Nem várt emelkedéssel zárult a mai kereskedés a BÉT-en
A kereskedők nem találtak magyarázatot a nyereséges zárásra. Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettese úgy fogalmazott: "fittyet hánytunk a világ eseményeire". Megjegyezte, nem az alapok, hanem az árfolyamok alakulása a fontos. Lehet, hogy év végi pozíciók zárása játszik szerepet, de sok minden más is lehet.
A forint is jól tartja magát - fűzte hozzá a szakértő. A Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője, Szatmári Tamás szintén nem látja okát, hogy miért csak vevők voltak a budapesti parketten. Szerinte a kereskedés első órájában dőlt el minden, utána nem sok történt. A világ legoptimistább hangulata uralkodott a BÉT-en - fűzte hozzá.
A Mol igen erősen kezdte a napot, mert lapértesülések szerint a társaság partnerét, a Gulf Keystone Petroleumot (GKP) az Exxon Mobil a pénteki tőzsdei záróárhoz képest jelentős prémium mellett vásárolná fel. Nem sokkal a budapesti tőzsdezárás előtt a GKP egy neve elhallgatását kérő vezetője cáfolta a hírt. A Mol 1035 forinttal, 6,01 százalékkal 18.250 forintra erősödött, 6,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 70 forinttal, 2,15 százalékkal 3.323 forintra nőtt, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,19 százalékkal 515 forintra emelkedett, forgalma 265,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 195 forinttal, 0,56 százalékkal 35.295 forintra nőtt, a részvények forgalma 586,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 22,4 millió forintos forgalom mellett 240 forinttal, 1,38 százalékkal 17.640 forintra erősödött. A BUMIX 1.301,72 ponton zárt hétfőn, ez 2,96 pontos, 0,23 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva. (MTI)