A magyar GDP lassulása megfelel a nemzetközi trendnek
Az első negyedévi 2,5 százalékról a második negyedévben 1,5 százalékra lassult a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme Magyarországon; az, hogy a növekedés üteme április és június között alacsonyabb volt, mint az előző negyedévek során, összhangban állt a világgazdasági folyamatokkal, hiszen a túlnyomórészt fejlett országokat tömörítő OECD egészére számított GDP növekedés is az első negyedévi 2,4 százalék után a második negyedévben 1,6 százalékra fékeződött - állapította meg pénteken kiadott féléves összefoglaló jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Átalakulva még megmenekülhet az Electro World
Jelenleg is tárgyal külföldi befektetői csoporttal, és átalakulva, jóval kisebb alapterületű áruházakban még megmaradhat az Electro World - mondta Nagy Károly András a cégcsoport vezérigazgatója pénteken az MTI-nek
A Jobbik a 75 éves életkorra vonatkozó hitelfutamidő maximalizálást bírálja
A Jobbik szerint a 75 éves életkorra vonatkozó hitelfutamidő maximalizálás újabb bizonyítéka a kormány antiszociális, következetlen és bankokat védő felfogásának.
Augusztus végéig várhatóan létrejön az eszközkezelő
Várhatóan augusztus végéig lezárul a Nemzeti Eszközkezelő Társaság felállítása, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. megkezdte a társaság létrehozását.
Alig változott a brit gazdasági növekedés
Mindössze 0,2 százalék volt a gazdasági növekedés Nagy-Britanniában a második negyedévben - derül ki a brit statisztikai hivatal pénteken nyilvánosságra hozott adataiból.
Nyugalom honol a forintpiacon
A forint kissé gyengült a svájci frankkal szemben péntek reggelre, az árfolyam háromnegyed 10-kor 238,77 forint volt, csütörtök délután még 237,47 forinton jegyezték.
Lefordult a Richter
A Richter a korábbi lokális mini csúcsáig, 36.350 forintig tudott emelkedni, hogy aztán megint leforduljon. Nem tartjuk valószínűnek, hogy új mélypontot üt, sőt, kicsi annak is a valószínűsége, hogy a korábbi 31.100Ft-os mélypontot újra megnézné. Ennek ellenére érdemes óvatosnak lenni, hiszen az alacsonyabb csúcspontok és mélyebb mélypontok formáció még csökkenő trendet sugallnak - olvasható az Erste elemzésében.
Alig van mozgás az európai piacokon
A Fed elnökének délutáni beszéde előtti feszült hangulatban szinte stagnálással nyitottak az európai piacok. Németországban a tegnap jelentősebb veszteségeket is mutató DAX index 0,02 százalékkal 5.583,35 pontra mérséklődött. Franciaországban a CAC-40 mutató 0,1 százalékkal 3.117,31 pontra csökkent, míg Angliában a FTSE-100 index 0,1 százalékkal 5.136,52 pontra emelkedett.
Rekord nyereségek a kínai bankszektorban
Amerikai és európai versenytársaival szemben igen sikeres első félévet tudhat maga mögött a kínai bankszektor - derül ki a héten közzétett jelentésekből.
Bejelentette lemondását a japán miniszterelnök
Az előzetes várakozásoknak megfelelően Naoto Kan japán miniszterelnök bejelentette pénteken, hogy lemond pártelnöki tisztségéről, ami egyúttal azt is jelenti, hogy távozik a kormány éléről. A kormányfő pártja, a balközép Japán Demokrata Párt (PDJ) jövő hétfőn választja meg új vezetőjét, akit várhatóan kedden miniszterelnöknek is megválasztanak.
Feszült várakozás az ázsiai piacokon
Szűk sávban mozognak az ázsiai részvénypiacok a pénteki kereskedés során, a befektetők Ben Bernanke ma délutáni beszéde előtt már komolyabb pozíciókat nem nyitnak, egyértelmű kivárás mutatkozik.
OTP részvény - kivárás lesz, Bernanke jön
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 228 pontos, 1,27 százalékos csökkenéssel, 17.772,67 ponton zárt csütörtökön.A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. a tőzsdék mozgalmas napot zártak, kora délutánig nagyrészt a pozitív tartományban mozogtak az indexek. Délután azonban banki körökben olyan pletyka terjedt el, hogy Németország adósbesorolását egy fokozattal leminősítheti a Fitch Ratings. Erre "élesen lefelé vették az irányt" az indexek, majd rövid időn belül érkezett a hivatalos közlemény, miszerint megerősítették az AAA besorolást. Ezután a Moody's és az S&P is hasonló közleményt tett közzé. Így némileg megnyugodtak a befektetők, de az árfolyamok már nem tudtak érdemben visszakapaszkodni.
MOL részvény - zakó után zuhanás?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 228 pontos, 1,27 százalékos csökkenéssel, 17.772,67 ponton zárt csütörtökön.A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. a tőzsdék mozgalmas napot zártak, kora délutánig nagyrészt a pozitív tartományban mozogtak az indexek. Délután azonban banki körökben olyan pletyka terjedt el, hogy Németország adósbesorolását egy fokozattal leminősítheti a Fitch Ratings. Erre "élesen lefelé vették az irányt" az indexek, majd rövid időn belül érkezett a hivataos közlemény, miszerint megerősítették az AAA besorolást. Ezután a Moody's és az S&P is hasonló közleményt tett közzé. Így némileg megnyugodtak a befektetők, de az árfolyamok már nem tudtak érdemben visszakapaszkodni.
Megállt az amerikai piacok emelkedése
Három napi emelkedés után ismét fordulat következett be az amerikai piacokon, az európai adósságválság, illetve ezúttal Németországgal kapcsolatban felröppent pletykák hatására egy csapásra szertefoszlott a korábbi napok optimizmusa.
Meghosszabították a shortolási tilalmat Európában
A tőzsdei úgynevezett shortolási tilalom szeptember 30-ig történő meghosszabbításáról döntött csütörtökön este Olaszország, Franciaország és Spanyolország, valamint ehhez csatlakozott Belgium és Görögország.
Pálffy: sikeres az egykulcsos adórendszer
Sikeresnek nevezte az egykulcsos adórendszert Pálffy István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva, a kormánypárti politikus semmilyen egyeztetést nem tart erről szükségesnek. Leszögezte: szó sincs arról, hogy a szolidaritási adó bármiféle politikai alakot öltött volna, vagy javaslat lenne.
Mégsem csökken az olaj ára?
Az átmeneti esés után ismét emelkedni kezdett a Brent olaj ára, pedig a szakértők előzetesen arra számítottak, hogy a líbiai lázadók győzelmével és az olajexport helyreállásával csökkeni fog az olaj hordónkénti ára. Azonban a hírek, miszerint a líbiai olajtermelés beindulásához évekre van szükség, ahhoz vezettek, hogy a kezdeti csökkenés után a hét közepén már erősödött nyersanyag árfolyama.
Több fokkal dőltek meg a napi melegrekordok
Az országos és a budapesti napi melegrekord is több fokkal dőlt meg csütörtökön - közölte Vadász Vilmos, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az MTI-vel.
Raiffeisen: korlátozott az euróövezeti válság átterjedésének veszélye
Korlátozott marad az euróövezeti adósságválság hatása Kelet- és Közép-Európában - vélekedett Herbert Stepic a Raiffeisen Bank International (RBI) vezérigazgatója. Különösen a magyar frankhitelek jelentenek problémát a banknak - mondta az APA osztrák hírügynökség csütörtöki tudósítása szerint.
400 milliárd forint bevétel-kiesés a gazdasági lassulás miatt
A Policy Agenda elemzése szerint jövőre 400 milliárd forintos költségvetési bevétel-kieséssel számolhat a kormány a bruttó hazai termék (GDP) vártnál rosszabb alakulása miatt.