Rohan az idő! Már csak két hét az adóbevallás elkészítéséig
(MTI) - Kevesebb mint két hét maradt arra, hogy ki-ki elkészítse és az adóhatósághoz eljuttassa személyi jövedelemadó (szja) bevallását. A bevallások benyújtásának határideje május 20-a, és addig kell befizetni az adót is.
Kiugró forgalom mellett esett hatalmasat (13,49%) a BUX
A görög válság hatására az egy hete tapasztalt emelkedés után zuhanásba ment át a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), a BUX értéke minden nap csökkent, a forgalom viszont megugrott, pénteken már a hétszerese volt a hétfőinek.
Már nem Mohamed Fayed a Harrods tulajdonosa
Gazdát cserélt a világ leghíresebb luxusáruháza, a londoni Harrods, amelyért másfél milliárd fontot (csaknem 450 milliárd forintot) fizetett a katari uralkodó család befektetési társasága.
Engedélyköteles a hitelközvetítés szeptembertől!
A független hitelközvetítők szeptember utolsó napjáig tevékenykedhetnek, azt követően csak akkor, ha megszerezték a pénzügyi felügyelet engedélyét, a PSZÁF már előkészíti az engedélyhez szükséges képzést - mondta Binder István, a Pénzügyi Szervezetek állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője az MTI-nek.
A kisbéri Mini Magyarország makettjeit a Szcenográfiai Kft. készíti
Budapest, 2010. május 9., vasárnap (MTI) - Egyetlen ajánlattevőként a zalaegerszegi Szcenográfiai Kft. készítheti el a kisbéri Mini Magyarország makettjeit, nettó 59 millió 360 ezer forintért - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Több javaslatról szavazhatnak az MDF-es küldöttek a párt országos gyűlésén
Május 29-én tartják az MDF országos gyűlését, ahol a küldöttek több javaslatról is szavazhatnak, egyebek közt arról, legyen-e elnöke a pártnak, vagy egy ügyvivői testület irányítsa azt - mondta Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke szombaton az MTI kérdésére.
Merkel - Súlyos helyzetben Európa, de biztosítani kell a euró stabilitását
Angela Merkel német kancellár szerint az euróövezeti országok vezetőinek mindenképpen biztosítaniuk kell az euró stabilitását a görög adósságválság közepette.
USA - Újra nőtt márciusban a lakossági hitelállomány
Az Egyesült Államokban a várakozással ellentétben márciusban nőtt a lakossági hitelállomány a kormányzat pénteken közzétett adatai alapján.
Válságellenes törvénycsomagot készít elő a szerb kormány
(MTI) - A szerb kormány több pénzügyi tárgyú törvény módosítását kezdeményezte, készülve arra az esetre, ha a görög adósságválság éreztetné hatását a balkáni országban - közölte Diana Dragutinovic szerb pénzügyminiszter.
Május 29-én lesz az MDF országos gyűlése
Május 29-én tartják az MDF országos gyűlését, amelynek egyik legfontosabb napirendi pontja a párt alapszabályának módosítása lesz - tájékoztatta Makay Zsolt az országos választmány döntéséről szombaton az MTI-t.
Mesterházy: az MSZP képes megújulni
(MTI) - Mesterházy Attila szerint az MSZP képes lesz megújulni, és örül minden olyan kezdeményezésnek, amely növelheti a baloldal bázisát.
Hatvan éves a Ferihegyi repülőtér
Hatvanéves fennállását ünnepli a ferihegyi repülőtér: 1950. május 7-én szállt le az első, Budaörsről átrepülő Li-2-es utasszállító repülőgép Ferihegyen és ezzel vette kezdetét a polgári repülés a mai repülőtéren - közölte a repteret üzemeltető Budapest Airport az MTI-vel.
Nagyon csúnyán elbántak az európai piacokkal a héten
Estek a vezető nyugat-európai értéktőzsdék pénteken, immár a negyedik napja. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 2,5 százalékos eséssel kezdett, 3,89 százalékos napi veszteséggel hathavi mélységben, 967,42 ponton végzett, 7,31 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt, 50,17 százalékkal magasabban a 2009. március 9-i történelmi mélypontjánál.
Fidesz: nap mint nap kerülnek elő újabb csontvázak
A Fidesz szerint a távozó kormány alkalmatlan gazdaságpolitikai lépései gazdasági vészhelyzethez vezettek, és nap mint nap újabb és újabb csontvázak esnek ki a szekrényekből. (MTI)
Heti szinten 13 százalékkal csökkent az olaj árfolyama
Az olaj árfolyama kíméletlenül csökkent a pénteki kereskedési napon is, ennek köszönhetően heti szinten 13 százalékot veszített értékéből az európai adósságválság miatt erősödő dollár, illetve azon aggodalmak hatására, hogy a válság miatt csökkenhet a fogyasztás
Több száz milliós kárt okozhattak az elmúlt napok viharai
Már mintegy százmillió forint értékű kárbejelentés érkezett három biztosítóhoz az elmúlt két nap során az országon átvonuló vihar következményeként, de a végleges összeg ennek akár háromszorosa is lehet - közölték a biztosítók az MTI-vel.
Hódító útjára indult Kínában az Ave ásványvíz
Az Ave ásványvíz az első olyan magyarországi élelmiszeripari termék, amely a kínai forgalmazáshoz szükséges valamennyi hivatalos engedélyt beszerezte és készen áll a piaci bevezetésre - jelentette be Nagy Béla, az Ave ásványvizet előállító debreceni cég térségi kereskedelmi igazgatója a pekingi magyar nagykövetségen megrendezett sajtótájékoztatón, pénteken. (MTI)
Éledezik a lesántult amerikai óriás
Az American International Group Inc. (AIG) biztosítótársaság 1,45 milliárd dolláros nyereségről számolt be az első negyedévben a tavalyi veszteséggel szemben, befektetési erőfeszítéseinek és biztosítási üzletága stabilizálódásának köszönhetően.
Határérték feletti növényvédőszer egy indiai szőlőben
(MTI) - Határérték feletti mennyiségű növényvédőszert mutatott ki egy Indiából importált csemegeszőlőben a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága, ezért valamennyi tétel forgalmazásának korlátozását és az áru visszahívását rendelte el.
Semjén: az első parlamenti napon benyújtják a kettős állampolgárságról szóló törvénytervezetet
(MTI) - A Fidesz-KDNP frakciószövetség már az első parlamenti napon beadja a kettős állampolgárságról szóló törvénytervezetet.