése érdekében, a bank ellen vizsgálat folyik a pénzmosás elleni törvények megsértése miatt - tájékoztatott hétfő reggel a görög jegybank.
Emelkedik az olaj árfolyama
Az ázsiai kereskedésben 84 dollár közelébe emelkedett az amerikai könnyűolaj árfolyama, köszönhetően a szuverén adósságválság által veszélyeztetett európai bankok védelme érdekében tett lépések és a vártnál jobb amerikai foglalkoztatottsági adatoknak.
Belgium államosítja a Dexia leányvállalatát
Az euróövezeti adósságválság miatt bajba jutott Dexia hétfői bejelentése szerint a bank belga leányvállalatát Belgium 4 milliárd euróért megvásárolja. Mindezen lépés része a likviditási hiánnyal küzdő bank rendbetételének.
Alig változott péntekhez képest a forint árfolyama
Stagnált hétfő reggelre a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon.
Rosszul járnak a termelők és szolgáltatók az új távhő-szabályozással
Bár a lakosságnak kedvez, hogy a távhő ára nem változik a fűtési szezonban a termelők és szolgáltatók nem elégedettek az új szabályozással - írja a hétfői Magyar Nemzet.
Központi adatbázis készül az autók előéletéről
Jövő év második felére megszülethet a használt autók kártörténetét rögzítő adatbázis, amelytől az Autós Nagykoalíció és a Gépjármű-importőrök Egyesülete az autókereskedelem megtisztulását várja - írja a hétfői Napi Gazdaság.
OTP részvény kilátások - mit hoz a hét?
A Budapesti Értéktőzsde az elmúlt hetet is erősödéssel zárta, hasonlóan a megelőző héthez. A BUX - amely két héttel korábban még 15 ezer alatt volt - 16 ezer pont fölé kapaszkodott vissza, pénteken 16.289,14 ponton zárt, egy hét alatt 3,26 százalékkal, 514 ponttal emelkedett az értéke az előző heti 834 pontos erősödést követően. Az OTP részvény gyengüléssel zárta a hetet. A részvénypiac forgalma 65,97 milliárd forint volt, míg az előző héten 85,47 milliárd forint értékben születtek üzletek. Az OTP árfolyama a múlt héten 2,89 százalékkal csökkent, pénteken 3.154 forinton zárt. Nézzük mit hozhat az előttünk álló hét!
Komoly elbocsátásokra kényszerülhetnek a szállodák
Bár a hoteliparban még mindig erős a túlélési ösztön, a Napi Gazdaságnak nyilatkozó ágazati szereplők szerint Magyarországon borúsak a kilátások, a szállodák jövőre komoly elbocsátásokra kényszerülhetnek.
Világgazdaság - Több pénz hulladékhasznosításra
Budapest, 2011. október 10., hétfő (MTI) - A környezetvédelmi termékdíjakból befolyó költségvetési bevételből több mint 20 milliárd forintot forgatna vissza jövőre a szelektív hulladékgyűjtés és hulladékhasznosítás támogatására a szeptember 1-jén megalapított Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség – mondta Vámosi Oszkár, a százszázalékos állami tulajdonban lévő szervezet ügyvezetője a Világgazdaságnak.
Világgazdaság - Ismét textilben utazhatunk
Budapest, 2011. október 10., hétfő (MTI) - Hosszú, ínséges időszak után úgy látszik, kezd megfordulni a trend, egyre több az olyan nyugati cég, amely – otthagyva Ázsiát és Észak-Afrikát – ismét ebben a régióban keres textilipari gyártókapacitásokat - írja a hétfői Világgazdaság.
Nem számítanak MNB-kamatemelésre a londoni elemzők
A 300 forint közelében mozgó euró ellenére sem várható egyelőre, hogy a magyar jegybank (MNB) vészkamatemelést hajt végre. A forint esetleges további gyengülését valószínűleg előbb más pénzügypolitikai eszközökkel, elsősorban intervencióval próbálná megfékezni - jósolták hévégi helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Uniós alap görög kis-és középvállalatoknak
Az Európai Bizottság 500 millió euróval támogatja a görög kis-és középvállalatokat. Az összeg november közepétől áll a cégek rendelkezésére Johannes Hahn, a regionális politikáért felelős biztos korábbi tájékoztatása szerint.