Jövőre is folytatódik a német 'foglalkoztatási csoda'
Jövőre is folytatódik a lendületes német gazdasági fellendülésből táplálkozó "foglalkoztatási csoda" - derül ki a dpa hírügynökség által német nagybankok vezető közgazdászai körében végzett felméréséből.
Világszerte csökken a fellendülésbe vetett bizalom
Tizenkét havi mélypontra csökkent az üzleti döntéshozók optimizmusa egy globális felmérés csütörtökön megjelent eredménye szerint.
Támasszintjén stabilizálódik az EURUSD
A sávból való letörést követően a korábban már jelzett 1.3270-es szint közelében talált támaszra az eurusd árfolyama. Ez a szint tavasszal támaszt, júliusban és szeptemberben ellenállást jelentett és most is kiemelt figyelemmel kezeli a devizapár. (Solar Capital)
Három éves csúcson az élő borjú árfolyama
Közel három éves csúcsra emelkedett az élő borjú határidős árfolyama az amerikai tőzsdén. Ezzel olyan tartományba ért az árfolyam, ahonnan az elmúlt négy-öt alkalommal határozott lefordulás következett. Az abszolút ellenállásnak a 120-as szint tűnik, amelyen az elmúlt 20 évben nem tudott átjutni az árfolyam.(Solar Capital)
A román jegybank elnöke cáfolta Románia esetleges fizetésképtelenségét
A román jegybank elnöke csütörtökön cáfolta, hogy Romániát fizetésképtelenség fenyegetné; Mugur Isarescu azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója Romániát azon európai országok közé sorolta, ahol akár előállhat az államcsőd.
December 13-én mondják ki a magánnyugdíjpénztárak halálos ítéletét
A kormány által szerdán határozatba foglalt új nyugdíjszabályokat pénteken két törvényjavaslatban terjeszti a kormány a parlament elé, így a magán-nyugdíjpénztári tagoknak 45 napjuk marad arra, hogy válasszanak a magán- illetve az állami rendszer között - mondta Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
December elejére készül el a fényeslitkei ipari park közműhálózata
Mintegy 1,5 milliárd forintból épül ki a 160 hektáros fényeslitke-komorói ipari-logisztikai park teljes kommunális és vízi közműhálózata, amelyet december 8-án adnak át - tájékoztatta a beruházás projektmenedzseri feladatait ellátó Regionális Fejlesztési Holding (RFH) Zrt. csütörtökön az MTI-t.
Orosz-EU szabadkereskedelmi övezetet javasol az orosz kormányfő
Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő szabadkereskedelmi övezet létrehozására tett javaslatot az orosz miniszterelnök egy német lapban közölt cikkében.
Pluszban zárja az évet a Pannon-Víz Zrt., jövőre 3,8-3,9 százalékkal emeli díjait
Pluszban zárja a 2010-es évet a Pannon-Víz Zrt., amely jövőre 3,8-3,9 százalékkal emeli díjait - mondta el Tőke László vezérigazgató a cég csütörtöki rendkívüli közgyűlése utáni sajtótájékoztatón.
Oroszország és Magyarország lezárja a Malévot érintő együttműködést
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos moszkvai tárgyalásain abban állapodott meg orosz partnereivel, hogy lezárják a Malévot érintő eddigi együttműködést, és szakértői tárgyalások során rögzítik a pénzügyi elszámolás módját - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-vel.
Újból 6 százalék feletti átlaghozam a 12 hónapos DKJ aukción
Szeptember eleje óta nem látott alacsony érdeklődés mutatkozott az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mai napra meghirdetett 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióján, az átlaghozam 6 százalék fölé ugrott, amelyre tavaly december óta nem volt példa.
Baljós jelek a kínai hitelpiacon
A visszafizetési határidőt legkevesebb 180 nappal meghaladó hitelkártya tartozások 8,5 százalékos növekedése miatt figyelmeztető közleményt adott ki csütörtökön a kínai jegybank, a Kínai Népi Bank (PBOC).
Beragadt az AUDUSD árfolyam
Kemény falat a paritás az ausztrál dollár és az amerikai dollár számára. Bár már sokszor tesztelte, sőt át is törte a szintet, mégsem sikerül felette megkapaszkodnia. De lefordulás sem következett még a szintről, így továbbra is az 1.00-ás és a 0.97-es sávban mozog a jegyzés. Innen várható az elmozdulás, melyet követően újra esély nyílhat egy trendszerű mozgásra. Az felfelé történő kitörés esetén persze még ott lesz az akadály 1.0180-nál. (Solar Capital)
Megnyílt az út a cseh termőföldek vásárlása előtt
A cseh kormány szerdai ülésén módosította a devizatörvényt, ami lehetővé teszi, hogy a közeljövőben a külföldi állampolgárok törvényesen termőföldet vásároljanak Csehországban - közölte a Právo című cseh napilap csütörtökön.
Rendíthetetlen a kormány a magánnyugdíjpénztárak ügyében
Nincs szó együttműködésről, a kormány tartja magát a szerdán bejelentett javaslatához, amely megszünteti a magánnyugdíjpénztárakat - mondta Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke azt követően, hogy a szövetség csütörtökön tárgyalt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel.
Ismét elakadhat az EKB exit-politikája
Az Európai Központi Bank várhatóan tovább fogja halogatni a gazdasági válság miatt korábban bevezetésre került sürgősségi intézkedések kivezetését, pláne azután, hogy Írország nyomán Görögország után újabb euróövezeti tagország kényszerült arra, hogy külső pénzügyi segítséget vegyen igénybe gazdaságának megtámogatása érdekében.
Richter - Újabb részlet teljesült a november 11-én adott megbízásból
Részvényenként 45.604 forintos átlagáron 5 ezer darab saját részvényt vásárolt a Richter Gedeon Nyrt. szerdán - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsdén honlapján csütörtökön.
BUX (köztes 1): 21.923,27 pont, -0,32 százalék 11.30 órakor
Budapest, 2010. november 25., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6 pontos nyitás után tovább csökkent csütörtökön délelőtt.
Átadták a felkérést a Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület új tagjainak
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön a Parlamentben átadta a Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület új tagjainak a felkérő levelet.
Stagnált a munkanélküliségi ráta Lengyelországban
Lengyelországban tízezerrel nőtt ugyan a munkanélküliek száma októberben, a munkanélküliségi ráta azonban nem változott az egy hónappal korábbihoz képest, 11,5 százalékon stagnált a csütörtökön megjelent adatok szerint.