Simor ellenzi újabb alelnök kinevezését és a monetáris tanács bővítését

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága hétfői délutáni ülésén ellenezte további egy alelnök kinevezését a jegybankhoz és a monetáris tanács bővítését, amelyekre az új MNB törvény adna lehetőséget.

Kisebb javításokkal elfogadhatónak nevezte az MNB-ről szóló új törvényhez hétfőn délután benyújtott módosító javaslatot az MNB elnöke. A módosítóban a gazdasági bizottság az eredeti törvényjavaslat több pontján is változtatna, amit az Európai Központi Bank (EKB) véleményének figyelembevételével indokolnak.

 

A javaslat a jegybank függetlenségével kapcsolatban rögzíti: az MNB, valamint szerveinek tagjai a törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, a kormány, vagy bármilyen más szervezet tiszteletben tartja ezt az elvet, és nem kísérli meg az MNB, valamint szervei tagjainak befolyásolását feladataik ellátása során. Bekerülne a javaslatba az is, hogy az MNB elnökének beszámolási kötelezettségei nem eredményezhetnek beavatkozást az MNB döntéshozó szervei tagjai függetlenségébe, nem befolyásolhatják az MNB elnökének, mint az EKB Általános Tanácsa tagjának fennálló státuszát és nem befolyásolják a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank Alapokmányából fakadó titoktartási kötelezettségek betartását.

 

Ugyancsak az EKB kifogására, az új testület, az igazgatóság felállítására több időt kapna az MNB, a testületet 2012 március 31-ig kellene felállítania. Van két-három kardinális kérdés, ahol az Európai Központi Bank véleményét a most benyújtott módosító nem veszi figyelembe - jelentette ki az MNB elnöke. Az EKB véleménye szerint a monetáris tanács tagjai, illetve az alelnökök kinevezési rendje az utóbbi időben többször módosult, anélkül, hogy figyelmet fordítottak volna az MNB igényeire - idézte az EKB állásfoglalását Simor András, hozzátéve, hogy véleménye szerint nem szükséges változtatni a jelenleg hatályos kinevezési renden.

 

"Számomra - mint ahogy az EKB számára - sem értelmezhető, hogy miért van szükség a monetáris tanács tagjainak számát, illetve az alelnökök számát növelni, mivel ennek indoklásáról egyetlen szó sem szerepel a törvényjavaslatban" - fogalmazott a jegybank elnöke. "Az MNB olyan működő szervezet, ahonnan az elmúlt öt évben, amióta én ott dolgozom, nem hiányzott egy harmadik alelnök, a két alelnök ellátta a feladatokat, ezért ha most egy harmadik alelnök állna be, akkor a meglévő két alelnök részmunkaidőben dolgozhatna" - magyarázta Simor András.

 

A monetáris tanács 5-7 főben rögzített létszáma tökéletesen elegendő egy ekkora ország döntéseihez, sem elvi, sem takarékossági szempontok nem indokolják a létszámbővítést - érvelt az MNB elnöke, aki határozottan ellenezte egy további alelnök kinevezését és a monetáris tanács létszámának bővítését. Véleményét nem osztotta Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, aki a kormányzat véleményét képviselte. Rogán Antal, a bizottság elnöke (Fidesz) arról beszélt, hogy az alelnökök mandátumának 2013. évi lejárta miatt, a folyamatosság jegyében lehet szükséges új mt-tagokkal, illetve egy további alelnökkel bővíteni az MNB vezetését.

 

A bizottsági elnök szerint az mt- tagok választási rendjét nem szükséges újra módosítani, azaz az új tagokat továbbra is a gazdasági és informatikai bizottság javaslata alapján a parlament szavazza meg. (A törvényjavaslatban az szerepel, hogy a bizottsági javaslat alapján a köztársasági elnök nevezi ki az új tagokat.) A bizottság 18 igen és 5 tartózkodás mellett a beterjesztett módosító javaslatot támogatta. További módosító javaslatról pénteken tárgyal a bizottság.

 

Rogán Antal péntek délelőtt benyújtott két javaslata szerint kikerülne az eredeti előterjesztésből az a rész, amely szerint az MNB alkalmazottainak havi bére nem lehet több az MNB alelnökeinek bérénél. A másik módosítás pedig beemelné a törvénybe a makroprudenciális felügyeletre vonatkozó szabályozást, mivel - ahogy az indoklás fogalmaz - ezt tartalmazta a kormány által az EKB-nak megküldött szövegtervezet; az EKB azt a változatot véleményezte, és támogatta.

 

A nemzetgazdasági miniszter múlt szerdán terjesztette az Országgyűlés elé az MNB-ről szóló törvényjavaslatot, amelynek általános vitáját pénteken folytatta le a parlament, és amely a tervek szerint január 1-jén lép hatályba. Magyarország, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság közötti konzultáció pénteken szakadt meg, egyebek között az új MNB törvényjavaslat miatt. Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter, a magyar delegáció vezetője aznap délután egyebek mellett azt közölte: a kormány a napokban megkapta az Európai Központi Bank hivatalos állásfoglalását a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénytervezet kapcsán, az abban foglalt javaslatok feldolgozása és beépítése jelenleg folyamatban van. (MTI)


Előrejelzési piacok: hogyan sűríti egyetlen árba a tömeg tudását

Santiago Robledo Hernández sportanalitikus és kriptopiaci megfigyelő számára az előrejelzési piacok legfontosabb tulajdonsága nem a spekuláció, hanem az információs hatékonyság.
2026. 07. 24. 16:30
Megosztás:

Nem csak a magasabb fizetés miatt vállalnak külföldön munkát a magyarok

A külföldi munkavállalás a legtöbb érintett magyar számára pozitív tapasztalat: háromnegyedük szerint azt követően javult az életminőségük, tízből nyolcan pedig elégedettek jelenlegi vagy legutóbbi külföldi állásukkal. Bár továbbra is a magasabb kereset a legfontosabb motiváció, egyre nagyobb szerepet kapnak a családi szempontok is – derül ki a Profession.hu reprezentatív kutatásából
2026. 07. 24. 16:00
Megosztás:

Jóváírással és ajándékokkal várják a bankok a diákokat

Több tízezer forintos jóváírással, szinte ingyenes számlavezetéssel és más megszerezhető ajándékokkal kampányolnak a bankok a leendő számlatulajdonosokért. Az iskolakezdés előtti hetekben évek óta nagy a verseny, a pénzintézetek egymással versengve jönnek ki a diákszámlák megnyitásához kapcsolódó akciókkal. Nem érdemes azonban az első vonzónak tűnő ajánlatra ugrani, a teljesítendő feltételek ugyanis nem biztos, hogy illeszkednek a bankolási szokásokhoz - írja közleményében a Bank360.hu pénzügyi szakportál.
2026. 07. 24. 15:00
Megosztás:

Az Európai Unió geoökonómiai lépései

Bár az Európai Bizottság „Befektetési bizottságként” határozta meg önmagát, a legutóbbi hónapok tevékenységei egyértelműen geoökonómiai és geopolitikai hangsúlyt kaptak.
2026. 07. 24. 14:00
Megosztás:

Akár 5 százalékkal emelkedhetnek a bérleti díjak, rögtön a ponthatárhirdetés után

Miközben az egyetemvárosokban az elmúlt öt évben közel megduplázódtak a lakásárak, a családok számára egyre összetettebb kérdéssé válik, hogy egyetemre készülő gyermekük lakhatását bérléssel vagy vásárlással érdemes-e megoldani. Az Ingatlan 360 sajtóeseményen az MBH Elemzési Centrum, az MBH Jelzálogbank, az Otthon Centrum és a Fundamenta szakértői közösen értékelték az ingatlanpiac legfontosabb folyamatait.
2026. 07. 24. 13:00
Megosztás:

Nem változtatott az irányadó rátán az EKB

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-on tartotta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-on maradt. Volt néhány jegybankár, aki megemlítette a kamatemelés lehetőségét, de végül egyhangú döntés született a tartás mellett.
2026. 07. 24. 12:00
Megosztás:

Stabilcoin-hálózatot épít a Circle Dél-Koreában

A Circle egyszerre két jelentős dél-koreai együttműködést jelentett be: a USDC kibocsátója a Kakao Grouppal és a Toss Bankkal vizsgálja a stabilcoinalapú fizetési infrastruktúra kiépítésének lehetőségeit. A megállapodások azt jelzik, hogy a vállalat a kriptotőzsdéken túl a hagyományos banki, technológiai és digitális fizetési szektorban is növelné jelenlétét.
2026. 07. 24. 11:00
Megosztás:

A tech gyorsjelentések és a kiújuló inflációs félelmek árnyékolták be a csütörtöki kereskedési napot

Kifejezetten borús hangulatban telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken, miután a meghatározó technológiai óriások csalódást keltő gyorsjelentései, valamint a megugró olajár kettős nyomás alá helyezték a piacokat. A technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite vezette az esést 2,2%-os zuhanással, amivel több mint két hónapos mélypontra került, és már több mint 7%-ra távolodott el a kora júniusi történelmi csúcsától. Az S&P 500 1,2%-os, a Dow Jones pedig 1%-os mínuszban, egyaránt nagyjából egy hónapos mélyponton zárt. A befektetői idegességet jól mutatja, hogy a Wall Street-i félelemindexként is ismert VIX 18,7 pontra, közel egy hónapos csúcsra ugrott.
2026. 07. 24. 10:30
Megosztás:

Estek az európai piacok csütörtökön

Estek az európai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, a technológiai szektor részvényei erős nyomás alatt álltak. A STMicroelectronics árfolyama 18,7%-ot zuhant, miután a Q3-as bevételi előrejelzése jelentősen elmaradt a piaci várakozásoktól.
2026. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Így alakult a forint árfolyama péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 24. 09:00
Megosztás:

Hatékony fűtés és meleg víz egy készülékben: a modern választás

Gondolkodtál már azon, hogy milyen hatékony megoldások léteznek a fűtés és a meleg víz előállítására egy készülékben? A mai technológiai újítások között a kondenzációs kombi gázkazánok kiemelkednek, mivel páratlan lehetőségeket nyújtanak azok számára, akik egyszerűbbé kívánják tenni otthonuk fenntartását.
2026. 07. 24. 08:00
Megosztás:

A horgászat a természet tiszteletéről is szól

A horgászat sokaknak az élet része, nem csupán hobbi. Talán újra felfedezheted általa a természet szépségeit és elvonulhatsz a mindennapok zűrzavarából. De vajon mit tehetünk azért, hogy a horgászat valóban fenntartható legyen, és közben ne romboljuk a környezetet?
2026. 07. 24. 07:40
Megosztás:

Tízéves megállapodást kötött a Messer és a Lhyfe a megújuló hidrogén szállítására

A megállapodás kiszámíthatóbbá teszi a Lhyfe jövőbeni bevételeit, és tovább erősíti pozícióját a megújuló hidrogén piacán.
2026. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Lemon online a partneri gazdaságban: hogyan teremtenek digitális piacot a tartalmak, értékelések és médiaplatformok

Egy digitális márka körül nemcsak saját weboldal épül. Cikkek, összehasonlítások, videók, keresők és közösségi felületek kapcsolják össze a szolgáltatást a közönséggel. Ez a partneri hálózat önálló piacot hoz létre a figyelem és az információ körül.
2026. 07. 24. 06:52
Megosztás:

Unibet belépés és a visszatérő látogatások értéke: hogyan számszerűsíti a digitális üzlet a közönség hosszú távú elköteleződését

Egy digitális szolgáltatás értékét nem csak az mutatja meg, hányan nyitják meg egyszer. Sokkal beszédesebb, hogy kik térnek vissza, milyen gyakran jelentkeznek be, és mennyi időn keresztül maradnak aktív kapcsolatban a platformmal.
2026. 07. 24. 06:45
Megosztás:

Az INA megszerezte a SAVA-07 kutatási terület teljes tulajdonát

A horvát kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy az INA horvát olajipari vállalat megszerezze a szárazföldi SAVA-07 kutatási terület fennmaradó 60 százalékos részesedését, amellyel tulajdoni aránya 100 százalékra nőtt - közölte a kabinet.
2026. 07. 24. 06:00
Megosztás:

Éles tesztre készül a digitális euró

Az Európai Központi Bank 36 bankot és fintechcéget választott ki a digitális euró következő nagy tesztjéhez. A 2027 második felében induló pilotban többek között a Deutsche Bank, az UniCredit, a Revolut és a Stripe is részt vesz. A cél egyelőre nem a nyilvános bevezetés, hanem annak kiderítése, hogyan működne a digitális jegybankpénz valódi vásárlásoknál és pénzküldéseknél.
2026. 07. 24. 05:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő: a CoinCash kapta az első magyar MiCA-engedélyt

A Magyar Nemzeti Bank engedélyével a CoinCash az első — és jelenleg egyetlen — magyar székhelyű kriptoeszköz-szolgáltató, amely az Európai Unió egységes kriptoszabályozása (MiCA) alatt működhet. Az ország legnagyobb kriptobrókersége a következő hónapokban újraindítja szolgáltatásait.
2026. 07. 24. 04:00
Megosztás:

Az OECD országjelentése alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) alapos leltárt készített a magyar gazdaságról friss országjelentésében, amely alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait.
2026. 07. 24. 03:00
Megosztás:

Közbeszerzési piac: hangsúlyos szerepben a kkv-szektor

2026 első félévében 3739 darab eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon az ajánlatkérők, összesen 1866,5 milliárd forint értékben. Ez 8288 darab szerződés megkötését jelentette - derül ki a Közbeszerzési Hatóság első félévre vonatkozó gyorsjelentéséből. A hazai kis- és középvállalkozások továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a közbeszerzési piacon: az első félévben a közbeszerzési szerződések közel háromnegyedéhez, valamint az összérték csaknem 60 százalékához kapcsolódott nyertes kkv.
2026. 07. 24. 02:00
Megosztás: