Pluszban az amerikai piacok
A pénzügyi szektor vezetésével emelkedéssel nyitottak szerdán az amerikai részvénypiacok, miután a State Street bejelentése szerint a várakozásoknál nagyobb nyeresége mutatkozhat a második negyedévben. Az indexek emelkedését támogatja a kőolaj árának drágulása is, azonban némiképp óvatossá teszi a befektetőket a várakozásokkal ellentétben csökkenő német ipari megrendelési adat.
Bulgária jövőre 2,7 százalék alatti államháztartási hiányt vár
Szófia, 2010. július 7., szerda (MTI/Reuters) - Bulgária jövőre az Európai Unió által felső határként megszabott 3 százalék alatti GDP-arányos államháztartási hiányra számít - közölte Szimeon Gyankov bolgár pénzügyminiszter szerdán.
Megemelt energiaárral csökkené Ukrajna az államháztartási hiányát
Az ukrán kormány szerdai bejelentése szerint az államháztartási hiányt az energiaárak emelése révén is csökkenteni kényszerülnek.
A LIGA szerint rossz ötlet a 'cselédtörvény'
A LIGA Szakszervezetek kifejezetten rossz ötletnek tartja a "cselédtörvénynek" is nevezett, az adórendszeren kívüli keresettel járó foglalkoztatás feltételeinek megteremtéséről szóló törvényjavaslatot, és annak visszavonását követeli - közölte a LIGA szerdán az MTI-vel.
MNB - A többség a kamatszint tartása mellett voksolt
A monetáris tanács hat tagja szavazott az alapkamat szinten tartására, egy tag 25 bázispontos kamatcsökkentést javasolt a testület legutóbbi, június 21-i kamatdöntő ülésén - közölte az MNB az ülés rövidített jegyzőkönyvben szerdán.
Költségvetési Tanács - a lakossági adóváltozások idei hatása 17,1 milliárd forint
A már benyújtott, a lakossági adóbefizetéseket érintő módosítások az idén 17,1 milliárd forinttal rontják a központi költségvetés elsődleges egyenlegét a Költségvetési Tanács szerdán közzétett becslése szerint.
Július 20-án élésben indul a magyar áramtőzsde
Július 20-tól "élesben" lehet kereskedni a magyar áramtőzsdén, a HUPX-on, miután lezárult a kísérleti szakasz, és a 17 leendő szereplő díjmentesen gyakorolhatta a kereskedést - közölte a tőzsdét üzemeltető HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia-piac Zrt. szerdán az MTI-vel.
A Világbank elítéli a külföldi cégek hátrányos megkülönböztetését
Washington, 2010. július 7., szerda (MTI/dpa) - Egy világbanki jelentés szerint számos ország, miközben vonzó kedvezményekkel igyekszik becsábítani a külföldi tőkét, egyúttal korlátozni igyekszik a külföldi cégek hozzáférését a hazai piachoz.
8,2 milliárd forintért vett az MNB jelzáloglevelet a másodpiacon
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) öt értékpapírra, összesen 8,2 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatot a szerdán megtartott másodpiaci jelzáloglevél-vásárlási tenderén - közölte a jegybank a honlapján.
Máris tetőzhet a világgazdaság növekedési üteme?
A második negyedévben tetőzhetett a világgazdaság növekedési üteme, és a belátható jövőben az eddiginél mérsékeltebb teljesítménynövekedés valószínű - írta az egyik vezető londoni befektetési csoport az általa összeállított globális összágazati beszerzőmenedzser-index (PMI) alapján.
Kereskedelmi gázolajár bevezetését akarják a fuvarozók
Sürgeti a kereskedelmi gázolajár bevezetését a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary), álláspontjuk szerint a jövedéki adó visszatérítés ösztönözné mind a magyarországi, mind a tranzit fuvarozást végző európai uniós fuvarozó cégeket, hogy a hazai töltőállomásokat válasszák. (MTI)
47 millió munkanélküli az OECD-tagországokban
A fejlett országokban már valószínűleg tetőzött a munkanélküliség, de így is 17 millió új munkahely megteremtésére lenne szükség a válság előtti foglalkoztatottsági szint eléréséhez - állítja az OECD legfrissebb munkapiaci jelentése.
Módosulhat a bankadó az eredeti tervekhez képest
A három éven belül alakult biztosítóknak nem kell különadót fizetniük, a másik tagállamban székhellyel rendelkező biztosító magyarországi fióktelepének azonban igen, a befektetési vállalkozóknak pedig fele annyit, mint eredetileg tervezték, ha a parlament elfogadja Rogán Antal (Fidesz) módosító indítványait. (MTI)
Még mindig rekord közeli szinten a görög infláció
Görögországban az infláció júniusban is rekord magas szintje közelében maradt, éves szinten 5,2 százalékra mérséklődött a májusban mért 5,4 százalékról - közölte szerdán a görög statisztikai hivatal. Ilyen magas szinteken az infláció az elmúlt 18 évben nem volt.
Továbbra is a bankbetét a legnépszerűbb megtakarítási forma
A válság nem befolyásolta érdemben a megtakarítási szerkezetet, a lakosság továbbra is a bankbetétet preferálja világszerte; a megtakarítási várakozások terén mérséklődött a pesszimizmus - derül ki a GfK Custom Research Worldwide és a Wall Street Journal legfrissebb Befektetési Barométer tanulmányából, amelynek elkészítéséhez az idén márciusban 11 ország több mint 11 ezer lakosát - köztük 1.001 magyart - kérdeztek meg.
GKI - gyengült a üzleti környezetet jellemző index Magyarországon, a versenyképesség kissé javult
A versenyképességi index (VEX) 2010 első negyedévében kissé javult Magyarországon, míg az üzleti környezetet jellemző index (ÜX) csökkent, értéke megegyezett a 2009 harmadik negyedévivel - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. a Microsofttal közös felmérése eredményét szerdán. (MTI)
A Die Presse a bankadóról és a kormány gazdasági programjáról
Bécs, 2010. július 7., szerda (MTI) - Értékelő elemekkel vegyes tudósításban számolt be szerdai számában a Die Presse című osztrák napilap a magyar kormány 29 pontból álló gazdasági csomagjáról és a tervezett banki különadót övező vitáról.
Váratlan visszaesés májusban a német ipari megrendelésekben
Négy hónapnyi bővülés után májusban a várakozásokkal ellentétben csökkenés mutatott Németországban az új ipari megrendelések mutatószáma, leginkább az eurózónából érkező kevesebb megrendelésnek köszönhetően.
Költségvetési Tanács: az adóváltozások idén 80 milliárddal javítják az elsődleges egyenleget
A bejelentett adóváltozások, köztük a bankadó kivetése a társasági adó csökkentése mellett az idén 80 milliárd forinttal javítja a központi költségvetés elsődleges egyenlegét a Költségvetési Tanács szerint, amely megjegyzi: mivel a következő évek bankadójáról nem született törvényjavaslat, ezzel a bevétellel nem is számolhattak, így az adóváltozás nettó hatása 2011-2014 között rendre mintegy 200 milliárd forintos egyenlegromlást jelent. (MTI)
Behúzzák az adósságféket a német költségvetésben
Elfogadta szerdán a német kormány a jövő évi költségvetés tervezetét, amely az úgynevezett adósságfék törvény alapján készült; ez előírja, hogy a hazai össztermék (GDP) arányában számolt államháztartási hiányt 0,35 százalékra kell csökkenteni 2016-ig.