Magyar Telekom Q3: 13,3 milliárd volt a nettó profit

A harmadik negyedévben a Magyar Telekom konszolidált bevételei az egy évvel korábbihoz képest 1,7 százalékkal 152 milliárd forintra mérséklődtek, a nettó nyereség 13,3 milliárd forint volt, 45,6 százalékkal csökkent; az első kilenc havi, 438,2 milliárdos bevétel 3,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a nettó profit pedig 42,2 százalékkal 32,9 milliárdra esett.

A konszolidált, nem auditált, nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti gyorsjelentését a társaság csütörtökön közölte a BÉT honlapján. A profit egyebek között a telekommunikációs különadó miatt esett. Emlékeztettek rá: mivel a különadót 2010 negyedik negyedévében vezették be, ezért a bázisidőszakban ez a csoport eredményeit nem érintette, így az eredmények kevésbé hasonlíthatók össze. Az idén az első kilenc hónapban a telekomadó 19 milliárd forintot tett ki, ezen belül a harmadik negyedévben 6,3 milliárd forintot.

 

A portfolio.hu által megkérdezett elemzők a harmadik negyedévben magasabb, 4 százalékos bevételcsökkenést vártak, a nettó nyereség visszaesését azonban alacsonyabbra, 31,4 százalékra prognosztizálták. Az év első kilenc hónapjában a adózás, kamatterhek és értékvesztés előtti nyereség, az EBITDA 20,1 százalékkal 149,4 milliárd forintra esett. A működéshez kapcsolódó, a költségek, céltartalékok és különadó nélküli EBITDA azonban csak 2 százalékkal 187,3 milliárd forintra csökkent.

 

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató a gyorsjelentésben hangsúlyozta, hogy a harmadik negyedévi eredmények számos kedvező tendenciát mutatnak, és pozitívumként értékelte, hogy a bevételek visszaesését 1,7 százalékra tudta lassítani a társaság. Az év egészében a továbbra is óvatos várakozása szerint a bevételek 3-5 százalékkal nőhetnek. A társaság a működésével, pénzügyi helyzetével kapcsolatos kockázatok között megemlítette, hogy jelentős állami szabályozási hatás alatt áll, s erősebb versenynek van kitéve.

 

Kockázat az is, hogy tudja-e tartani bevételi célját, ami részben függ attól is, mennyire képes a csökkenő vezetékes hang alapú bevételeket például az adat, a tv és az internet bevételekkel kompenzálni. Ezen túlmenően a folyamatban lévő hatósági, a montenegrói, illetve a macedón, összesen több mint 31 millió euró értékű szerződésekkel kapcsolatos vizsgálatok bírságokkal és szankciókkal járhatnak.

 

A gyorsjelentésben a Magyar Telekom közölte, hogy az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC) hivatalával a vizsgálatok lezárásáról kötött korábbi egyezség alapján, illetve az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával (DOJ) szintén e tárgyban folytatódó tárgyalásokra tekintettel, a vállalat a 2011 második negyedévében képzett 11,5 milliárd forint céltartalék után a harmadik negyedévben további 8,2 milliárd forint céltartalékot képzett. A társaság szerint a bevételcsökkenés oka elsősorban az, hogy a hangalapú vezetékes és mobil bevételek mindhárom országban, Magyarországon, Macedóniában és Montenegróban is visszaestek.

 

Ezt csak részben ellensúlyozta a rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásokból, valamint a tv- és a mobil internet szolgáltatásokból származó bevételek növekedése. Mindemellett kismértékben a forint erősödése is kedvezőtlen hatással volt a két nemzetközi leányvállalat forintban számolt bevételeire. Az első kilenc hónapban a vezetékes bevételek 5 százalékkal, 176,8 milliárd forintra estek, míg a mobil bevételek 2,5 százalékkal 228,2 milliárd forintra csökkentek.

 

A mobil üzletágon belül a T-Mobile Magyarország fajlagos forgalma növekedett, a 2010. első három negyedévi 167 percről 2011 azonos időszakára 172 percre. Az egy előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel eközben 1,7 százalékkal csökkent: 2010 első kilenc hónapjában 3.726 forint volt, míg 2011 azonos időszakában 3.662 forintot tett ki. Az alacsonyabb átlagos tarifák hatását jelentősen ellensúlyozta a forgalom növekedése, valamint a szerződéses ügyfelek magasabb aránya. Magyarországon a 100 lakosra jutó mobil előfizetőszám az időszak végén 117,1 volt, ezen belül a T-Mobile Magyarországnak a SIM kártyák száma alapján 44,8 százalékot ért el a piaci részesedése szeptember 30-án.

 

A T-Mobile Magyarország előfizetői száma egy év alatt 1,6 százalékkal nőtt. A szerződéses előfizetők aránya 2011. szeptember 30-ára az előző évi 47,2 százalékról 50 százalékra emelkedett. A T-Mobile Magyarország szélessávú mobil előfizetőinek száma 844.528 volt augusztus végén, ami 47,1 százalékos részesedést jelent a teljes előfizetői számot alapul véve a mobil szélessávú piacon. A Magyar Telekom az idén az első kilenc hónapban beruházásokra (CAPEX) a tavalyinál 10,4 milliárd forinttal kevesebbet, összesen 43,9 milliárd forintot költött.

 

A CAPEX teljes összegéből a Telekom Magyarország szegmensre 35,7 milliárd forint, a T-Systems Magyarország szegmensre 2 milliárd forint jutott, míg Macedóniában 4,3 milliárd forintot, Montenegróban pedig 1,9 milliárd forintot költöttek hasonló célokra. A Magyar Telekom részvénye a Budapesti Értéktőzsde egyik vezető papírja: szerdai záró ára 500 forint volt, míg az elmúlt egy évben 465 és 619 forint között mozgott. (MTI)


Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás:

Történelmi mélypontra csökkent az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
2026. 08. 09. 09:00
Megosztás: