A lakossági árat nem érinti a két új gázrendelet
A nemzeti fejlesztési miniszter két új rendeletet adott ki a gázágazattal kapcsolatban, az első a gáztárolással, a második az egyetemes szolgáltató árával kapcsolatos, de egyik sem érinti a fogyasztói árat - a jogszabályok a legújabb Magyar Közlönyben jelentek meg.
RÖVIDHÍR - Választás 2010 - A szakapparátus készen áll a választásra
Budapest, 2010. október 2., szombat (MTI) - A választási szakapparátus készen áll arra, hogy törvényesen, szakszerűen, biztonságosan bonyolítsa le az önkormányzati képviselők vasárnapi választását - hangzott el az Országos Választási Iroda (OVI) szombati, a választási felkészülésről tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján.
Kész lemondani az EU két képviseleti helyről az IMF-vezetésben
Az Európai Unió készen áll felülvizsgálni jelenlétét a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető testületében, lemondva akár két helyről is a jelenlegi kilenc közül - jelentette be Didier Reynders belga pénzügyminiszter pénteken, az EU-tagországokból érkezett kollégáival folytatott brüsszeli eszmecserét követően.
Az orosz költségvetési hiány az idén 5-5,4 százalék lesz
Alekszej Kudrin pénzügyminiszter szerint Oroszország költségvetési hiánya az idén 5-5,4 százalék lesz.
Németország a tervezettnél alacsonyabb költségvetési hiányra számít
A korábban vártnál 0,5 százalékponttal kevesebb, 4 százalék lehet a 2010. évi GDP-arányos államháztartási hiány Németországban - nyilatkozta az EU pénzügyminisztereinek pénteki találkozója után a német pénzügyminiszter-helyettes, Jörg Asmussen.
Az üzleti világ válasza az államadósságok mérséklésére
Tízből hét üzleti döntéshozó a közkiadások csökkentését javasolja az államadósságok mérséklésére a KPMG nemzetközi felmérése szerint, az adóemelést csak a megkérdezettek 1 százaléka támogatja.
Tőzsdezárás - New York: DJIA: 0,39 százalék, S and P: 0,44 százalék, Nasdaq: 0,09 százalék
New York, 2010. október 1., péntek (MTI/Reuters) - Növekedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde vezető indexei.
Tőzsde - New York: erősödés zárás előtt másfél órával
New York, 2010. október 1., péntek (MTI/Reuters) - Erősödtek a New York-i értéktőzsde vezető indexei a pénteki kereskedés leállítása előtt másfél órával.
ÁSZ - feljelentés a 4-es metró beruházás ellenőrzését követően
A számvevők szerint a 4-es metró beruházásának vizsgálata során a feltárt szabálytalanságok közül több a büntetőjogi felelősség tisztázását is szükségessé teszi, ezért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogi osztálya több cselekménnyel összefüggésben hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett - olvasható abban az összegzésben, amelyet az ÁSZ pénteken juttatott el az MTI-hez.
Tovább erősödött a forint estére
London, 2010. október 1., péntek (MTI/Dow Jones) - Tovább erősödött a forint péntek este a délutáni és a csütörtök esti euróárfolyamhoz képest egyaránt a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Kesztyűs klasztert terveznek a pécsi kesztyűgyártók
Pécs, 2010. október 1., péntek (MTI) - Közös üzletet nyitott Pécs belvárosában a baranyai megyeszékhely több kesztyűgyártó cége pénteken, azzal a céllal, hogy felélessze a hajdani pécsi kesztyűs hagyományokat.
Tetszik a piacnak az új BP vezér
A BP olajipari óriás részvényárfolyamainak mozgása alapján kijelenthető, megelégedéssel nyugtázta a piac az új vezérigazgató, Bob Dudley érkezését. A vállalat papírjai összesen 10 százaléknyit drágultak az elmúlt három napban.
GAZDASÁGI HÍREK RÖVIDEN (2. rész)
Budapest, 2010. október 1., péntek (MTI) -
Veszteséggel indult az október Európában
A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken vegyesen végeztek, négynapi gyengélkedés után. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,6 százalékos előrelépéssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,39 százalékos napi visszaeséssel 1.056,79 ponton zárt,
A PannErgy 120.000 darab sajátrészvényt értékesített stratégiai partnere részére
A PMM Kereskedelmi (PMM) Zrt. 120.000 darab sajátrészvény adásvételében állapodott meg a PannErgy Csoport egyik stratégia fúrópartnerével - közölte a PannErgy és a 100 százalékos tulajdonában lévő PMM a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
BÉT - Eséssel indult a negyedik negyedév
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 193,98 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 23.045,95 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,0 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Nagy Péter, az UniCredit Bank üzletkötője elmondta, hogy a forgalom alacsony volt, sem fontosabb vállalati, sem makroadat nem mozgatta a piacot.
Lendületes forinterősödés: 274 forint alatt az euró
Budapest, 2010. október 1., péntek (MTI) - Erős nemzetközi hátszélben javult a forint árfolyama pénteken: az eurót péntek délután öt órakor 273,60 forinton jegyezték a bankközi piacon. Csütörtök délután négy órakor 276,39 forint, péntekre virradóra pedig 276,10 forinton állt a jegyzés a nemzetközi kereskedelemben.
Az orosz költségvetési hiány az idén 5-5,4 százalék lesz
Moszkva, 2010. október 1., péntek (MTI) - Alekszej Kudrin pénzügyminiszter szerint Oroszország költségvetési hiánya az idén 5-5,4 százalék lesz.
Matolcsy Trichet-nek is kifejtette a kormány álláspontját a jegybankelnök fizetéséről
Jean-Claude Trichet európai központi banki elnöknek is megerősítette Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, hogy a kormány fenntartja álláspontját az MNB-elnök javadalmazásáról.
Bankadó - A felét már letudták a bankok
A bevallások összesítése alapján a pénzügyi szervezetek összességében 182 milliárd forintos adófizetési kötelezettségről számoltak be a bankadóval kapcsolatban, ami az előzetes számítások szerinti összeg 97 százaléka, így megfelel a kormány előzetes várakozásainak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel pénteken.