Újra telepítési jogot vásárolhatnak a szőlősgazdák
A köztestület felhívja a figyelmet, hogy az országban szőlőt csak engedéllyel lehet telepíteni, ami az újratelepítési joghoz kötődik. Ha valaki telepíteni kíván, annak ilyen jogosultságot kell szerezni, például az országos jogtartalékból vásárolnia kell.
Az idén ez március 16. és május 31. között lehetséges. Emellett március 31-ig még szintén igényelhető a borászati gépek vásárlásához támogatás. Ebben a támogatási csomagban még több mint 1,8 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez utóbbi támogatással azok a borászati cégek élhetnek, amelyek különféle borászati berendezéseket, gépeket vásároltak 2010. szeptember 25. után és a vételár egészét kifizették már a pályázat benyújtásáig.
A támogatásban részt vevő vállalkozások egy, illetve több gépet is vásárolhatnak. Eddig a 2 milliárdos támogatási keret csupán mintegy tizedét igényelték a gazdálkodók. A támogatás mértéke mikro-, kis- és középvállalkozások esetében a vásárolt gépek nettó értékének 30 százaléka, míg nagyvállalatoknál 20 százalék. A támogatás összege minimum 1 millió, legfeljebb 400 millió forint. A támogatás kifizetése legkésőbb október 15-ig megtörténik - tartalmazza a közlemény.