Oszama bin Laden halálhíre is segít az ázsiai piacok emelkedésében
Az ázsiai piacokon többnyire ünnep miatt zárva tartanak a részvénypiacok, ugyanakkor a nyitva lévők (indiai, dél-koreai, japán) esetében emelkedés figyelhető meg, ugyanakkor Ausztráliában csökkenés mutatkozik. A piaci optimizmust erősíti a csökkenő olajár, az amerikai piacokon mutatkozó kitartó emelkedés és az Oszama bin Laden haláláról szóló amerikai bejelentés.
Alig változott a forint árfolyama hétfő reggel
London, 2011. május 2., hétfő (MTI/Dow Jones) - Alig változott a forint árfolyama hétfő reggel, az euró az utóbbi napokhoz hasonlóan 264 forint körül, a svájci frank pedig 205 forint körül állt a hónap első kereskedési napjának kezdetén.
Enyhült az infláció Dél-Koreában
A ma közzétett adatok alapján Dél-Koreában április folyamán az inflációs ráta éves szinten 4,2 százalékra enyhült az előző hónapban mért több mint két éves csúcsot jelentő 4,7 százalékról.
Távozott a fogyasztóvédelmi vezető a PSZÁF-tól
Május elsejével megvált a Pénzügyi Szerveztek Állami Felügyeletétől (PSZÁF) Siklósi Máté ügyvezető igazgató, a fogyasztóvédelmi igazgatóság vezetője - olvasható a hétfői Napi Gazdaságban.
Az idén látszólag javul a gazdaság növekedése, egyensúlya
Az idén a magyar gazdaság növekedése és egyensúlya látszólag jelentősen javul, a tervezett államháztartási konszolidáció 2012-ben megvalósulhat, de ennek elérésében a strukturális változtatások a most deklaráltnál várhatóan sokkal kisebb szerepet fognak játszani - véli a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Tőzsdemozgató adatok a mai napon
Az amerikai beszerzési menedzser intézet (ISM) ma teszi közzé az áprilisi feldolgozóipari beszerzési indexet.
A boldog békeidőket idézték
Jelmezes járókelők és eladók, veterán autók felvonulása és kiállítása, valamint koncertek és filmvetítések jóvoltából idézték fel három napon át Hévízen a boldog békeidőket.
Vasfüggönymúzeum nyílt a cseh-osztrák határon
A Vasfüggöny Múzeuma nyílt meg a hét végén a dél-morvaországi Valtice és az ausztriai Schrattenberg közötti egykori határátkelőhelyen.
Szélsőséges gravitációt is túlél a coli bélbaktérium
Egy új kísérlet kimutatta, hogy a baktériumok nemcsak szélsőséges nyomás és drasztikus hőmérsékletingadozások közepette, továbbá más élőlények számára mérgező környezetben képesek túlélni, hanem az extrém gravitációt is kibírják.
Nukak Maku: Egy kolumbiai indián törzs lassú agóniája
Nukak Maku: egy indián törzs, amelyet mindössze 23 éve fedezett fel a világ, de hamarosan el is felejtheti. A kolumbiai dzsungelben élő őslakosokat gerillák veszélyeztetik, túlélésük nehéz egy olyan világban, amely nem az övék, és magukra hagyja őket.
Megunta a nudizmust Barcelona önkormányzata
Barcelona önkormányzata úgy döntött, véget vet a meztelenkedésnek: a jövőben 500 euróig (132 ezer forint) terjedő bírsággal sújthatják a városban fürdőruhában sétálókat és az erre fenntartott strandokról kimerészkedő nudistákat.
Kiknek kínál leginkább lehetőséget a munkapiaci nyitás?
Elsősorban az egészségügyi ápolók, az építőipari szakmunkások, szerelők, valamint a vegyipari, és gépipari technikai személyzet számára jelenhet új munkalehetőséget az, hogy - Ausztria mellett - Németország is megnyitja munkaerő-piacát az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott közép-kelet-európai tagállamok előtt - mondta Kőrösi István, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének (MTA-VKI) tudományos főmunkatársa vasárnap az MTI-nek.
Vilmos & Kate - meghúzzák a GDP-t is?
Elemzői előrejelzések szerint London gazdaságának jót tesz Vilmos herceg esküvője, bár a brit gazdaság egészére gyakorolt hatásról már megoszlanak a szakértői vélemények.
Az USA piacok további szárnyalása várható
Miközben a vezető New York-i értéktőzsdék vezető indexe több éves csúcson állnak, a jövő héten még tovább erősödhetnek, a kifulladásnak nincs jele, legalábbis egyelőre - vélték elemzők.
Superman lemond az amerikai állampolgárságról?
Az Action Comics sorozat legújabb kiadványa szerint Superman egy ENSZ előtt tartott beszédében le szándékozik mondani az amerikai állampolgárságáról.
Balatoni évadnyitó Keszthelyen
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsnak a Széchenyi Terv keretén belül 1,6 milliárd forint áll majd rendelkezésére a környék vállalkozásainak támogatására, amelynek eredményei remélhetőleg már a jövő szezonban láthatóak lesznek - mondta Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke vasárnap a keszthelyi balatoni évadnyitó ünnepségen.
Ne váljunk el!
Jobban megviseli a szülők válása a lánygyermekeket, mint a fiúkat - derült ki egy izraeli tanulmányból.
Királyi esküvő - Biztonsági okokból halasztották el a nászutat?
Biztonsági okokból halaszthatták el Vilmos herceg és felesége, Katalin cambridge-i hercegnő nászútját - legalábbis a vasárnapi brit sajtó találgatásai szerint.
Kék dobozban a nők kedvence
Századik születésnapját ünnepli idén az emblematikus illatú, állagú és dobozú híres Nivea krém.
Az olajár emelkedett, a forint erősödött egy hét alatt
Közel azonos mértékben drágult a nyersolaj és erősödött a forint a dollárhoz képest egy hét alatt.