Matolcsy György 12,7 milliárd forint befagyasztását kezdeményezi
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az idei hiánycél tartása érdekében összesen 12,7 milliárd forint zárolására tett javaslatot az Országgyűlésnek a 2011-es költségvetés alkotmányos és média tartalékából - az országgyűlési határozati javaslat a parlament honlapján jelent meg pénteken.
Az adósságválság égből pottyant ajándék a Valutaalapnak
Égből pottyant ajándék a Nemzetközi Valutaalap számára a jelenlegi adósságválság - állítja Václav Klaus, cseh köztársasági elnök.
Parlament előtt a befektetési alapkezelőkről és a befektetési alapokról szóló törvényjavaslat
Az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó uniós szabályokat is átveszi az az új törvényjavaslat, amely újraszabályozza a befektetési alapkezelőket és a kollektív befektetési formákat. A törvényjavaslatot Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken terjesztette az Országgyűlés elé, és az a parlament honlapján jelent meg.
A belgákat is leminősítették - gyors reakciót ígérnek
Még a hét végén meg kellene állapodniuk a kormányalakításon dolgozó belga pártoknak az ország jövő évi költségvetésében - hangoztatta Yves Leterme, Belgium ügyvezető kormányfője azt követően, hogy a Standard and Poor's egy fokozattal leminősítette az ország hosszú távú államadós-osztályzatát.
Megkezdődött a Müller Drogéria letenyei logisztikai központjának építése
Tereprendezéssel és földmunkákkal elkezdődött a Müller Drogéria három országot kiszolgáló nemzetközi logisztikai központjának építése Letenyén, az országhatár mellett.
Átfogó és aktív klímaváltozás elleni harcot szorgalmaz Kína
Átfogó akciótervet állított össze Kína a klímaváltozás elleni harc 2011-2015 közti időszakára. Az ország célja az energiafogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, valamint a nem-szénalapú energiafelhasználás arányának növelése.
Parlament előtt az új államháztartási törvény
Az elkülönített állami pénzalapok, valamint a társadalombiztosítás alapjai a költségvetés központi alrendszerébe olvadnak, viszont másik alrendszerként megmarad az önkormányzati - egyebek mellett ezt tartalmazza az új államháztartási törvény tervezete, amelyet pénteken terjesztett az Országgyűlés elé Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, a javaslat a parlament honlapján jelent meg.
Vezetékért olcsóbb földgáz
Az orosz Gazprom lett a fehérorosz Beltransgaz száz százalékos tulajdonosa a pénteken aláírt államközi megállapodás alapján, Minszk pedig cserébe olcsóbban kapja a földgázt.
Kanada kőolajvezetékeket építene Ázsia felé
A kanadai kormány az ország energetikai társaságainak vezetőivel fontolóra vette két, az ország nyugati partja - vagyis az energiaínséges ázsiai piac - felé irányuló kőolaj-vezeték megépítésének tervét - jelentette pénteken a The Wall Street Journal.
Ami magyar, mind le! A Moody's magyar bankokat is leminősített
A magyar államadós-osztályzat előző napi visszaminősítése után, péntek este leminősítette a Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) is a Moody's Investors Service, emellett rontotta hét magyar kereskedelmi bank különböző osztályzatait.
Magyarország után Budapestet is leminősítette a Moody's
Budapesttől is megvonta a befektetési ajánlású adósbesorolást a Moody's Investors Service.
Lelkes tömeg várta az aranyszállítmányt
Megérkezett pénteken Caracasba a külföldi - európai és amerikai - bankokban elhelyezett venezuelai aranytartalékok első szállítmánya.
A magyarok 43 százaléka csak beszélgetésre használja a telefonját
A magyarok kevesebb, mint fele, 43 százaléka csak beszélgetésre, harmaduk már banki tranzakciókhoz is használja a mobiltelefonját, egyharmad azok aránya, akik rendszeresen interneteznek is a készüléken, de a válaszadók csak 6 százaléka küld e-mailt is a telefonnal - derül ki egy, az Aegon Magyarország által a saját ügyfelei körében elvégzett kutatásból.
Ki fizeti meg a bankok 'kapzsiságát' ?
Traian Basescu román államfő reményét fejezte ki, hogy nem az Európai Unióhoz frissen csatlakozott tagállamoknak kell megfizetniük a bankok "kapzsiságát".
Spanyolország is külföldi segítséget kérhet
A várhatóan december közepén felálló új spanyol kormány külföldi segítséget kérhet pénzügyi problémáinak orvoslására - mondta pénteken a hétvégén tartott parlamenti választásokon fölényes győzelmet aratott konzervatív Néppárthoz közelálló forrás.
Az euró nem fog csődöt mondani
Az euró egészen biztosan nem fog csődöt mondani az Európai Bizottság pénzügyi biztosa szerint. Olli Rehn az új olasz kormányfővel, Mario Montival tartott római megbeszéléseit követően kijelentette: az ilyen feltételezések minden alapot nélkülöznek.
Továbbra sincs megoldás a válságra, amely helyreállítaná a befektetők bizalmát
Európa továbbra sem talált olyan megoldást szuverén adósságválságára, amely helyreállítaná a befektetői bizalmat - ismerte el az Európai Bizottság elnöke pénteken Portugáliában.
Vállalkozói Információs Pontot nyitott a BKIK IX-es osztálya
Budapest, 2011. november 26., szombat (MTI) - Vállalkozói Információs Pontot (VIP) nyitott az UFS Group és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) banki, biztosítási és általános pénzügyi szolgáltatásokat tömörítő IX-es osztálya - közölte az érdekképviselet.
Olaszország csődje az euró végét jelenti
A két vezető euróövezeti ország, Németország és Franciaország tudatában van annak, hogy Olaszország fizetésképtelensége az euróövezet végéhez vezet, parkolópályára helyezi az európai integrációt és előre nem látható következményekkel jár - jelentette ki az új olasz kormányfő pénteken.
RÖVIDHÍR - Hitelminősítés - Budapesttől is megvonta a befektetési ajánlású osztályzatot a Moody's
London, 2011. november 26., szombat (MTI) - Budapesttől is megvonta a befektetési ajánlású adósbesorolást a Moody's Investors Service.