Egy csapásra odalett az ázsiai piacok öröme

A kezdetben emelkedésnek induló ázsiai piacok gyors fordulatot véve erőteljes zuhanásba kezdtek leginkább a kínai piacok vezetésével, miután felerősödtek azon aggodalmak, hogy a kínai gazdaság növekedése lassul. Ez pedig az egész világgazdasági helyreállási folyamatot hátráltathatja.
2010. 06. 29. 08:10
Megosztás:

OTP részvény elemzés - továbbra is lefelé áll a zászló!

A BUX index 38,08 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 20.881,87 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények a gyengülő OTP-t kivéve erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az OTP részvények ára 101 forinttal, 2,10 százalékkal 4.719 forintra csökkent, forgalmuk 13,6 milliárd forintot tett ki. Nézzük, mi várható a folytatásban!
2010. 06. 29. 08:07
Megosztás:

Synergon részvény elemzés - technikailag jó vételt mutat

Mai részvénypiaci elemzésünkben a kisebb részvények közül a Synergon árfolyamának várható alakulását tekintjük át a technikai elemzés segítségével.
2010. 06. 29. 07:56
Megosztás:

APEH: főrevizorok adataiban turkáltak?!

Törvénytelen módon és ismeretlen céllal kísérelte meg lemásoltatni és magával vinni tavaly a Kiemelt Adózók Igazgatóságán dolgozó hatszáz revizor személyi adatait Polgár Péter, az APEH volt elnökhelyettese - mondta el a Magyar Hírlapnak Perecsi Tünde, az igazgatóság volt főosztályvezetője. (MTI)
2010. 06. 29. 07:53
Megosztás:

Mérsékelt veszteséggel zárult az amerikai kereskedés

Csapongó kereskedést követően mérsékelt csökkenéssel zártak az amerikai piacok hétfőn, a befektetők ugyan örültek a személyes kiadások 0,2 százalékos májusi emelkedésének, azonban továbbra is óvatosak a hét hátralévő makroadatai miatt.
2010. 06. 29. 07:35
Megosztás:

Oprah Winfrey a világ legbefolyásosabb híressége

Oprah Winfrey televíziós műsorvezető a világ legbefolyásosabb híressége, és tavaly 315 millió dollárt keresett a Forbes 2010-es listája szerint.
2010. 06. 29. 07:28
Megosztás:

Gyorsulhat a forint átutalások teljesülése?

Nyilvános konzultációt kezdett a pénzforgalom lebonyolításáról szóló MNB rendelet módosításáról a jegybank, a változtatás célja, hogy - legkésőbb 2012 július 1-jétől - a nem papír alapon beadott forint átutalási megbízások még aznap eljussanak a kedvezményezetthez.
2010. 06. 29. 07:25
Megosztás:

Amerikai fogyasztói bizalom júniusban - ELŐZETES

Washington, 2010. június 29., kedd (MTI/Dow Jones) - Az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet júniusi fogyasztói bizalmi mutatóját hozzák nyilvánosságra ma.
2010. 06. 29. 04:04
Megosztás:

Tőzsde - New York: minimális emelkedés zárás előtt két órával

New York, 2010. június 28., hétfő (MTI/Reuters) - Szerény nyereséget mutattak a vezető New York-i tőzsdemutatók hétfőn, a kereskedés leállítása előtt két órával.
2010. 06. 28. 20:12
Megosztás:

Domokos László az ÁSZ elnöke - Életrajz

Az Országgyűlés hétfőn az Állami Számvevőszék elnökének választotta Domokos Lászlót.
2010. 06. 28. 20:10
Megosztás:

A forint gyengült estére

London, 2010. június 28., hétfő (MTI/Reuters) - Gyengült a forint hétfő estére a reggeli euróárfolyamhoz viszonyítva, de erősödött a hétfő délutáni szinthez képest a londoni bankközi devizapiacon.
2010. 06. 28. 20:09
Megosztás:

Az OTP ma sem úszta meg csökkenés nélkül

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,08 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 20.881,87 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények a gyengülő OTP-t kivéve erősödtek az előző napi záráshoz képest.
2010. 06. 28. 19:46
Megosztás:

Brutális gázáremelés Bulgáriában

Bulgáriában több mint 24 százalékkal emelkedik a fölgáz ára, és mintegy két százalékkal az áramdíj júliustól.
2010. 06. 28. 19:40
Megosztás:

Szentpétery Kálmán a Szerencsejáték Zrt. új elnök-vezérigazgatója

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) 2010. június 26-i hatállyal Szentpétery Kálmánt nevezte ki a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjára - közölte a Szerencsejáték Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2010. 06. 28. 19:30
Megosztás:

A közpénzek hatékony felhasználását ígéri az ÁSZ két új vezetője

Budapest, 2010. június 28., hétfő (MTI) - Pénzköltés helyett gazdálkodást, az állami vagyon tekintetében fenntartható gazdálkodást ígért Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke megválasztása után tartott sajtótájékoztatóján, hétfőn a Parlamentben.
2010. 06. 28. 19:21
Megosztás:

Warvasovszky Tihamér - ÉLETRAJZ

Budapest, 2010. június 28., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés hétfőn Warvasovszky Tihamért az Állami Számvevőszék alelnökévé választotta.
2010. 06. 28. 18:33
Megosztás:

Az Állami Számvevőszékről - HÁTTÉR

Budapest, 2010. június 28., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés hétfőn megválasztotta az Állami Számvevőszék elnökének Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt és alelnökének Warvasovszky Tihamért, Székesfehérvár polgármesterét. Az MTI-Sajtóadatbank ismertetése az Állami Számvevőszékről.
2010. 06. 28. 18:26
Megosztás:

A Költségvetési Tanács nem javasolja az államháztartási törvénymódosítás elfogadását

Budapest, 2010. június 28., hétfő (MTI) - Nem javasolja a két kormánypárti képviselő által benyújtott, az államháztartási törvényt módosító törvényjavaslat elfogadását a Költségvetési Tanács, mivel az véleményük szerint rontaná az államháztartás átláthatóságát - mondta Kopits György, a tanács elnöke hétfőn sajtótájékoztatón.
2010. 06. 28. 18:19
Megosztás:

Javultak a nyugat-európai értéktőzsdék

London, Frankfurt, Párizs, 2010. június 28., hétfő (MTI) - Javultak kissé a nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn, négynapi visszaesés után.
2010. 06. 28. 18:15
Megosztás:

Leminősítette a MÁV-ot a Moody's

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2010. június 28., hétfő (MTI) - Leminősítette a MÁV Zrt. eddig is befektetési szint alatti - spekulatív - cégosztályzatát hétfőn a Moody's Investors Service, arra a véleményére hivatkozva, hogy a magyar vasúttársaság likviditási helyzete jövőre romlani fog.
2010. 06. 28. 18:09
Megosztás: