Jövő ősszel kezdődhet meg a Várkert bazár felújítása

Már jövő ősszel megkezdődhet a Várkert bazár felújítása, és ha a közbeszerzések nem húzódnak el túlságosan, tartható lesz a kormány által megadott, 2014. márciusi határidő - mondta Zumbok Ferenc miniszteri biztos, aki a rekonstrukció részleteiről beszélt az MTI-nek.

A Magyar Közlöny keddi számában jelent meg az a kormányhatározat, amelynek értelmében 2014. március 30-ig meg kell valósulnia a Várbazár rekonstrukciójának, jövőre pedig a budai Várnegyed hosszú távú fejlesztéséről stratégiai tervnek, a környék közlekedési viszonyainak rendezéséről megvalósíthatósági tanulmánynak kell készülnie.
    

"Harminc év lemaradásunk van: 1981-ben zárták be az ifi parkot, azóta nem történt semmi változtatás. Ez már az utolsó utáni pillanat, hogy megmentsük a végleges pusztulástól az épületegyüttest" - hangsúlyozta Zumbok Ferenc, aki szerint a felújítás csak egy része, ráadásul az egyszerűbb része a Várkert bazár rehabilitációjának, hiszen a munkálatokhoz szükséges anyagi források (6,5 milliárd forint) és a szakemberek rendelkezésre állnak. Sokkal nagyobb munka lesz élő funkciókkal megtölteni és önfenntartóvá tenni az Ybl Mikós tervezte komplexumot - mutatott rá a miniszteri biztos.
    

Mint elmondta, a munkálatok egy része már tavasszal megkezdődött, eltávolították és összegyűjtötték az omladozó, életveszélyes darabokat az épület Lánchíd utca felőli frontjáról, és gyakorlatilag bármikor kezdetét vehetné a felújítás is. "A Várbazár egy részére, az északi pavilonra és a vízhordó lépcsőre megvannak a jogerős építési engedélyek és kiviteli tervek, így akár napokon belül neki lehetne kezdeni ennek a résznek a felújításához" - emelte ki Zumbok Ferenc, hozzátéve ugyanakkor, hogy a közbeszerzési eljárások miatt legkorábban jövő ősszel kezdődhetnek meg a munkálatok.
    

Arra a kérdésre, hogy tartható-e a kormányhatározatban megjelölt határidő, a miniszteri biztos azt felelte: semmi sem lehetetlen, ám a közbeszerzési eljárások elhúzódását nem lehet megsaccolni. Amennyiben ezzel nem lesz probléma, tartható lesz a 2014. márciusi határidő - vélte Zumbok Ferenc, aki a finanszírozással kapcsolatban kiemelte: kizárólag európai uniós forrásokra támaszkodnak, a munkálatokba sem magántőkét, sem költségvetési pénzt nem vonnak be.
    

A megvalósítandó terveket részletezve elmondta: a vízhordó lépcső mellett mozgó járdát terveztek, amely összekapcsolja az eddig elszigetelt Várat a Duna-parttal. "Az egész bazár egy zárvány - ennek a szakasznak a megépítése azért fontos, hogy élő kapcsolat jöjjön létre a bazár és a Vár között. Ennek kapcsán elkészül majd egy +gyilokjáró+, amellyel körüljárható lesz a palota, így két dolgot oldunk meg egyszerre: körüljárható lesz a vár és összekötjük azt a Duna-parttal" - hangsúlyozta Zumbok Ferenc.
    

A korábbi tervekben szereplő, 300 férőhelyes mélygarázs helyett egy kisebb, 130-140 gépkocsi befogadására alkalmas parkoló épül, valamint a - szintén a föld alatt elhelyezkedő - korábban 6000 négyzetméteresre tervezett, kulturális rendezvényeknek otthont adó multifunkciós teret is 1600 négyzetméteresre szűkítették.
    

A pavilonsort annak idején műtermeknek használták, a tervek szerint ezekből az egyenként 30 négyzetméteres, csaknem 8 méter belmagasságú helyiségekből néhányat - a "hagyomány" megőrzéseképpen - fiatal képzőművészeknek adnának ki ingyen használatra, a többi pavilonban pedig éttermek és kávézók működnek majd. Az egykori ifi park helyére a "bakancsos turistákat" kiszolgáló sörsátrakat és olcsóbb éttermeket terveznek.
    

Megszületett a megállapodás arról is, hogy a testőrségi palota 2060 négyzetméterén az Iparművészeti Múzeum különleges gyűjteményei kapnak helyet: a világhírű török-oszmán szőnyegkollekciót, a múzeum Esterházy-kincseit, valamint a főúri és királyi porcelánokat lehet majd megtekinteni.
    

A negyed közlekedési viszonyainak rendezése kapcsán Zumbok Ferenc kifejtette: kishajó-közlekedéssel szeretnék megoldani a pesti és a budai oldal összekapcsolását. A hajók a Vigadó térről indulva szállítanák a turistákat a budai oldalra, ahonnan a mozgó járda vagy a lépcső segítségével könnyedén és gyorsan megközelíthetővé válna a Vár.
    

"Tőlem azt várják, hogy az épület időben, jó minőségben, olcsón valósuljon meg, és hogy a későbbi működéshez és fenntartáshoz szükséges költségeket kitermelje a Várkert" - hangsúlyozta Zumbok Ferenc, megjegyezve, hogy ez utóbbi lesz a legnagyobb kihívás, hiszen erre semmi garancia nincsen.
    

A budai Várnegyed hosszú távú fejlesztési stratégiájának kidolgozására a kormányhatározat 2012. május 31-ig adott határidőt. Ennek kapcsán a miniszteri biztos hangsúlyozta: a Vár nemcsak a kulturális örökség része, hanem a magyarság történetének kiemelkedő helyszíne, így ehhez a hozzáértő civilek és intézmények véleménye nélkül nem szabad hozzányúlni.
   

Mint elmondta, a kormányhatározat kapcsán elküldtek egy körlevelet 30 hatóság, intézmény, illetve civil szervezet részére, amelyben a szakemberek segítségét és ötleteit várják a Várnegyed fejlesztésével kapcsolatban. Felidézte, hogy korábban már két tanulmány készült erre vonatkozóan. Ezeket most szintén eljuttatták az érintett civilekhez és szakemberekhez, akiknek segítségével kívánják elkészíteni a stratégiai terveket. (MTI)

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap mintegy 890 millió eurót biztosít kkv-k növekedésének felgyorsítására Közép- és Kelet-Európában

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap (EIF), amely az EIB Csoport része, új InvestEU-garanciamegállapodást írt alá régiós kis és középvállalkozások támogatásának növelésére.
2026. 01. 15. 07:30
Megosztás:

Túlóráznak a hétvégén a MOHU munkatársai

Túlórát rendelnek el a fővárosi hulladékbegyűjtésben részt vevő és a begyűjtést kiszolgáló munkatársak körében a hétvégére, ha az útviszonyok és az időjárási körülmények lehetővé teszik - közölte a MOHU Budapest Zrt. szerdán az MTI-vel.
2026. 01. 15. 07:00
Megosztás:

Hiányos az olívaolaj-ellenőrzés az Európai Számvevőszék szerint

Az EU ellenőrzési rendszereinek hiányosságai miatt veszélybe kerülhet az európai olívaolaj biztonságossága és nyomonkövethetősége - írta az Európai Számvevőszék az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2026. 01. 15. 06:30
Megosztás:

Franciaország konzulátust nyit Grönlandon

Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án - jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője, hozzátéve, hogy ez "politikai jelzés", miközben az amerikai elnök, Donald Trump szeretné amerikai tulajdonná tenni a Dániához tartozó autonóm területet.
2026. 01. 15. 06:00
Megosztás:

A globális olajkereslet további növekedésére számít az OPEC

Az olajkereslet növekedésére számít idén és jövőre a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) legfrissebb, szerdán kiadott piaci jelentése szerint.
2026. 01. 15. 05:30
Megosztás:

Itt az országos albérletkörkép – Nem hozott áttörést a VI. kerületi airbnb-tiltás

További lassulás jellemzi a lakáspiacon a bérleti díjakat, átlagosan 3 százalékkal kell többet fizetni a kiadó lakásokért most, mint egy éve ilyenkor. A legkevésbé az új építésű és újszerű lakások díjait tudták emelni a tulajdonosok - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. A VI. kerületben az airbnb-tiltás egylőre nem csökkentette a bérleti díjakat, sőt, az ottani tulajdonosok még az V. kerületinél is drágábban próbálják meg kiadni a lakásokat.
2026. 01. 15. 05:00
Megosztás:

A venezuelai válságról tárgyalt az orosz és a brazil elnök

A venezuelai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök - közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.
2026. 01. 15. 04:30
Megosztás:

Padlót fogtak az albérletárak? – Decemberben ismét emelkedtek a lakbérek

Változott a helyzet a magyarországi albérletpiacon 2025 végén. Decemberben országosan 0,6 százalékkal, Budapesten pedig 1 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak az előző hónaphoz képest. Ezzel véget ért a korábbi, három hónapon át tartó árcsökkenés, ugyanakkor éves összevetésben tovább mérséklődött az albérletdrágulás üteme: országosan már csak 5,4 százalékkal, Budapesten pedig 5,6 százalékkal voltak magasabbak a bérleti díjak, mint egy évvel korábban - áll a KSH-ingatlan.com lakbérindexéhez fűzött elemzésből, amely ismerteti az átlagos bérleti díjak januári szintjét és a kínálat változását is.
2026. 01. 15. 04:00
Megosztás:

Országos energetikai csapatversenyt hirdet diákoknak az OPUS Energetika Csoport

Idén már negyedik alkalommal hirdet országos energetikai és fenntarthatósági csapatversenyt középiskolás diákok számára az OPUS Energetika Csoport - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2026. 01. 15. 03:30
Megosztás:

Több mint százéves Bugatti és 1050 lóerős villanyautó - 2025-ös rekordok a használtautó-piacról

Mozgalmas évet zárt a hazai használtautó-piac 2025-ben: a Használtautó.hu-n személyautók iránt közel 5 millió érdeklődés érkezett, miközben a felhasználók több mint 1,2 millió hirdetést adtak fel az év során. Az átlagos kínálati ár 5,1 millió forint körül alakult, az autók átlagéletkora megközelítette a 13 évet, az átlagos futásteljesítmény pedig 178 ezer kilométer volt. A számokból azonban nemcsak trendek, hanem kifejezetten meglepő rekordok is kirajzolódtak.
2026. 01. 15. 03:00
Megosztás:

Átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban

Előre tervezett, átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban, amelyek első üteme előreláthatóan február végén fejeződik be. Annak érdekében, hogy ez idő alatt a térség lakóinak ne kelljen a fővárosba utazniuk az ambuláns ellátásért, az egyetem úgy szervezte a munkálatokat, hogy a betegellátás folyamatosan, zavartalanul működjön - közölte a Semmelweis Egyetem az MTI-vel szerdán.
2026. 01. 15. 02:30
Megosztás:

Miért kritikus a HFR és tűzjelző rendszerek felülvizsgálata 2026-ban?

A 2025-ös hazai tűzeseti adatok ismét rávilágítanak arra, hogy alapvetően maga a füst, nem pedig a lángok, a tűzesetek legnagyobb veszélyforrása. A katasztrófavédelem 2025-ös jelentése szerint például, az év első kilenc hónapjában, 4739 lakóépület gyulladt ki, melyek során, 77 ember életét vesztette, 473 pedig megsérült – és ezekben az esetekben, a füst gyors elterjedése gyakran nehezítette a menekülést és a mentést. Ráadásul az érintett lakóépületek közül, mindössze néhányban volt csak tűzjelző rendszer vagy valamilyen füstérzékelő eszköz, ami a korai jelzések hatékonyságát még inkább kérdésessé teszi.
2026. 01. 15. 02:00
Megosztás:

Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság

Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság tavaly - közölte a cseh mezőgazdasági szövetség elnöke Prágában, sajtótájékoztatón.
2026. 01. 15. 01:30
Megosztás:

Nagy változások az özvegyi nyugdíjnál 2026-ban

A Magyarország 2026. évi költségvetésének megalapozásáról szóló 2025. évi LI. törvény módosította az 1997. évi LXXXI. törvényt, amely több ponton megváltoztatta az özvegyi nyugdíjra vonatkozó szabályokat.
2026. 01. 15. 01:00
Megosztás:

A One Macedonia, a 4iG Csoport leányvállalata 5G frekvenciapályázatot nyert Észak-Macedóniában

A One Macedonia, a 4iG Csoport telekommunikációs leányvállalata nyert Észak-Macedónia országos 5G frekvenciapályázatán, így lehetőséget kap arra, hogy létrehozza az ország első, teljes lefedettségű, önálló (5G SA) hálózatának alapjait. A beruházás keretében a régió egyik legfejlettebb és legbiztonságosabb „5G standalone” hálózata valósulhat meg az Ericssonnal kialakított stratégiai együttműködésre építve, összhangban az európai szabványokkal és értékekkel.
2026. 01. 15. 00:30
Megosztás:

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap (EIF) új InvestEU-garanciamegállapodást írt alá, ezzel közel 890 millió eurónyi finanszírozás válhat elérhetővé a kis- és középvállalkozások számára a régióban, beleértve Magyarországot is 2027 végéig - közölte az UniCredit az MTI-nek küldött szerdai közleményében.
2026. 01. 14. 23:30
Megosztás:

A Versenyképes Járások Program segít élhetőbbé tenni a magyar vidéket

A Versenyképes Járások Program segít élhetőbbé tenni a vidéki kistelepüléseket - jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára szerdán a program támogatásával beszerzett eszközök és aszfaltburkolattal ellátott út átadásán Vámosgyörkön és Atkáron.
2026. 01. 14. 23:00
Megosztás:

ANYÁCSKA néven új nyomtatványt hozott létre a NAV

Azoknak az anyáknak, akik egyidejűleg több kedvezményre is jogosultak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) létrehozta az ANYÁCSKA elnevezésű nyomtatványt - jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Facebookon szerdán.
2026. 01. 14. 22:30
Megosztás:

A 900 milliárd dolláros hazautalási piac megcélzása teszi ezt a januári időszak legjobb kriptoelőértékesítésévé

A hasznosságot kínáló (utility) tokenek jelenleg óriási népszerűségnek örvendenek a kriptovilágban. Mivel az intézményi érdeklődés csökken, a piaci likviditás pedig alacsony, a befektetők egyre inkább azokra a tokenekre összpontosítanak, amelyek folyamatos bevételi forrással és nagy növekedési potenciállal bíró célpiaccal rendelkeznek.
2026. 01. 14. 22:00
Megosztás:

Kinevezte az ukrán parlament az új védelmi minisztert

Mihajlo Fedorovot nevezte ki új védelmi miniszternek szerdán az ukrán parlament Denisz Smihal helyett, aki új tisztségeket kapott.
2026. 01. 14. 21:30
Megosztás: