Iskolakezdéssel együtt jön a só- és cukoradó
Már az idén ötmilliárd forint bevétel származhat a népegészségügyi termékdíj szeptemberben történő bevezetéséből. A kedden kormány elé kerülő törvénytervezetről a Világgazdaság, a Népszabadság és a Napi Gazdaság ír a keddi számában.
Megoszlik a szakszervezetek véleménye a bérkompenzációról
Az Autonómok és az MSZOSZ csak tüneti kezelésnek tartja a parlament előtt lévő bérkompenzációs javaslatot, mivel az alacsony keresetűek nettó bérének szinten tartása nem elég a reálkeresetek csökkenésének megállításához, a Munkástanácsok ezzel együtt pozitív, kedvező lépésnek tartja az elképzelést.
A befektetők háromnegyede vár európai adósságátrendezést
A globális befektetői közösség háromnegyede számol azzal, hogy Görögország és esetleg több más euróövezeti tagállam is már a következő egy évben adósságállománya átrendezésére kényszerül - áll az egyik vezető londoni befektetési bankcsoport hétfőn ismertetett felmérésében.
Szlovákiában tovább csökkent a munkanélküliség
Szlovákiában májusban is csökkent a munkanélküliség, amely februárban még hatéves csúcson állt, azóta pedig folyamatosan mérséklődött.
IMF: globális tovagyűrűzéssel fenyegethet az euróövezeti válság
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy hétfőn kiadott jelentése arra figyelmeztet, hogy bátrabb lépések híján az euróövezeti adósságválságnak "nagyobb globális tovagyűrűző hatásai" lehetnek.
A búzaár hat és fél havi mélyponton a tengerentúlon
Az amerikai búza határidős jegyzése hat és fél havi mélypontra esett hétfőn. Ezzel már a hatodik egymást követő kereskedési napon csökkent az ár az amerikai mezőgazdasági minisztériumnak arra a jelentésére, hogy jól fejlődik termés, miközben kedvező az időjárás Európában is a mezőgazdaság szempontjából.
Londoni elemzők: egyelőre marad az MNB-kamat, később kamatemelés lehet - FRISSÍTETT (Új: további elemzői vélemények)
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2011. június 20., hétfő (MTI) - A következő hónapokban "szilárdan" a jelenlegi 6,00 százalékos szinten marad a magyar jegybank alapkamata - vélekedtek az MNB monetáris tanácsának hétfői - a kamatot változatlanul hagyó - ülése és az azt követő sajtótájékoztató után londoni felzárkózó piaci elemzők.
EU-elnökség - Fontos döntésekkel zárult az utolsó magyar elnökség alatti EU-pénzügyminiszteri ülés - ÖSSZEFOGLALÓ
Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Luxembourg, 2011. június 20., hétfő (MTI) - Fontos döntéseket hoztak az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei magyar elnökség alatt tartott utolsó találkozójukon, köztük azt, amellyel jóváhagyták az unión belüli gazdasági koordináció fokozására és az euró stabilitásának erősítésére szolgáló hat új jogszabály kompromisszumos tervezetét.
Teniszlabdával a horkolás ellen
Német szakértők szerint teniszlabdával lehet legjobban védekezni a horkolás ellen.
EU-elnökség - Matolcsy: megnőtt az esély a kompromisszumra az EP-vel a hat pénzügyi jogszabály ügyében
Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Luxembourg, 2011. június 20., hétfő (MTI) - Kiegyensúlyozott kompromisszumos szöveget tudott készíteni az Európai Unió magyar elnöksége az unión belüli gazdasági koordinációt és az euró stabilitásának erősítését célzó hat új jogszabály tervezetére, és mivel a tagországok ezt most jóváhagyták, megvan a lehetőség arra, hogy az Európai Parlamenttel megszülessen a megállapodás ebben az ügyben.
Amy Winehouset kifütyülték Szerbiában
Kifütyülték európai koncertkörútjának első helyszínén Belgrádban Amy Winehouse énekesnőt, aki a kudarcba fulladt fellépés után lemondta turnéjának isztambuli és athéni állomását.
Visszatértek a csúszdára az európai piacok
A nyugat-európai értéktőzsdék fő mutatói hétfőn folytatták hosszú útjukat lefelé, a rövid pénteki pihenő után.
Megállapodtak az EU-pénzügyminiszterek az állandó euróstabilitási mechanizmus részleteiről
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei hétfőn arról a szövegről, amelynek alapján az unióban két éven belül létrejön az euró stabilitását garantálni hivatott állandó pénzügyi mechanizmus.
Bérkompenzációs javaslat - a foglalkoztatás biztonságát féltik a munkaadók
A munkaadók szerint a versenyszférában a munkáltatóknak és a munkavállalóknak kell megállapodniuk a bérek emeléséről, és úgy vélik: az, hogy egy friss javaslat alapján a kormány határozna a béremelésről, veszélyeztetheti a foglalkoztatás biztonságát.
A postás 100 ezer forintig viszi ki a lakcímre a nyugdíjpénztári reálhozamot
A postás 100 ezer forintig viszi ki a lakcímre a nyugdíjpénztári reálhozamot, ennél nagyobb összeget a postán lehet átvenni; legkésőbb augusztus végéig mindenki megkapja az őt megillető pénzt és a számlaértesítőt, az utóbbit azok is, akik nem részesülnek tagi kifizetésben - derül ki a PSZÁF honlapján közzétett tájékoztatóból.
IATA: lassú a növekedés a prémium kategóriában
Változatlanul gyenge volt a légiforgalom növekedése a prémium kategóriában áprilisban a japán természeti katasztrófa, az arab világot felkavaró zavargások, valamint a világkereskedelem lassulása miatt - írja a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) hétfőn publikált jelentése.
Rehn: a görög válság terjedésének megakadályozásához is szükség van uniós támogatásra
A görög pénzügyi válság más euróövezeti országokra való kiterjedésének biztos megakadályozása érdekében is szükség van arra, hogy az Európai Unió döntést hozzon az Athénnak szánt következő hitelrészlet folyósításáról - állapította meg Olli Rehn, az EU pénzügyi biztosa hétfőn.
A forint minimálisan erősödött az euróhoz és a svájci frankhoz képest
Budapest, 2011. június 20., hétfő (MTI) - A forint hétfőn kora estére minimálisan erősödött az euró és a svájci frank délutáni jegyzéséhez képest a devizapiacon.
Veszélyesek lehetnek a kertben felállítható medencék
A kertben felállítható medencék ugyanolyan veszélyesek a vízbe fulladás szempontjából, mint az épített medencék - állapították meg amerikai kutatók, akik hétfőn tették közzé első jelentésüket arról, hány gyerekáldozatot követelnek ezek a mozgatható medencék.
Negatív hangulatban telt a kereskedés a magyar piacon
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 213,85 pontos, 0,94 százalékos csökkenéssel, 22.488,08 ponton zárt hétfőn. A piaci elemzők szerint főként a görög események határozzák meg a nemzetközi hangulatot, a magyar index nem tudott kitörni a negatív tartományból.