Matolcsy reggelije és a forint
Devizapiaci körkép, nyári kiadás - pedig ma épp nincs is hőség. (Commerzbank)
Mára nem sok maradhat a tegnapi optimizmusból
A tegnapi nap híre kétségtelenül a dollár euróval szembeni további gyengülése volt, ahogy azt a hétvégi elemzésünkben szereplő grafikonból valószínűsíteni lehetett. Az elmozdulás – amennyiben nem hal el a következő napokban – középtávon is jelentős lehet.(Solar Capital)
Jelentősen megugrott a hazai ipari termelés
Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 májusában 13,7 százalékkal nőtt, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. A termelés volumene az év első öt hónapjában 7,3 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index májusban 5,4 százalékkal emelkedett - olvasható a KSH jelentésében.
MOL részvény elemzés - szépen kúszik felfelé
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 426,70 pontos, 2,02 százalékos emelkedéssel, 21.511,69 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 500 forinttal, 2,59 százalékkal 19.800 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
Apportokkal nő a KEG alaptőkéje
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. tájékoztatása szerint 2010. július 6-án 6.279.931 darab új, 400 Ft névértékű és kibocsátási értékű, a korábbiakban kibocsátott részvényekkel azonos jogokat biztosító (’A’ sorozatú) dematerializált törzsrészvény zártkörű forgalomba hozatalával a Társaság alaptőkéjének 2.511.972.400 Ft-tal történő, 5.986.035.200 Ft-ra való felemeléséről döntött. Az alaptőke felemelésére nem pénzbeli hozzájárulás (apport) ellenében kerül sor - olvasható a BÉT honlapján.
Svájci frank - sajnos nem nyugodhatunk meg!
Ugyan az árfolyam esésnek indult az utóbbi napokban, azonban az emelkedő trend teljes mértékben sértetlen, így még korai lenne megnyugodva hátradőlni, és a forint markánsabb erősödésében bízni. CHF/HUF árfolyam elemzése.
A KEG-be apportálja a VISONKA 49%-os részesedését a Phylaxia
A PHYLAXIA 1912. Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a Holding Igazgatótanácsa döntött a VISONKA Takarmánykeverő Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt.-ban meglévő 49 %-os részesedésének átruházásáról - olvasható a BÉT honlapján.
Nyugat-magyarországi kábeltársaságot vásárol az MTelekom
A Magyar Telekom Nyrt. tájékoztatása szerint megállapodást írt alá a Modultechnika Kft. 100%-os üzletrészének megvásárlásáról. A társaság a megállapodást július 6-án írta alá a Modultechnika Kft. 100%-os üzletrészének megvásárlásáról - olvasható a BÉT honlapján.
FHB - saját részvény vásárlás
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2010. július 09-i értéknappal az INB Bank N.V. Magyarországi Fióktelepe, mint befektetési szolgáltató útján 1.089 Ft-os árfolyamon 51.901 db FHB ’A’ sorozatú
törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT honlapján.
Mára már megkopott a tegnapi lendület Ázsiában
Vegyesen alakultak az ázsiai részvénypiacok a szerdai kereskedési napon az előző napi emelkedés után, az euró 7 hónapos csúcsa közelében maradt, miután a befektetők kezdenek kételkedni az amerikai gazdaság helyreállási folyamatában. Ugyanis a tegnapi szolgáltatóipari adat is, a megindult bővülés lassulásáról tanúskodott. A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán ismét gyengült, főleg a nagy exportőrök papírjainak esése miatt.
OTP részvény elemzés - egy nap nem csinál fecskét...
A nemzetközi optimista hangulatot kihasználva emelkedett a tegnapi napon, sikerült átlépnie a 4820 forintos ellenállási szintjén, de az 5000, illetve a 4900 forintos szint áttörésére már nem volt ereje. OTP részvény technikai elemzés.
Devizahitelezés - miért is omlott össze minden?
Egykor a legjobb üzlet varázsigéje, ma a tönkremenés egyik legvalószínűbb receptje az adós számára - ez a devizahitel. Vajon mit segít a gyógymód: a devizahitelezés korlátozása, illetve betiltása?
Európa - Tegnap a vevőké volt a parkett, ma már az eladók jöhetnek
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 hatvan pont körüli visszaeséssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 negyven pont körüli gyengüléssel nyithat szerdán. (MTI)
Mikula Lajos lett a VKSZI főigazgatója és az MNVH főtitkára
Mikula Lajos, az AGRYA Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége elnöke lett a Vidékfejlesztési Minisztérium egyik háttérintézménye, a Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI) főigazgatója - derül ki a VKSZI honlapjáról.
Felminősítette Ukrajnát a Fitch
Javította a spekulatív sávon belül Ukrajna szuverén adósosztályzatát kedden a Fitch Ratings, a múlt héten megkötött új IMF-programra hivatkozva. (MTI)
USA piacok - A nap végére elfogytak a vevők
Szerény emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde fő mutatói. Korábban másfél százalékot meghaladó nyereségen is álltak a tőzsdemutatók, a kezdeti növekedés jelentősen visszavett ugyanakkor, hogy a vártnál is nagyobb mértékben lassult az amerikai szolgáltatási szektor júniusi növekedése májushoz képest.
Szigorú ellenőrzést ígér a bankok esetében az új PSZÁF elnök
A bankok esetében szigorú ellenőrzést ígér Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) július elsején kinevezett elnöke, aki szerint akár milliárdos bírságokat is kiszabhat a pénzügyi felügyelet - derül ki a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban. (MTI)
Elutasította a fedezeti alapok felelősségét a Madoff-ügyben egy osztrák bíróság
Pálfy M. Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 2010. július 6., kedd (MTI) - A fedezeti alapok szabadon választják meg, hogy mibe fektetik ügyfeleik vagyoni eszközeit, és nem kötelesek befektetési ügyleteikről részletesen tájékoztatni őket - mondta ki egy osztrák bíróság kedden nyilvánosságra került ítéletében, elutasítva a Madoff-ügy egy osztrák kárvallottjának keresetét.
Göncz Kinga: megnyílt az út az uniós mikrohitelkeret pályáztatása előtt - FRISSÍTETT (új: Andor László)
Brüsszel, 2010. július 6., kedd (MTI) - Hamarosan megkezdődhet az európai garanciavállalással megvalósuló mikrohitelek kihelyezése a tagállamokban, köztük Magyarországon - közölte kedden az MTI-vel Göncz Kinga.
Tőzsde - New York: erősödés zárás előtt két órával
New York, 2010. július 6., kedd (MTI/Reuters) - Szerény pluszban álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók a keddi kereskedés leállítása előtt két órával.