NGM: A devizahitelesek 10-15 százaléka él majd a végtörlesztéssel

A kormányzati számítások szerint a devizahitelesek 10-15 százaléka él majd a végtörlesztés lehetőségével, ez várhatóan 500 és 750 milliárd forintnyi hitelkiváltást jelent - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter képviselői írásbeli kérdésre adott válaszában. A miniszter megerősítette: a kormány, ha kell, újabb intézkedéseket hoz a devizahitelesek érdekében.
2011. 10. 28. 10:59
Megosztás:

GYORSULÓ SZERZŐDÉSKÖTÉS ÉS KIFIZETÉSEK AZ UNIÓS FORRÁSFELHASZNÁLÁSBAN

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter nyitotta meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. és az Európai Bizottság által idén hetedik alkalommal megrendezett Versenyképességi Operatív Programok nemzetközi konferenciát.
2011. 10. 28. 10:57
Megosztás:

OTP - 3800 forintnál a következő ellenállás

Lassú tempóban araszol felfelé a bankpapír. A két hete tartó oldalazásból sikerült felfelé kimozdulnia az árfolyamnak, de a lendületes emelkedés még várat magára. A következő ellenállást 3.800 forintnál találjuk, ezt a szintet még megérintheti a kurzus, de az áttöréséhez már nagyobb vételi erőnek kellene érkeznie. Számíthatunk tehát a további emelkedésre, de eddig nem túl meggyőző a trend. Támaszt 3.380 forintnál találunk - olvasható az Erste elemzésében.
2011. 10. 28. 10:45
Megosztás:

Újból lesz borzárjegy?

A bioetanol üzemanyag jövedéki adójának közel kétszeresére emelését, illetve a bor zárjegy újbóli bevezetését javasolják fideszes képviselők, a parlament előtt lévő jövő évi adótörvény módosításaként - a javaslatok az Országgyűlés honlapján jelentek meg.
2011. 10. 28. 10:32
Megosztás:

Az EFSF vezérigazgatója nem engedményekről tárgyal Kínában

Peking, 2011. október 28., péntek (MTI/Dow Jones) - Kína már korábban vásárolt az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) kötvényeiből, és ekkor nem részesült megkülönböztetett elbánásban, az európai vezetőknek nem kell engedményeket tenniük, és nem is erről érkeztem Kínába tárgyalni - mondta Klaus Regling, az EFSF vezérigazgatója Pekingben, a kínai vezetőkkel folytatott tárgyalásokat megelőző sajtótájékoztatón pénteken.
2011. 10. 28. 10:29
Megosztás:

Újabb csúcson a munkanélküliség Spanyolországban

Spanyolországban újabb csúcsra szökött fel a munkanélküliség a harmadik negyedévben: a statisztikai hivatal pénteki közlése szerint több mint 140 ezren veszítették el állásukat július-szeptember között annak ellenére, hogy igen jó volt az idegenforgalmi szezon.
2011. 10. 28. 10:20
Megosztás:

Japán járműexportja közel 9 százalékkal nőtt szeptemberben

Japán járműexportja nőtt szeptemberben , miközben a járműtermelés csökkent éves összevetésben.
2011. 10. 28. 10:10
Megosztás:

Ismét 300 forint körül az euró árfolyama

Gyengült a forint pénteken délelőtt, az eurót 300 forint körül, a svájci frankot pedig 245 forint felett jegyezték háromnegyed tízkor.
2011. 10. 28. 09:46
Megosztás:

A thaiföldi gazdaság az idén a vártnál lassabban bővül

Bangkok, 2011. október 28., péntek (MTI/Dow Jones) - A thaiföldi jegybank jelentősen rontott idei gazdasági növekedési várakozásán részben az országot sújtó, évtizedek óta legsúlyosabb árvíz miatt; a GDP a legfrissebb előrejelzés szerint 2,6 százalékkal bővül.
2011. 10. 28. 09:27
Megosztás:

Tovább veszik a magyar részvényeket

Továbbra is pozitív a nemzetközi befektetői hangulat, amely a hazai részvénypiacra is jótékony hatással van. Ennek köszönhetően a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 95,06 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 18.123,01 ponton nyitott pénteken.
2011. 10. 28. 09:27
Megosztás:

10,7 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta

3 millió 856 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma 2011 III. negyedévében, 33 ezer fővel (0,9 %-kal) több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 462 ezer fő volt, amely 10,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett - olvasható a KSH jelentésében.
2011. 10. 28. 09:15
Megosztás:

Üzletek nyitva tartása a hosszú hétvégén

Október 29-én és 30-án (szombaton és vasárnap) a szokásos hétvégi nyitvatartás szerint működnek az üzletek, 31-én az élelmiszerüzletek, piacok általában nyitva, november elsején pedig zárva lesznek - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) pénteken az MTI-vel.
2011. 10. 28. 09:05
Megosztás:

Kitart a jó hangulat - Emelkedéssel zárt Ázsia

Az euróövezeti megállapodás miatti optimizmus hatására erősebben zártak pénteken a legfontosabb ázsiai tőzsdeindexek.
2011. 10. 28. 08:53
Megosztás:

IIF: a görög adósságleírás önkéntes alapon történik, nem lesz hitelesemény

Az euróövezeti vezetők és a bankok érdekképviseleti szerve, a Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) delegációja között született megállapodás a magánbefektetői kézben lévő görög államadósság egy részének leírásáról "teljes mértékben önkéntes alapon történt" - mondta Charles Dallara, az IIF igazgatója a CNBC üzleti hírcsatornának adott interjúban.
2011. 10. 28. 08:40
Megosztás:

Erste - 973 millió euró veszteség az első kilenc hónapban

Az osztrák pénzintézet Erste Group - rendkívüli tételek miatt - 973 millió eurós konszolidált nettó veszteséget könyvelt el a januártól szeptemberig terjedő időszakban, az előző év hasonló időszakában még 633,8 millió euró nyereséget ért el a bankcsoport - közölte az Erste pénteken.
2011. 10. 28. 08:24
Megosztás:

Ma is az euróövezeti megállapodás hatása alatt lesznek a piacok

Erősödéssel kezdhetik a pénteki kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a befektetők továbbra is optimisták az euróövezeti válság kezelésére elfogadott átfogó mentőcsomag miatt.
2011. 10. 28. 08:11
Megosztás:

Akár 50-100 milliárd dollárt is adhat Kína az EFSF bővítéséhez

Kína fontolgatja, hogy 50-100 milliárd dollárral hozzájárul a Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközhöz (EFSF), amely az adósságválság megoldására csütörtök hajnalban született euróövezeti megállapodás motorjának számít - jelentette honlapján péntek reggel a Financial Times brit pénzügyi napilap egy olyan forrásra hivatkozva, amely közel áll a kínai kormányhoz.
2011. 10. 28. 07:58
Megosztás:

USA piacok - Rallyt eredményezett az európai megállapodás

Erőteljes részvénypiaci emelkedést váltott ki az amerikai piacokból, hogy az eurózóna tagországai szerdán megállapodásra jutottak az uniós bankrendszer feltőkésítéséről, a görög mentőcsomagról és az EFSF megerősítéséről.
2011. 10. 28. 07:43
Megosztás:

Rogoff: az euróövezet csak néhány hónapot nyert a megállapodással

Az euróövezet csupán néhány hónapot nyert a csütörtök kora reggeli megállapodással, rengeteg mozaik hiányzik még az átfogó megoldásból - mondta Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem közgazdász professzora a Bloomberg üzleti hírcsatorna, az euróövezeti válságról szóló elemzőműsorában, közép-európai idő szerint pénteken hajnalban.
2011. 10. 28. 07:28
Megosztás:

Mire figyeljünk ma a tőzsdéken?

A Reuters brit hírügynökség és a Michigani Egyetem ma hozza nyilvánosságra az amerikai fogyasztói bizalmat jelző mutatójának október végi értékét.
2011. 10. 28. 07:16
Megosztás: