Merre mozdul a 10 éves magyar hozam?
Továbbra is egy háromszög formációban mozog a 10 éves hozam. Az alakzat kialakulása előtt csökkenő trendet láthattunk, ezért nagy valószínűséggel hamarosan lefelé fog kitörni a ráta. A háromszög alsó vonalának törése esetén a 6,56%-os szintig már nem látható megálló. Ez a forgatókönyv addig érvényes,
amíg a 7,2%-os szint alatt mozog a 10 éves hozam - olvasható az Erste elemzésében.
Közel 1 éves mélypontra zuhant az euróövezeti befektetői hangulat - Sentix
Közel egy éves mélypontra hanyatlott az ezróövezeti befektetői hangulat júniusban, köszönhetően a görög adósságválság elmélyülésének és a gyorsuló inflációnak, amely aláaknázhatja a gazdasági bővülést - közölte a Sentix piackutató
EUR/USD – havi csúcs közelében
Nem működött pénteken a dollár menekülő szerepe, zuhantak a részvényindexek, sőt a 10 éves T-note hozam is benézett a 3%-os lélektani határ alá. A mindig nagy érdeklődéssel várt non farm payrolls adat (fő munkaerőpiaci indikátor) a sorozatos alábecsléseket követően is, jócskán alulteljesített, mindössze 54 ezerrel kerültek fel többen a bérlistákra májusban miközben a legpesszimistább forgatókönyv is 100 ezret várt.
Vége a válságnak és a hitelpiac beszűkülésének
Vége van az euróövezet gazdasági válságának és széles alapokon nyugvó kilábalást tapasztalhatunk - mondta Christian Noyer a francia jegybank elnöke hétfőn egy Helsinkiben tartott beszédben.
Szabadkereskedelmi megállapodást köt az EU és Japán
Az Európai Unió és Japán szabadkereskedelmi megállapodást köt, amelyet Magyarország EU-tagállamként és uniós soros elnökként szívvel-lélekkel támogat - mondta Martonyi János külügyminiszter, amikor japán kollégájával közösen sajtónyilatkozatot tett hétfőn Budapesten.
Total: megfelelő az olajkínálat, de biztosítékok kellenek
Jelenleg nincs hiány olajból, de a piacoknak biztosítékok kellenek, hogy ez a jövőben sem lesz másképp - mondta a francia olajipari vállalat Total SA vezérigazgatója egy szingapúri iparági rendezvényen hétfőn.
OTP - ahogy az Erste látja
Bizonytalan az OTP technikai képe, két hete egy szűk sávban mozog az árfolyam (5.890-6.130). Hosszútávon él az emelkedő trend, rövidtávon azonban oldalazás látható, ezért a kitörés irányára érdemes figyelni. Ha sikerül a bankpapírnak áttörnie a 6.130 forintos ellenállást, akkor 6.400 forint környéke ismét elérhető közelségbe kerülhet - olvasható az Erste elemzésében.
Gyengélkedik a forint
A hét végén erősödött, hétfőn délelőtt kissé gyengült a forint.
Váratlanul csökkent a spanyol ipari termelés áprilisban
A spanyol statisztikai hivatal (INE) hétfőn közzétett adatai alapján csökkenést mutatott áprilisban a ipari termelés.
Fazekas: több 10 milliárd forintra is rúghat a járvány miatti kár
Becslések szerint a zöldségtermesztésben akár több tíz milliárd forintra is rúghat a kár, amely a halálos áldozatokkal is járó németországi hasmenésjárvány nyomán alakult ki - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a TV2 Mokka című műsorában hétfőn reggel.
A különadó vitte el az alapkezelők tavalyi profitját
A dinamikusan bővülő bevételek ellenére 0,8 százalékkal csökkent a hazai alapkezelők adózott profitja, amiben nagy szerepet játszott a különadó - írta a Napi Gazdaság hétfőn.
Mérsékelt pluszban kezdi a napot a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33,09 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 23.109,10 ponton nyitott hétfőn.
Megfelezte iparági profitelvárakozásait az IATA
Megfelezte, 8,6 milliárd dollárról 4 milliárd dollárra csökkentette a légi közlekedési iparág egészének idei évre vonatkozó profitvárakozásait a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA).
75-80 dolláros sávba térhet vissza az olaj árfolyama?
A malajziai nemzeti olajvállalat (Petronas) vezetője hétfőn annak a véleményének adott hangot, hogy az olaj világpiaci ára jelenleg túl magas és vissza kellene térnie a 75-80 dolláros árszint közé.
Csökkenéssel kezdődhet az európai kereskedés
Csökkenéssel indulhatnak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a befektetőket továbbra is óvatosságra intik az európai adósságválság és az amerikai gazdaság lassulása miatti aggodalmak.
Ázsiában is csökkenést okozott az amerikai foglalkoztatottsági adat
A pénteken nyilvánosságra került gyenge májusi amerikai foglalkoztatottsági adat csökkenést eredményezett az ünnepek miatt megritkult ázsiai piacokon is. Az ázsiai kontinensen ünnepnap miatt zárva tartottak dél-koreai, a hongkongi és a kínai tőzsdék.
OTP részvény - mire számíthatunk a héten?
Megtorpant az emelkedés a részvénypiacon a múlt héten: csökkenő forgalom mellett minimális erősödéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde, amelynek részvényindexe tartani tudta a 23.000 pont feletti szintet. Az OTP árfolyama a múlt héten ismét 6 ezer forint alá csökkent, a bankpapír 1,08 százalékos gyengüléssel 5.975 forinton zárta a hetet. A heti részvénypiaci forgalom 50,55 százalékát adta az OTP, 33 milliárd forinttal.
A leendő portugál kormányfő az EU-IMF hitelprogram betartását ígéri
Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által Portugáliának nyújtott hitelprogram feltételeinek betartását ígérte Pedro Passos Coelho, a portugál jobbközép Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője, miután pártja megnyerte a vasárnapi előre hozott parlamenti választásokat és így várhatóan ő lesz az ibériai ország következő miniszterelnöke.
3 milliárd dolláros készenléti IMF-hitelt kap Egyiptom
Három milliárd dolláros készenléti hitelt nyújt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Egyiptomnak - jelentette be vasárnap az egyiptomi pénzügyminiszter.
Moody's: A politikai bizonytalanság növelheti Japán leminősítésének kockázatát
A politikai bizonytalanság növeli a japán adósságbesorolás leminősítésének veszélyét, mindezt annak kapcsán közölte a Moody's nemzetközi hitelminősítő, hogy egyre inkább erősödnek a japán miniszterelnök leváltásával kapcsolatos várakozások.