Széll Kálmán Terv - Demján Sándor bízik a növekedésben
"Azért szálltam be a bankba, ami kockázatos üzem, s azért keresek befektetőtársakat, mert azt hiszem, hogy Magyarországon növekedni fog a gazdaság. Ha ez nem így lesz, akkor rosszul döntöttem, nem kellett volna bankot vennem" - mondta Demján Sándor az érdekkörébe tartozó Gránit Bank bemutatkozó sajtótájékoztatója után az MTI-nek.
Az euró erősödésére számít a Panasonic
A japán Panasonic Europe Ltd. igazgatója Laurent Abadie szerint az euró árfolyama 110 jen környékén már elérte mélypontját, és mostantól az euró erősödésére lehet számítani.
USA - 8,9 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta
Az Egyesült Államokban február folyamán a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma a várakozásoknak megfelelő mértékben, 192.000 fővel bővült, ugyanakkor a munkanélküliségi ráta viszont nem várt módon 8,9 százalékra csökkent, amelyre 2009. áprilisa óta nem volt példa.
RÖVIDHÍR - Három-öt éven belül vezető középbankká kíván válni a Gránit
Budapest, 2011. március 4., péntek (MTI) - Három-öt éven belül a hazai pénzintézetek egyik vezető középbankjává kíván válni a Demján Sándor érdekkörébe tartozó, elsődlegesen a kis- és középvállalkozások (kkv) kiszolgálását megcélzó Gránit Bank, amelyet bő féléve vett át a nagyvállalkozó tulajdonában lévő Magyar Tőketársaság Zrt., s amelynek másik tulajdonosa a bank alelnöke és vezérigazgatója, Hegedűs Éva által vezetett EPM Kft.
Roubini - Hiba lenne az EKB áprilisi kamatemelése
Hiba lenne az Európai Központi Bank részéről, ha a következő kamatdöntő ülésén a kamatemelés mellett döntene, ugyanis ez a lépés csak tovább növelné a perifériára szorult euróövezeti tagországok gazdasági kockázatát - nyilatkozta a CNBC-nek Nouriel Roubini.
BUX (köztes 2): 23.046,32 pont, +0,97 százalék 14.30 órakor
Budapest, 2011. március 4., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 31,99 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Egyre távolabb a paritástól az USD/CAD árfolyam
Február végén letörte a fontos támaszszintjét a Loonie, vagyis a kanadai dollár az USA dollárral szemben. Ez a támasz 0.9840-nél támasztotta meg az árfolyamot az idei évben már sok alkalommal. Ennek a szintnek a letörése komoly jelzés, mely jól mutatja, hogy nem gyengült a lefelé mutató trend. (Solar Capital)
Szépen magára talált szójadara a korrekciót követően
Február folyamán megszakadt a szójadara határidős árfolyamának az emelkedése. A rövidebb trendben bekövetkezett változás egyértelművé vált a kékkel jelölt trendvonal határozott letörésével. (Solar Capital)
Januárban 700.000 munkavállaló élt a családi adókedvezménnyel
Januárban már közel 700 ezer munkavállaló vette igénybe az adórendszer családi kedvezményét, ezzel az állam mintegy 12 milliárd forintot hagyott a családoknál - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az adóhatóság friss kimutatásaira hivatkozva pénteken az MTI-vel.
Van ok az örömre a Saxo Bank-nál
A Saxo Bank tavaly 914 millió dán korona ( egy dán korona 36,6 forint) adózás előtti nyereséget ért el, ez a 2009-es eredménynek több mint háromszorosa - közölte a pénzintézet kommunikációs cége, a Grayling Hungary pénteken az MTI-vel.
WSJE - a magyar reformterv még csak ígéret
A magyar kormány által e héten bejelentett megszorító terv nem egészen nyújtja azt, amit a közgazdászok vártak - írta pénteki kommentárjában a The Wall Street Journal című amerikai üzleti lap európai kiadása (WSJE).
4 hónapos csúcson az EUR/USD árfolyam
Az euró négyhavi csúcsra került a dollárral szemben pénteken dél körül azoknak a várakozásoknak a hatására, hogy az Európai Központi Bank (EKB) áprilisban kamatot emel.
Teljesen megújul az ÚSZT
Tavasztól új tanácsadó hálózat segíti a pályázókat, és bezárják a VÁTI helyi képviseleteit. Tempós és egyszerű, ám szakszerű pályázatkezelést, az eddigieknél lényegesen gyorsabb támogatáskifizetést, érdemi és szigorú ellenőrzést ígér a kormány az uniós források felhasználását menedzselő intézményrendszer nagy átalakítását követően.
Az innovációs alapból 13 milliárd hiányzik a kötelezettség teljesítéséhez
Az innovációs alap terhére vállalt 2010. és 2011. évi mintegy 50 milliárd forint kötelezettség pénzügyi fedezetéből hiányzik 13 milliárd forint - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) küldöttgyűlésén.
OTP - lesz osztalék a tavalyi évi eredmény után
Az OTP számításai szerint a tervezett intézkedésekkel biztosítható a kormány által kitűzött hiány-és államadósság célok teljesülése, és az ország piacról történő finanszírozása - mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón a Széll Kálmán Tervre utalva.
EUR/HUF – Matolcsy, az euró és 2020
Természetesen nem nagy újdonság, az, hogy a jelenlegi gazdaságpolitikai vezérfonal, az adósságterhek leszorítására és a 4-6% közötti gazdasági növekedés bebetonozására törekszik, azonban, ha Matolcsy György tegnapi Ausztriában adott nyilatkozatát, szembe állítjuk ezen törekvésekkel, akkor joggal adódik a kérdés: Ha valóban az lesz az elkövetkezendő pár évben amit a kormányzat tervez, akkor mire kell várni 2020-ig?
Jóvá tette az előző napok botlásait a DJIA index
Az elmúlt napok korrekcióját követően a trendvonalhoz és az azt szorosan követő mozgóátlaghoz húzott vissza a DJIA, ahol egy dupla-mélypont alakult ki. A tegnapi kereskedésben pedig nagyot téptek az indexbe és ez komoly fordulatot mutat a támaszszintekről. (Solar Capital)
Növekvő tendenciát mutat a lengyel munkanélküliség
Lengyelországban 13,2 százalékra nőtt februárban a munkanélküliség a januári 13,0 százalékról az ország munkaügyi minisztériumának pénteken ismertetett előzetes adata szerint.
Ma már elkezdték venni az OTP részvényét is
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 31,99 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt. Az OTP ma hajnalban tett közzé gyorsjelentését, ami ugyan elmaradt a várakozásoktól, ennek ellenére az utóbbi napok eladói nyomása után megjelentek a vevők a részvény körül. A BUX index erősödése leginkább ennek köszönhető.
EUR/CHF : Trichet szavai segítették a haza hiteleseket
A tegnapi napon az EKB vezetőjének szavaira figyelt a devizakereskedők többsége, és aki úgy vélekedett az előző hetek várakozásai okán, hogy talán lehet némi célzás egy esetleges kamatemelésre, annak igaza lett és vastag profitra tehetett szert.