Váratlan visszaesés a német ipari termelésben
Csökkent a német ipari termelés áprilisban a szakértők által várt stagnálás helyett. Ez azt jelzi, hogy a legerősebb európai gazdaság élénkülése szerényebb, mint korábban várták. A visszaesés hátterében az építőipar gyengélkedés áll.
Sokallja az autópálya építési költségeit a román közúti hatóság
Az építési költségek 35 százalékos csökkentését kérte az észak-erdélyi autópálya építésével foglalkozó Bechtel amerikai cégtől a Román Országos Autópálya- és Közúti Társaság (CNADNR), amely arra hivatkozik, hogy az eredeti szerződés szerinti 2013-as határidő már nyilvánvalóan nem tartható - írta szerdai számában az Adevarul.
2,5 százalékos GDP bővüléssel számol a GKI
A GKI Gazdaságkutató Zrt. továbbra is azzal számol, hogy az idén 2,5 százalékkal bővül Magyarország gazdasága a tavalyi 1,2 százalék után - mondta Vértes András, az intézet elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Magyarország rendkívül sokat tanult...
Magyarország rendkívül sokat tanult az uniós elnökségi tevékenységből - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) stratégiai államtitkára az MTI-nek adott interjújában.
Végre valami jó hír! - Tovább eshetnek az üzemanyagárak
Soha nem látott magasságokba törtek az üzemanyagárak tavasszal, majd az elmúlt hetekben jelentősebb csökkenést tapasztalhattunk, de az árak még mindig magas szinteken járnak. Adódik a kérdés: reménykedhetünk-e olcsóbb árakban? Lesz-e változás az ezt befolyásoló három fő tényező valamelyikében: az olaj nemzetközi piacokon jegyzett árában, a dollár forint keresztárfolyamában, vagy az állam adópolitikájában? (Solar Capital)
Történelmi mélyponton a lakossági gépjármű hitelezés
Történelmi mélypontra esett a lakossági gépjármű hitelezés: 10 eladott új autóból alig több mint kettőt vesznek hitelre, az eladott gépjárművek darabszáma az év első negyedében az előző évhez képest ugyan már 15 százalékkal nőtt, de ezt a növekedést a flotta beszerzések és a magánszemélyek készpénzes vásárlásai adták - írta közleményében a Lombard Lízing Csoport.
Békéscsaba saját forrásaiból is támogatja a helyi kisvállalkozókat
Békéscsaba, 2011. június 8., szerda (MTI) - Békéscsaba saját forrásaiból is támogatja a helyi kisvállalkozókat. A város az elmúlt négy évben több mint 130 millió forintot fordított erre a célra - közölte a képviselő-testület gazdasági bizottságának elnöke sajtótájékoztatón szerdán, Békéscsabán.
Megugrott a litván infláció, veszélyben az euróövezeti csatlakozás
Az áprilisi 4,4 százalék után éves szinten 5,0 százalékkal nőttek májusban a fogyasztói árak Litvániában - közölte a litván statisztikai hivatal szerdán.
Uniós hitelt kap Hollandia vállalkozásfejlesztésére
Budapest, 2011. június 8., szerda (MTI) - Az Európai Beruházási Bank (EIB) 400 millió euró hitelt nyújt hollandiai kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) fejlesztésére.
Tovább olvad az európai piacok tavasszal elért előnye
A negatív nyitást követően tovább gyengültek szerda délelőtt az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek.
Világbank - Kínának további szigorításra van szüksége
Kínának a költségvetési és monetáris politikájának további szigorítására van szüksége, mivel az infláció és az ingatlanpiaci buborék nagyobb kockázatot jelent, mint a gazdaság lelassulása - közölte a Világbank szerdai, a Világgazdasági kilátások felülvizsgált kiadásának bemutatója alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
Mit várhatunt az EUR/HUF árfolyamtól
Az elmúlt két hét főként a forint erősödéséről szólt. Az emelkedő EUR/HUF árfolyam 271 forint környékén irányt váltott május végén, és 263-ig süllyedt vissza a devizapár. Az itt húzódó erős támasz azonban megállította a kurzust, és a hét elején egy fordulós alakzatot láthattunk. Az emelkedés abban az esetben folytatódhat a 271 forintos csúcsig, ha a 266,5 forintos ellenállás áttörésével megerősítést nyert a fordulós alakzat - olvasható az Erste elemzésében.
Fellendülőben a magyarországi kkv szektort segítő kockázati- és magántőke-piac Magyarországon
A HVCA (Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület) és a Portfolio.hu 2011-ben harmadik alkalommal, június 2-án rendezte meg a régió legnagyobb iparági konferenciáját („Portfolio.hu-HVCA CEE Private Equity and Corporate Finance Conference 2011”), ahol többek között a következő témákat vitatták meg a szakemberek: vállalatfelvásárlási és fúziós trendek a régióban, KKV finanszírozási lehetőségek, tranzakciós kockázatok kezelése.
1500 hektár láthatja el a rábaközi cukorgyárat
Eddig félszáznál több, összesen mintegy 1500 hektáron cukorrépát termesztő gazda jelezte érdeklődését a rábaközi cukoripari szövetkezés iránt - írja szerdai számában a Kisalföld.
MOL - Ahogy az Erste elemzői látják
Izgalmas mozgásokat láthattunk az elmúlt hetekben a MOL piacán. Két héttel ezelőtt az olajpapír leszúrt a 200 napos mozgóátlagig (és a 21.640-21.900 forintos rés tetejéig), majd irányt váltott és emelkedni kezdett - olvasható az Erste elemzésében.
Új partnerprogram és termékfejlesztések a Nortontól
A Symantec Corp. (Nasdaq: SYMC) most ünnepli a Norton Everywhere „Beyond-the-PC” kezdeményezés egyéves évfordulóját. Ebből az alkalomból olyan új partneri megállapodásokról és termékfrissítésekről számolt be, amelyek révén a felhasználók helytől, eszköztől és digitális környezettől függetlenül élvezhetik a Norton termékek védelmét.
Stabil maradt a forint délelőtt
Budapest, 2011. június 8., szerda (MTI) - Stabil maradt a forint mind az euróval, mind a svájci frankkal szemben szerdán délelőtt.
GE technológiák segítségével nyerhette el a MOL Dunai Erőműve az Év Erőműve díjat
A MOL Nyrt. Dunai Finomítója nyerte el az „Év erőműve” díjat a HART pályázatán. A HART kommunikációs rendszerrel együtt alkalmazott GE ValVue* online szelepdiagnosztikai szoftver tovább fokozta a MOL Dunai Finomítójának megbízható működését.
A leminősítés árnyéka vetülhet a brit AAA adósbesorolásra
Sarah Carlson, a Moody's elemzője szerint az Egyesült Királyság elveszítheti az AAA hitelbesorolását, amennyiben a gazdaság bővülése továbbra is gyenge marad és a koalíciónak nem sikerül a fiskális kiigazításokat végrehajtani.
Csökkenéssel nyitott a BUX index
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 93,68 pontos, 0,40 százalékos csökkenéssel, 23.069,25 ponton nyitott szerdán.