Hat fő vidékfejlesztési prioritás a 2014-2020 között

Összesen hat prioritás - a tudásátadás és innováció, a versenyképesség fokozása, az élelmiszerlánc megszervezése, a mezőgazdasági és erdészeti ökoszisztémák helyreállítása, az erőforrás-hatékonyság és a szegénység csökkentése - érvényesülne a Közös Agrárpolitika (KAP) vidékfejlesztési (kettes) pillérében 2014-2020 között - derül ki az Európai Bizottság (EB) közelmúltban közzétett, KAP-reformról szóló rendelettervezetéből.

A tagországok - elsősorban a fiatal gazdák, a kisüzemek, a hegyvidéki területek, a rövid ellátási láncok és az agrár-szerkezetátalakítás számára - "tematikus alprogramokat" is kijelölhetnének. Magyarország továbbra is évi mintegy 543 millió eurós átlagtámogatást használhatna fel, de ennek 10 százaléka a későbbi EB-döntésektől függően veszélybe kerülhet. A forrásokat 50 százalékban történelmi bázison, 50 százalékban új "objektív kritériumok" alapján osztanák fel, miközben megszüntetnék az eddigi tengelyeket, helyettük pedig intézkedéscsoportokat alakítanának ki. Az EB 50-100 százalékos társfinanszírozást nyújtana, míg más esetekben maximális fix összegeket határozna meg. Az új vidékfejlesztési politika alapvetően az eddigi támogatási jogcímeket viszi tovább, de az éghajlatváltozási alkalmazkodás és az erdészet hangsúlyosabb szerepet kap, a mezőgazdasági kockázatkezelés pedig teljesen új elemként jelenik meg. A tagállamoknak a források legalább 25 százalékát az éghajlatváltozási hatások kivédésére, minimum 5 százalékát az átalakuló LEADER-re, legfeljebb 10 százalékát a kedvezőtlen természeti adottságú térségekre kellene elkülöníteniük, egyébként a felhasználásban szabad kezet kapnának.

 

A jogszabályi javaslat a hat prioritáson belül számos további, fontosnak tartott szempontot határozna meg a KAP vidékfejlesztési politikájában 2014-2020 között. Így például a tudásátadáson belül követelményként jelenne meg az "egész életen át tartó tanulás" a mezőgazdaságban, a versenyképesség-fokozási elképzelések között pedig a szerkezetátalakítás vagy a generációs megújulás. Az élelmiszerlánc megszervezésének része lenne a termelői integráció és a mezőgazdasági kockázatkezelés támogatása, míg az ökoszisztémák helyreállítási törekvéseiben a biológiai sokféleség, illetve a talaj- és a vízgazdálkodás kapna szerepet. Az éghajlatváltozási alkalmazkodást könnyítő erőforrás-hatékonyságot például a megújuló energiaforrások felhasználása javítaná, a szegénység elleni fellépést pedig az új vidéki kisvállalkozások létrehozása segítené.
A bizottság úgynevezett tematikus alprogramok beépítésére is lehetőséget nyújtana, amelyek a tagállamok különös jelentőségű szükségleteivel foglalkozhatnának. Ilyen lehetne többek között a fiatal mezőgazdasági termelők, a kisüzemek, a hegyvidéki területek, a rövid ellátási - kifejezetten arra ösztönözné, hogy intézkedésrendszereket hozzanak létre, amelyekkel több helyről is célzott forrásokat folyósíthatnának.

A vidékfejlesztési támogatások alapesetben nem csökkennének a 2007-2013-as, mostani hétéves költségvetési ciklushoz képest, amelyben Magyarország összesen 3,8 milliárd eurós uniós támogatást vehet igénybe. Ez átlagosan mintegy 543 millió eurós éves forrásnak felel meg, de a tényleges évenkénti felhasználás a pályáztatástól és a pénzlehívás ütemétől függ. Az eddigi háttértanulmányok szerint a vidékfejlesztési kasszát 2014-től 50 százalékban történelmi bázison, 50 százalékban új "objektív kritériumok" alapján osztanák fel, de ez utóbbiakat az EB csak később alakítja ki. A bizottság az évenkénti alapösszeghez képest várhatóan "plusz-mínusz" 10 százalékos eltérést tesz lehetővé, de az előzetes információk szerint olyan objektív kritériumokat állapítana meg, amelyek Magyarország számára nem kedveznek. Ezért elképzelhető, hogy az igénybe vehető keret - a 10 százalékos negatív mozgásteret figyelembe véve - évi 54 millió eurónak megfelelő összeggel mégis csökken. Ugyanakkor Brüsszel lehetővé tenné, hogy a tagállamok a közvetlen kifizetéseket tartalmazó első pilléres támogatásaik legfeljebb 10 százalékát a vidékfejlesztésibe csoportosítsák át.
Az új kettes KAP-pillérben megszűnnének az eddigi "támogatási tengelyek", helyüket pedig intézkedések, intézkedéscsoportok vennék át. A bizottság ezekhez különböző mértékű, 50-100 százalékos társfinanszírozást nyújtana, más esetekben pedig - például az agrár-környezetgazdálkodásnál, az állatjólétnél, a szaktanácsadásnál vagy az élelmiszer-biztonsági rendszereknél - fix összegű, maximális támogatást határozna meg.

A tagországok az uniós pénzeket vidékfejlesztési tervek alapján használhatnák fel, amelyek végrehajtását azonban az EB az eddigieknél komolyabban venné. A bizottság egyrészt úgynevezett közös stratégiai keretrendszert (CSF) dolgozna ki, amelyben a különböző uniós alapok - tehát az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) mellett például a kohéziós és a regionális alap - fő célkitűzéseit rögzítené. A testület a CSF-re építve minden tagállammal partnerségi szerződést kötne, majd ezt követhetné a vidékfejlesztési tervek elfogadása. Ez utóbbiaknak a CFS, az EU 2020 stratégia és a partnerségi megállapodások együttes előírásainak kellene megfelelniük. Egyes információk szerint Brüsszel a tagállami pénzkeretek 5 százalékáig tagországi tartalékot is képeztetne, amely csak akkor válna felhasználhatóvá, ha a 2017-re és 2019-re tervezett ellenőrzéseken bebizonyosodna, hogy az uniós pénzek a kitűzött céloknak megfelelően és időarányosan hasznosultak.

Az új vidékfejlesztési politika lényegében az eddigi támogatási területeket viszi tovább, de az éghajlatváltozás elleni küzdelem és az erdészet hangsúlyosabb szerepet kap. A tagállamok a pénzeket általában szabadon használhatnák fel, de a rendelettervezet azt konkrétan előírná, hogy teljes támogatási keretük legalább 25 százalékát az éghajlatváltozási alkalmazkodásra, legfeljebb 10 százalékát a kedvezőtlen természeti adottságú térségekre, minimum 5 százalékát az átalakuló LEADER-re fordítsák. Ez utóbbi továbbra is az EMVA-hoz állna a legközelebb, de itt más uniós alapokból is pénzeket lehetne szerezni, sőt a működéshez szükséges források akár meghatározó hányadát is azokból lehetne biztosítani az EMVA helyett.
A tervek szerint a hegyvidékeken vagy kedvezőtlen természeti adottságú térségekben gazdálkodók éves területalapú kompenzációt kapnának többletköltségeik és alacsonyabb jövedelmük miatt. A nem hegyvidéki térségeknél azonban a támogatás feltétele lenne, hogy a használt mezőgazdasági terület legalább 66 százaléka rossz vízelvezető képességű legyen, túl hűvös vagy túl száraz, esetleg túl nedves térségben helyezkedjen el, a földeket sekély gyökérzóna, sós vagy savas talaj, illetve legalább 15 százalékos lejtés jellemezze. A mai KAT támogatású területek szubvencionálása 2014-2017 között fokozatosan megszűnik.
Teljesen új elemként jelenik meg a vidékfejlesztési pillérben a mezőgazdasági kockázatkezelés, amelynek részeként a termény-, állat- és növénybiztosításokhoz, illetve az állat- és növénybetegségek vagy a környezeti események ellen létrehozott kölcsönös kockázat kezelési alapokhoz járna támogatás. Harmadik eszközként a gazdálkodók stabilizáló forrásokat is kaphatnának, ha jövedelmük a természeti csapások nyomán több mint 30 százalékkal esik vissza. A biztosítási díjakhoz, illetve a támogatható költségekhez általános esetekben 65 százalékos uniós támogatás társulna.

 

Agromonitor

 


Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás:

Történelmi mélypontra csökkent az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
2026. 08. 09. 09:00
Megosztás:

Keddig tartja fent az extrém hőség miatt bevezetett intézkedéseit a Posta

A Magyar Posta keddig tartja fent az extrém hőség miatt ideiglenesen elrendelt intézkedéseit - közölte a társaság a honlapján szombaton.
2026. 08. 09. 08:00
Megosztás:

185 tonna hal pusztult el Rétimajorban

A súlyos vízhiány következtében az Aranyponty Halászati Zrt. rétimajori és rétszilasi halastavain az elmúlt hetekben 185 tonna hal pusztult el, a közvetlen állományveszteség értéke megközelíti a 200 millió forintot - mondta Lévai Ferenc a társaság vezérigazgatója az MTI-nek szombaton.
2026. 08. 09. 07:00
Megosztás:

Már 100 szálláshely foglalható az Aktív Kalandor Kalandtárában

Az Aktív Kalandor foglalási felülete, a Kalandtár már 100 szálláshelyet kínál az erdei kulcsosházaktól a nagyobb társaságokat fogadó szállásokig az ország minden részén - közölte az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ az MTI-vel.
2026. 08. 09. 06:00
Megosztás:

Véget ért az energiavészhelyzet – a magyar vállalkozások összefogása több mint 145 000 kWh csúcsidei megtakarítást ért el

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által indított Vállalkozói Energiaösszefogáshoz néhány nap alatt csaknem 350 vállalkozás csatlakozott az ország 202 településéről, és vállalásaik összesen több mint 145 000 kWh csúcsidei energiamegtakarítást jelentettek.
2026. 08. 09. 05:00
Megosztás: