A beruházásokon fognak spórolni a távközlési cégek

Nagyon meglepődnénk, ha bármelyik távközlési cég tovább tudná hárítani a lakosságra a kivetendő különadót, sokkal inkább a beruházásokat befolyásolja majd a befizetés - mondta keddi sajtótájékoztatóján Zsembery György, az Invitel Zrt. vezérigazgató-helyettese.
2010. 10. 19. 11:55
Megosztás:

Fékezhetetlen az OTP - elérte a 6000 forintot az árfolyam

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 81,99 pontos nyitás után tovább emelkedett kedden délelőtt a magára találó MOL és a továbbra is jó teljesítményt nyújtó OTP részvényeknek köszönhetően.
2010. 10. 19. 11:54
Megosztás:

A megoldás Liikanen szerint: kínai fogyasszon, amerikai spóroljon

A világgazdaság döntéshozói számára a legnagyobb nehézség manapság az, miként lehetne csökkenteni a különbséget a fejlett és a felzárkózó világ gazdasági növekedésének üteme között - ezt mondta az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának finn tagja, Erkki Liikanen kedden egy gazdasági tanácskozáson Helsinkiben.
2010. 10. 19. 11:45
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt a bérkiáramlás, de nem okozott meglepetést

A vártnál jobban nőtt a bérkiáramlás augusztusban, de ez nem okozott meglepetést az elemzők körében, akik arra számítanak, hogy ez nem befolyásolja a hétfői kamatdöntést, és nem okoz "béroldali inflációs nyomást".
2010. 10. 19. 11:30
Megosztás:

Fordultak a piacok Európában

Gyengüléssel nyitottak a fő nyugat-európai tőzsdék kedden, de a kereskedés első órájában már felfelé indultak a mutatók.
2010. 10. 19. 11:10
Megosztás:

21 hónapos mélyponton a ZEW index

A várakozásokat meghaladó mértékben hanyatlott tovább októberben a ZEW gazdaságkutató intézet német konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója. Az index a szeptemberben mért -4,3 pontról -7,2 pontra csökkent, ami 21 hónapos mélypontnak számít. Az index értéke már hatodik hónapja esik egyhuzamban.
2010. 10. 19. 11:04
Megosztás:

Nem maradnak kifizetetlenül a Mórakert termelői

Elkezdődött a Mórakert termelőinek kifizetése: az első magyar tész gazdák felé fennálló egymilliárdos tartozásának 50 százalékát most, a többit részletekben rendezik - írta kedden a Délmagyarország.
2010. 10. 19. 11:04
Megosztás:

Csak az euróval szemben tud erősödni a forint

Csekély mértékben változott a forint árfolyama kedden délelőtt a bankközi devizapiacon: az eurót 275,81 forinton jegyezték, szemben a hétfő délutáni 276,80 forintos szinttel, kedd kora reggel a délelőttihez hasonló szinten, 270 körül jegyezték az eurót.
2010. 10. 19. 10:56
Megosztás:

Nagyon beszűkült az AUDJPY árfolyam

A szimmetrikus háromszögből történő kitörést követően 80 és 81.10 közötti sávban ingadozik a két devizapár jegyzése. Korábban igen nagy volt a korreláció a devizapár és az amerikai részvénypiac között, ám az utóbbi napokban az AUDJPY nem tud a részvényekkel együtt emelkedni. (SolarCapital)
2010. 10. 19. 10:48
Megosztás:

Megrendült a Microsoft árfolyama Ray Ozzie távozásának hírére

Távozik posztjáról Ray Ozzie, a Microsoft vezető szoftvermérnöke, aki 2006 nyarától vette át az egykori alapító, Bill Gates szerepét.
2010. 10. 19. 10:35
Megosztás:

Ma is gyengül az euró a dollárral szemben

Továbbra is gyengülést mutat az euró a dollárral szemben, azonban egy csalódást keltő amerikai ingatlanpiaci adat nyomán gyorsan fordulat következhet, és ismét erősödésnek indulhat.
2010. 10. 19. 10:30
Megosztás:

Nagyon biztató a QQQQ

Pénteken nagyot rallizott a qqq. Már eleve az 50.65-ös ellenállás felett kezdte a kereskedést, napon belül volt egy lehúzás a kitörési szintig, majd a napi csúcson zárta a hetet. (SolarCapital)
2010. 10. 19. 10:10
Megosztás:

A reálkereset 3,1 százalékkal nőtt január-augusztusban

A reálkeresetek - a fogyasztói árak 5,2 százalékos növekedése mellett - 3,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit az év első nyolc hónapjában, döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változása miatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
2010. 10. 19. 09:45
Megosztás:

A hétfői emelkedést csökkenés követi Európában

Csökkenéssel indult a kereskedés az európai piacokon, leginkább az erősödő dollár nyomán mérséklődésnek induló olajár hatására. Emellett a befektetők a tegnapi emelkedés után kivárnak a ZEW kutatóintézet délelőtt megjelenő, németországi gazdasági hangulatmutatójának, illetve a Goldman Sachs negyedéves eredményének nyilvánosságra kerüléséig.
2010. 10. 19. 09:28
Megosztás:

Az európai piacokkal ellentétben plusszal indult a BÉT-en a kereskedés

Míg Nyugat-Európában mérsékelt csökkenéssel indult a kereskedés addig a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 81,99 pontos emelkedéssel, 23.489,52 ponton nyitott kedden, amely a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 0,35 százalékkal erősödött.
2010. 10. 19. 09:19
Megosztás:

Így kezdődött a hét a az USA piacokon

Annak ellenére, hogy alacsonyabban nyitottak az amerikai részvények végül nyereséggel zárták a hét első kereskedési napját. A Dow és az S&P500 szépen teljesített, míg ezúttal a Nasdaq 100 nem tudta tartani a lépést a másik két index-szel. Nem meglepő módon a pénzügyi szektor volt az egyik legjobban teljesítő, miután a piac pozitívan fogadta a Citigroup (+4.30%) eredményét. (Solar Capital)
2010. 10. 19. 09:05
Megosztás:

A Hungarofest rendezi a jövőben az állami ünnepeket

A nemzeti, és kiemelt ünnepeket, valamint az állam által finanszírozott egyéb események szervezését a jövőben a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. látja el - az erről szóló közigazgatási és igazságügyi miniszteri rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
2010. 10. 19. 09:02
Megosztás:

Rekord szintre emelkedő bevétel és csökkenő árfolyam az Apple-nél

Az Apple hétfőn rekord szintre emelkedő negyedéves bevételről adott számot, leginkább az iPhone, az iPad és a Macintosh komputer eladásoknak köszönhetően. A vállalat nettó nyeresége 70 százalékkal 4,31 milliárd dollárra emelkedett a szeptember végével záródó negyedévben.
2010. 10. 19. 08:50
Megosztás:

Az SKF profitja meredeken nőtt

A gépipar javuló kilátásairól tudósított kedden a svéd SKF, a világ legnagyobb, 150 céget tömörítő csapágygyártó csoportjának gyorsjelentése.
2010. 10. 19. 08:43
Megosztás:

Vegyesen alakuló indexek Ázsiában

Mérsékelt emelkedés mutatkozik az ázsiai piacokon, miután a Citigroup vártnál erősebb gyorsjelentését, és az ingatlanépítők hangulatának emelkedését ellensúlyozta a technológiai szektor felül érkező vegyes hírek. Gyengülést mutattak az energetikai és a bányavállalatok jegyzése, miután az olaj és az ipari fémek árai csökkentek az erősödő dollár nyomán.
2010. 10. 19. 08:25
Megosztás: