A kínai piac szárnyal a többi ázsiai pedig szenved
A politikai zavargások miatt tovább emelkedett az olaj ára, az ázsiai kereskedésben már 106 dollár felett születtek kötések a WTI olajfajta esetében. A dollár pedig erősödést mutat az euróval és a jennel szemben.
A líbiai események ellensúlyozni tudták a kedvező amerikai foglalkoztatottsági adatokat, melyek még pénteken kerültek nyilvánosságra. Japánban a Nikkei 225 index 1,76 százalékkal 10.505,02 pontra zuhant, miután a külügyminiszter lemondásra kényszerült. A Toyota árfolyama 2,7 százalékkal csökkent, amely nem csak az olajárnak köszönhető, hanem annak is, hogy még pénteken az S&P rontott a vállalat adósbesorolásán.
A hongkongi Hang Seng index 0,16 százalékkal 23.371 pontra mérséklődött, leginkább a légi társaságok árfolyamainak csökkenése okán. Dél-Koreában a Kospi index szintén a légi társaságok csökkenő részvényárfolyamának köszönhetően kényszerült meghátrálni. Az index 1,22 százalékkal 1980,27 pontra csökkent. Ausztráliában az S&P/ASX 200 index 1,4 százalékkal 4.797,90 pontra csökkent. Indiában a Sensex index a fokozódó inflációs félelmeknek köszönhetően közel 2 százalékos veszteségnél jár.
Ugyanakkor Kínában a Shanghai Composite 1,7 százalékos emelkedés mellett 3000 pont közelébe jutott, de 0,14 százalékos emelkedés mutatkozik Szingapúrban és 0,35 százalékos javulás Új-Zélandon. A kínai részvénypiac emelkedése mögött az áll, a kínai miniszterelnök még vasárnap a Népi Kongresszuson ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy 2011-ben is fenn kívánják tartani a 8 százalékos gazdasági bővülést. Az inflációs várakozásokat pedig a tavalyi 3 százalékról 4 százalékra emelik. A kormányzat emellett bejelentette, hogy csökkenteni kívánják a deficit mértékét, a tavalyi évi 1,05 ezer milliárd jüanról (GDP 2,8%) 900 milliárd jüanra (GDP 2%).
Az ázsiai kereskedés során az áprilisi szállítású WTI olajfajta 1,67 dollárral 106,09 dollárra emelkedett a Nymex elektronikus kereskedésében.