Beindult az NGM munkahelyteremtési programja
Aláírták az első támogatási szerződést a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkahelyteremtési célú pályázata keretében; Eke István ózdi egyéni vállalkozó 25,2 millió forintot nyert el, amelyből 12 új munkahelyet hoz létre.
Barroso az uniós költségvetésből is csöpögtetne Görögországnak
José Manuel Barroso, az EU-Bizottság elnöke kedden annak a véleményének adott hangot, hogy az európai költségvetéséből is el kellene különíteni összegeket Görögország növekedési pályára állításának finanszírozására.
A MOL miatt nem tud pluszba lendülni a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 90,82 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Orbán: Döntött a kormány az államadósság-csökkentésről
A kormány keddi döntésével kilenc év után először jelentősen csökkentette Magyarország államadósságát, és ezzel megnyitotta a stabil és tartós államadósság-csökkentés korszakát - jelentette be a miniszterelnök, és kijelentette: Magyarország ezzel fordulóponthoz érkezett.
Jó formában az osztrák bankok
Az osztrák bankok most jobb állapotban vannak, mint egy évvel ezelőtt, s a görög válságnak is egyre kevésbé vannak kitéve - derül ki az osztrák nemzeti bank (OeNB) kedden nyilvánosságra hozott féléves jelentéséből.
Peking fenntartja Európa és az eurózóna támogatását
A pekingi kormány külügyi szóvivője útján kedden ismét nyomatékosan megerősítette, hogy szándékában áll az európai gazdaság és az eurózóna támogatása.
Európai uniós támogatással épült baromfitelep Szabadegyházán
Szabadegyháza, 2011. június 21., kedd (MTI) - Európai uniós támogatással korszerű technológiát alkalmazó, évi 720 ezer broilercsirkét előállító baromfitelepet alakított ki a Her-csi-hús Kft. és a Fáma Farm Kft. Szabadegyháza-Középpusztán; a 100 millió forintos támogatással, összesen 260 millió forintból megvalósult beruházást kedden Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár avatta fel.
Visszafogják az útépítéseket Lengyelországban
A lengyel kormány jelentős mértékben visszafogja az autópályák és gyorsforgalmi utak építését, készülve a 2014-2020 közötti EU-költségvetés radikális kiadáscsökkentésére - jelentette kedden a Gazeta Wyborcza című lengyel lap.
Húsz százalék feletti növekedést tervez a Fujitsu Kft.
A Fujitsu Technology Solutions Kft. 22,1 százalékos euróban számolt bevétel-növekedést vár az áprilisban kezdődött idei pénzügyi évében, majdnem a kétszeresét az 2010-es pénzügyi évben elért 12,5 százalékos bővülésnek, a cég a terveit elsősorban a vállalati üzletág megrendeléseinek emelkedésére alapozza.
Tovább csökkent a mobil-előfizetők száma Magyarországon
Májusban 50 ezerrel 11,772 millióra csökkent a három magyarországi mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizető-száma, a forgalmat generáló ügyfeleké az előző hónaphoz képest 6 ezerrel lett több, így közel 10,947 millió volt a vizsgált hónapban – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kedden.
Túljegyzés és hozamcsökkenés a 3 hónapos DKJ aukción
A szokásosnál kissé alacsonyabb, kétszeres túljegyzésre hozamcsökkenéssel értékesített a meghirdetett összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres aukcióján kedden.
Magyarország az alsó harmadban az egy főre jutó GDP-ben
Magyarországon az uniós átlag 64 százalékára tehető a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó hazai össztermék (GDP), ezzel a tagországok között az alsó harmadban foglal helyet - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának kedden nyilvánosságra hozott adataiból.
OGY - Gráf Józsefet és Veres Jánost is meghallgatta a mezőgazdasági albizottság IKR Zrt.-ügyben
Budapest, 2011. június 21., kedd (MTI) - A törvényi előírásoknak megfelelően készítették elő és döntöttek az előző ciklusban a bábolnai IKR Zrt. államilag garantált 6,2 milliárd forintos hitelfelvételéről - állították egybehangzóan a volt kormánytagok és a cég vezérigazgatója az Országgyűlés vizsgáló albizottsága keddi ülésén. Elmondták, hogy a döntés az államnak nem került pénzbe. Budai Gyula kormánybiztos a bizottság ülésén megismételte, a kezességvállaláskor az kormány 2009-ben lényeges körülményeket nem vizsgált és nem kapott megfelelő garanciát a cég eseteleges fizetésképtelenné válása esetére sem.
Sikeres volt a mai görög és spanyol kincstárjegy kibocsátás
Görögország és Spanyolország is sikeres kincstárjegy kibocsátást hajtott végre kedden.
Devizapiac: Esélytelen a font a frankkal szemben
Egyelőre semmi sem tudja megállítani az angol font és a svájci frank árfolyamának a szakadását. 2007-ben még 2.5 közelében mozgott a jegyzés, az elmúlt években viszont meredek eséssel 1,4 alá kerültünk. Ebben az időszakban 2009 és 2010 első féléve között volt némi szünet, amikor a piac oldalazásba váltott át, de végül letörte az 1,6 közelében lévő támasszintet, melyet klasszikusan vissza is tesztel mielőtt folytatta az útját dél felé.(Solar Capital)
Hajszárítókat hív vissza a Philips
A felhasználók biztonsága érdekében a Philips önként visszahívja és kicseréli a 2006. február és ez év áprilisa között gyártott összecsukható markolatú hajszárítóit - közölte a cég az MTI-vel kedden.
EUR/USD – Fogy a Fitch türelme
Továbbra is rázós az EUR/USD kereszt mozgása, az euró a legapróbb „fénysugárra” is képes beerősödni, tegnap éppen Merkel kancellárasszony és Sarkozy elnök párbeszédére moccant feljebb. Tegnapi kommentáromban talán túl pesszimista voltam a görög fejleményekkel kapcsolatban, de a mai görög parlamenti bizalmi szavazás tükrében továbbra sem vagyok 100%-an magabiztos, bár hozzáteszem Papandreou elnöknek, ha csak szűköcske is, de többsége van Tisztelt Házban.
USD/JPY - egyelőre kitart a támasz
A trend továbbra is lefelé mutat a japán fizetőeszköz piacán, de az árfolyamot hetek óta a 79,6-os támasz tartja. Jelenleg hajszálnyival a szint felett mozog az USD/JPY devizapár, és az egyre alacsonyabban elhelyezkedő maximumokból arra következtethetünk, hogy a 79,6-os támasz hamarosan törhet, mely utat
nyitna a 76,25-ös mélypontig - olvasható az Erste elemzésében.
Hetedik gyárát építi a Hankook
Felépíti hetedik üzemét a Hankook gumiabroncsgyártó társaság, az indonéziai fejlesztés azt a célt szolgálja, hogy 2014-re évi 100 millió darabra bővüljön a termelés.
Az Egyesült Államokban nőttek a közvetlen külföldi befektetések
Tavaly 49 százalékkal nőtt a közvetlen külföldi befektetések nagysága az Egyesült Államokban - jelentette be a Fehér Ház, amely szerint ez a bizalom helyreállását jelzi a pénzügyi válság után.