Kapaszkodik az USDCHF

Ennek a devizapárnak igazi szépségdíjas chartja van. Gyönyörű szimmetrikus emelkedés majd esés, közte egy nagyon masszív plafonnal. Július óta pedig egy enyhén süllyedő csatornában pattog le-fel. (Solar Capital)
2010. 08. 10. 15:05
Megosztás:

Ez aztán a fordulat - már 0,6%-al bővülő gazdasággal számol a kormány

A korábban várt 0,2 százalékos visszaesés helyett idén 0,6 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), 2010-ben az átlagos infláció 4,7 százalék lesz a márciusban jelzett 4,3 százalék helyett - közölte kedden honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2010. 08. 10. 14:55
Megosztás:

Optimisták a magyarok a válság végével kapcsolatban

Optimistábbak a magyarok a nemzetközi átlagnál a válságból való kilábalás megítélésében: amíg ugyanis 48 ország válaszadóinak átlag 21 százaléka gondolja, hogy hazája a következő tizenkét hónap során kikerül a gazdasági recesszióból, addig Magyarországon 23 százalék egyebek között ezt tárta fel a Nielsen piackutató vállalat nemzetközi felmérése idén májusban.
2010. 08. 10. 14:55
Megosztás:

USA - Váratlanul csökkent a termelékenység a második negyedévben

Az amerikai mezőgazdaságon kívüli ágazatok második negyedévi termelékenysége 0,9 százalékkal csökkent, miközben a termelés 2,6 százalékkal, míg a munkaórák száma 3,6 százalékkal emelkedett - közölte az amerikai munkaügyi minisztérium kedden.
2010. 08. 10. 14:40
Megosztás:

BUX (köztes 2): 22.536,27 pont, -2,10 százalék 14.30 órakor

Budapest, 2010. augusztus 10., kedd (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 153,59 pontos nyitás után tovább csökkent kedden kora délutánig.
2010. 08. 10. 14:37
Megosztás:

Csökkent a MOL-ban is érdekelt CEZ nyeresége

Profitcsökkenést könyvelt el az idei első félévben a csehországi CEZ energetikai konszern, piaci értéke alapján a legnagyobb közép-európai vállalat.
2010. 08. 10. 14:29
Megosztás:

Megint mínuszban a kakaó

Egészen péntekig úgy tűnt, hogy a kakaó tovább halad a korábbi emelkedő csatornájában. A hét közepén sikerült a 200 napos mozgóátlagot is átlépni, de 3150 felett előkerültek az eladók és visszafordították az árfolyamot. (Solar Capital)
2010. 08. 10. 14:24
Megosztás:

A lassuló gazdasági bővülésre utal a kína nyersolajimport csökkenése

Júliusban 3,2 százalékkal csökkent Kína nyersolajimportja az egy évvel korábbihoz képest. Ez 16 hónapja az első hanyatlás, amelyet az idézett elő, hogy finomítók a korábbi kiterjedt vásárlások nyomán most a felhalmozott készleteket használják fel.
2010. 08. 10. 14:15
Megosztás:

Tovább emelkedett brit konjunktúramutató - Conference Board

A Conference Board Nagy-Britanniára vonatkozó vezető konjunktúra indexe júniusban 0,5 százalékkal 103 pontra emelkedett a májusi felülvizsgált 0,2 százalékos és az áprilisi 0,7 százalékos emelkedés után. A konjunktúramutató hét alindexéből négyben emelkedés mutatkozott.
2010. 08. 10. 13:45
Megosztás:

Folytatódott a hozamesés a 3 hónapos DKJ aukción

Ismét csak élénk érdeklődés kísérte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióját. Ennek is köszönhetően a hozam 10 bázisponttal csökkent az előző, múlt heti aukcióhoz képest, sőt 12 bázisponttal alacsonyabb lett a hétfői másodpiaci referencia hozamnál.
2010. 08. 10. 13:23
Megosztás:

70 év alatt 1000 kilométer autópálya - Nem sok ez egy kicsit?

Pesszimista számítások szerint Romániában hetven év múlva épülhet meg összesen ezer kilométer autópályája, ha az építkezési munkálatok a jelenlegi ütemben haladnak - állapította meg a Ziarul Financiar című román gazdasági pénzügyi napilap.
2010. 08. 10. 13:04
Megosztás:

A japán gazdaság továbbra is defláció foglya

A tartós defláció közepette változatlanul 0,1 százalékon hagyta irányadó kamatát kedden a japán jegybank. A ráta 2008 decembere óta változatlan.
2010. 08. 10. 12:20
Megosztás:

A Raiffeisen is kedveskedni próbál a devizahiteleseinek

A Raiffeisen Bank 12 százalékos kamat-visszatérítést - az adott havi törlesztőrészlet kamat részének 12 százalékát - ad a lakossági devizahitellel rendelkező ügyfeleknek a 2010. július 1-től 2010. szeptember 30-ig terjedő időszakra, visszamenőleges hatállyal - jelentette be kedden a hitelintézet.
2010. 08. 10. 12:16
Megosztás:

A The Guardian is eleresztett egy cikket Magyarországról

Az Orbán-kormány gazdaságpolitikai lépéseiről közölt cikket internetes kiadásában a The Guardian című brit napilap.
2010. 08. 10. 12:04
Megosztás:

Egyre mélyebb veszteségben az európai piacok

Ugyan a tegnapi amerikai kereskedés után még úgy tűnt, hogy a piacok a mai napon mérsékelt pluszban várhatják a délutáni amerikai makroadatot, valamint a FED kamatdöntését. Azonban a kínai kereskedelmi adat, azaz az import bővülésének jelentősebb mértékű csökkenése Ázsiában is és Európában is az indexek csökkenéséhez vezetett.
2010. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Bírság nélküli felügyeleti határozat öt biztosító ellen

Öt biztosítót szólított fel, illetve kötelezett meghatározott cselekvésre a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), de bírságot egyik esetben sem szabott ki - a határozatok a felügyelet honlapján jelentek meg.
2010. 08. 10. 11:01
Megosztás:

Elképesztő mennyiségű pénz zúdult idén eddig a befektetési alapokba

Júniusban ha csökkenő mértékben is, de folytatódott a befektetési alapok piacán az elmúlt fél évben tapasztalt tőkebeáramlás is. A tőkebeáramlás fele újfent a lakossági befektetőknek volt köszönhető, de több mint 15 milliárd forint friss tőke érkezett az intézményi befektetőktől is - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb jelentéséből.
2010. 08. 10. 10:40
Megosztás:

Csúszik a DAX a délelőtti kereskedésben

Hiába szurkál a DAX a 6360-as ellenállás szint fölé, nem sikerül áttörnie. Pedig az elmúlt napokban komoly próbálkozások voltak a kitörésre, de ezek rendre meghiúsultak. (Solar Capital)
2010. 08. 10. 10:25
Megosztás:

Goldman Sachs kontra Stanley Morgan - defláció fenyegetné az amerikai gazdaságot?

Nagy érdeklődés előzte meg a legutóbbi amerikai munkanélküliségi statisztikát. Túl a közvetlen számokon, az adatok jelezhették volna, hogy a két vezető amerikai befektetési bank fő közgazdászainak az amerikai gazdaság állapotáról, illetve távlataival kapcsolatos, egymásnak ellentmondó nézetei közül melyik áll közelebb az igazsághoz. Nem csupán elméleti kérdés, hogy Jan Hatzius (Goldman Sachs) borúlátóbb vagy Richard Berner (Morgan Stamley) bizakodóbb előrejelzése helytálló: a világ befektetőinek megannyi döntését és így magát a világgazdasági helyzetet is befolyásolja az eredmény. (MTI)
2010. 08. 10. 10:10
Megosztás:

Rendületlen a forint ereje

Kedden kora délelőtt az eurót 277,97 forinton jegyezték a kora reggeli 278,04, a hétfő késő esti 277,91 forinttal szemben a bankközi devizapiacon.
2010. 08. 10. 09:57
Megosztás: