350-400 milliárd forintnyi vagyon maradhat a kasszákban

A Stabilitás Pénztárszövetség előzetes becslése szerint 350-400 milliárd forint összegű vagyon maradhat a magánnyugdíj kasszákban, a pénztártagokat várhatóan 4-8 pénztár viszi tovább.

Bába Julianna, a pénztárszövetség elnöke sikerként értékelte a magánnyugdíjpénztárak mellett voksolók több mint 102 ezres számát szerdán a szervezet budapesti sajtótájékoztatóján, és gratulált a maradók bátor döntéséhez. Úgy vélekedett, ez a "hitek harca volt". Kifejtette: továbbra is bíznak az Alkotmánybíróság (Ab) józan ítélőképességében, hiszen egyértelműen van olyan jogi alap, ami alapján a taláros testület részben vagy egészben hatályon kívül tudja helyezni a vonatkozó törvényeket.

 

A 18 magánnyugdíjpénztár fedezeti tartalékának összesített értéke 2010 végén 3.036,1 milliárd forintot tett ki, 25,6 százalékkal nőtt egy év alatt a pénztárszövetség adatai szerint. A pénztárak által kezelt portfóliókban továbbra is a hazai eszközök vannak túlsúlyban.

 

A klasszikus pénztári portfóliók vagyonnal súlyozott átlaghozama 5,95, a kiegyensúlyozottaké 8,62, a növekedésieké 10,96 százalék volt 2009. december 31. és 2010. december 31. között a pénztárszövetség gyorsjelentése szerint. A Stabilitás Pénztárszövetség előzetes számításai alapján a magán-nyugdíjpénztári portfóliók működésük intervallumában pozitív reálhozamot értek el, a teljes pénztári tagság 70 százaléka reálhozamra jogosult.

 

A 3,1 millió tagból a szervezet becslése szerint 2,3-2,5 millióan számíthatnak kisebb-nagyobb mértékű pozitív reálhozamra, ennek pontos mértéke az egyéni számlától függ. Negatív reálhozamra főként azoknak kell felkészülniük, akik a gazdasági válságot megelőző időszakban (2006 és 2008 között) váltak pénztártaggá, náluk ugyanis még nem tudták a kasszák maradéktalanul ledolgozni a pénzügyi válság miatt elszenvedett veszteséget. Juhász Istvánné főtitkár hangsúlyozta: a kasszák is abban érdekeltek, hogy a vagyon átadását a jogszabályoknak megfelelően végezzék el.

 

A menetrend szerint az ONYF a beérkezett nyilatkozatokat legkésőbb március 1-jéig elküldi a magánnyugdíjpénztáraknak, amelyeknek 45 napon belül meg kell állapítaniuk a visszalépő tagok számát, és ütemtervet kell készíteniük a visszaléptetés végrehajtására. A pénztárak várhatóan ki fogják használni a 45 napot, mert a kasszáknak rengeteg - egyes pénztárak esetében több százezer - tagra kell számításokat elvégezniük. A főtitkár a következő időszak teendői közül felhívta a figyelmet arra: a pénztártagoknak február 28-ig nyilatkozniuk kell arról, hogy a nekik járó tagdíjkiegészítést, illetve reálhozamot hová kérik.

 

Akik ezt elmulasztják, azokat a pénztáraknak márciusban emlékeztetniük kell erre. Ha valaki nem válaszol, a lakcímére elküldik a pénzt, s ha onnan visszaérkezik, át kell utalni a tb-be. A pénztár vezetői a kérdésekre válaszolva elmondták: ha egy pénztár végelszámolással megszűnik, a pénztártagok eldönthetik, hová lépnek át; ha a felszámoló levelére nem válaszolnak, számlájuk egyenlegét az állami nyugdíjrendszerbe utalják át. A vagyonátadással kapcsolatos, valamint a postai, készpénzes átutalások költségeit lehet levonni a tagoknak járó pénzből, ennek összege az adott összeg nagyságától függ.

 

A pénztári költségeket egyébként a meglévő működési, likviditási tartalékból lehet fedezni, s ha az kimerült, akkor havonta 265 forintot lehet levonni a tagok hozamából. A működési költséghányad 4,5-ről 0,9 százalékra csökkentése - ami kevesebb a PSZÁF által két hónapja publikált mértéknél is - súlyosan érinti a kasszákat, különösen, hogy a költségekben jelentős részt képvisel a felügyeleti díj és a garanciadíj, 2-3 százalékos mértékkel azonban működőképesek tudnának maradni - hangzott el a tájékoztatón.

 

A reklámköltségek összegét firtató kérdésre Bába Julianna emlékeztetett: egy kampányuk volt, azt is októberben indították, amikor még arról volt szó, hogy hosszabb idő lesz a nyilatkozatok megtételére. Kijelentette: nem közpénzekről van szó, nem a tagi megtakarításokból, hanem az elkülönített működési tartalékból fedezték a költségeket, amiről a tagokkal kell elszámolniuk. Megjegyezte: a kampány töredékébe került, mint a miniszterelnök és az ONYF által hárommillió példányban a pénztártagoknak elküldött levelek.

 

Arra kérdésre, hogy az elhunyt pénztártagok pénzével mi történik, azt válaszolta az elnök, hogy ha valaki a felhalmozás időszakában hunyt el, és a kedvezményezetti nyilatkozat január 31-ig beérkezett a kasszához, a kedvezményezettet illeti a megtakarítás. Hozzátette: ezzel kapcsolatban már volt megkeresés.

 

A pénztárszövetség elnöke szerint több joghézag is van a szabályozásban, ezek között említette a külföldi állampolgárok nyilatkozatának leadását, amiről nem rendelkezik a jogszabály; a magyar nyugdíjkasszáknak több ezer külföldi állampolgár tagja. Arra az állításra, hogy a rosszul nyilvántartott adatok miatt tömegesen fordulhat elő, hogy a tagok nehezen jutnak hozzá a reálhozamukhoz, azt válaszolta: ez akkor fordulhat elő, ha valaki rosszul adta meg a lakcímét vagy nem nyilatkozik arról, hová utalják a pénzt. (MTI)


Ismét történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 530,45 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 150 552,70 ponton zárt pénteken.
2026. 08. 14. 21:00
Megosztás:

Állatorvosi ellátásra kaphatnak támogatást civil szervezetek

Állatorvosi ellátásra kaphatnak 1,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást civil szervezetek - közölte a pályázatot meghirdető Közös ügyünk az Állatvédelem Alapítvány pénteken az MTI-vel.
2026. 08. 14. 20:00
Megosztás:

Webshopok GVH-ellenőrzése: Milliárdok a költségvetésnek és a magyar fogyasztóknak

Sorra regulázza a legnagyobb webáruházakat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az eMAG-ra összesen már több mint 700 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki GVH Versenytanácsa, csak 2026-ban 460 millió forintot. A Temu és az About You összesen több mint 2,3 milliárd forintot fizetett a magyaroknak a GVH közelmúltban lezárt eljárásainak köszönhetően. A Wish mintegy 100-150 ezer magyar fogyasztó pénzügyi kompenzálását vállalta, több mint 200 millió forint értékben. Az Answear és a CCC a bírságot megúszták, de vállalták, hogy a jövőben átláthatóbban fognak akciózni.
2026. 08. 14. 19:00
Megosztás:

Ilyen sem volt még: már naponta kétezer személyi kölcsönt szórnak ki a bankok

Több mint 42 ezer személyi kölcsönt vettek fel a magyarokjúniusban, amihez még csak hasonlóra sem volt példa korábban – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A rekordszámú szerződéshez eddig soha nem látott szerződéses összeg is társult, egy átlagos hitel összege már 3,6 millió forint fölé emelkedett. Az óriási kereslethez az egyre alacsonyabb, sok esetben már 10 százalék alatti kamatok mellett hozzájárul az online értékesítés térnyerése is.
2026. 08. 14. 18:00
Megosztás:

Vidéken fordult a kocka: a panellakás gyorsabban drágul, mint a tégla

Miközben Budapesten hónapok óta nyílik a két szegmens közti árrés, a nagy lakótelepes vidéki városokban a panel egy év alatt jóval nagyobbat drágult, mint a tégla. Sőt, van ahol már a panel a drágább.
2026. 08. 14. 17:00
Megosztás:

Még mindig vannak 8%-os betéti kamatok a piacon

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén megkezdte az alapkamat mérséklését, így joggal feltételezhetnénk, hogy ezzel párhuzamosan a betéti kamatok is csökkenésnek indultak. A piacon azonban továbbra is elérhetők kifejezetten magas, akár 8%-os kamatot biztosító megtakarítási konstrukciók. Ezek igénybevételéhez különböző feltételeket kell teljesíteni, ezért a megtakarítás lekötése előtt célszerű részletesen áttekinteni az ajánlatokat. A Bank360 összegyűjtötte, milyen betéti lehetőségek állnak rendelkezésre 2026 augusztusában azok számára, akik biztonságos megtakarítási formában helyeznék el a pénzüket.
2026. 08. 14. 16:00
Megosztás:

Felgyorsult a globális stabilcoin-verseny: így reagálnak a világ jegybankjai

A stabilcoinok 2026-ra végleg kiléptek a kriptovilág szűkebb keretei közül. A nagy jegybankok ma már nem azt mérlegelik, hogy érdemes-e foglalkozni velük, hanem azt, hogyan illesszék be őket a pénzügyi rendszerbe, kik bocsáthassák ki ezeket az eszközöket, és milyen szerepet kaphatnak a jegybankpénz mellett. Az Egyesült Királyság, az eurózóna és Hongkong három látványosan eltérő modellt követ: London szabályozott integrációra, Frankfurt óvatosságra, Hongkong pedig piaci kísérletezésre épít.
2026. 08. 14. 15:00
Megosztás:

Miért választanak egyre többen elektromos kazánt?

Amikor a fűtési rendszerünket tervezzük, az energia ára mellett már az is egy fontos tényező, hogy a beruházásnak milyen költségei vannak, a telepítés mennyire egyszerű vagy épp összetett, illetve az adott eszköznek milyen a karbantartási igénye és szabályozhatósága.
2026. 08. 14. 14:30
Megosztás:

Megemelte árait a kínai SMIC a növekvő chipkereslet miatt

Megemelte egyes gyártókapacitásainak árait a Semiconductor Manufacturing International Corporation (SMIC), Kína legnagyobb szerződéses chipgyártója a növekvő kereslet miatt - közölte a vállalat második negyedéves eredményeinek ismertetésekor.
2026. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A kedvező amerikai inflációs adatok hatására csökkentek a fejlett piaci kötvényhozamok

A kedvező amerikai inflációs adatok hatására mérséklődtek a fejlett piaci kötvényhozamok.
2026. 08. 14. 12:00
Megosztás:

A kamatvárakozások lefelé tolódása segítette a tengerentúli részvényindexeke

Csütörtökön tovább kapaszkodtak felfelé a Wall Street-i indexek, fűtve a kamatvárakozások csökkenése által. Az S&P 500 0,7%-os emelkedéssel új történelmi zárócsúcsot ért el. A Dow Jones 0,1%-kal, a technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite 0,8%-kal emelkedett.
2026. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Mérsékelten mozdultak csak el az európai részvényindexek csütörtökön

Csütörtökön közel stagnált a STOXX 600. A DAX 0,1%-kal, a CAC 40 0,3%-kal, míg az FTSE 100 0,6%-kal csökkent.
2026. 08. 14. 10:00
Megosztás:

Hogyan változtatják meg a digitális fizetési elvárások az olyan platformokat, mint a CrazyTower Casino Online?

A szerencsejáték-platformok világa gyorsan alkalmazkodik ahhoz, ahogyan az emberek ma pénzt kezelnek. A játékosok már nem fogadják el a lassú bankátutalásokat vagy a korlátozott fizetési lehetőségeket, elvárják, hogy a befizetés és a kifizetés ugyanolyan egyszerű legyen, mint bármely más online vásárlásnál.
2026. 08. 14. 09:59
Megosztás:

Spot vagy perpetual ügylet: melyik jelent nagyobb kockázatot a kriptopiacon 2026-ban?

A kriptobefektetők előtt ma már nem csupán az a kérdés áll, hogy melyik digitális eszköz árfolyama emelkedhet. A kereskedés formája legalább ennyire meghatározza a várható eredményt. Ugyanazt a Bitcoint meg lehet vásárolni spot piacon, vagy árfolyamára perpetual, vagyis lejárat nélküli származtatott pozíciót lehet nyitni. A két megoldás gazdasági tartalma, költsége és kockázati szerkezete azonban alapvetően eltér.
2026. 08. 14. 08:00
Megosztás:

Még több vállalkozás előtt nyílhat meg a Széchenyi Kártya Program a Garantiqa InvestEU kezességvállalásával

A KAVOSZ Zrt. által koordinált Széchenyi Kártya Program három hitelkonstrukciója immár a Garantiqa InvestEU Garanciaprogram keretében nyújtott kezességvállalással is elérhető a hazai kis- és középvállalkozások számára. A Garantiqa InvestEU Garanciaprogram az Európai Unió támogatásával az InvestEU Alap keretében valósul meg, célja elsősorban a magasabb kockázatú vagy megfelelő biztosítékkal nem rendelkező kis- és középvállalkozások finanszírozáshoz jutásának megkönnyítése, ezáltal termelékenységük és versenyképességük erősítése.
2026. 08. 14. 07:00
Megosztás:

Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert

Magyar mérnöki fejlesztéssel jött létre Mezőtúron egy olyan robotizált alapanyag-kezelő rendszer, amelyre egy bizonyos mérettartomány felett jelenleg nincs kész piaci megoldás a világon. A technológiát Baracsi Máté mechatronikai mérnök álmodta meg, és a 130 éves német Weinig Dimter cégcsoporttal közösen fejlesztették tovább a gyártó meglévő sztenderdjeit. Az egyedi automatizált rendszer az alapanyag be- és kiadagolását végzi a facsomagolóanyag-gyártásban. A fejlesztés jelentőségét mutatja, hogy a mezőtúri üzem a projekt lezárultával a német gépgyártó hivatalos közép-kelet-európai referenciaüzemévé válik. A technológiát így a jövőben más potenciális partnerek is működés közben tekinthetik meg Magyarországon.
2026. 08. 14. 06:00
Megosztás:

A tudatos vevők vették át az irányítást: átalakuló lakáspiaci dinamika a második negyedévben

A 2026-os év második negyedéve éles regionális különbségeket és a vásárlói magatartás szembetűnő átalakulását hozta a hazai lakáspiacon. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb elemzése szerint a piac végleg áttért a vevői tudatosságra, az átgondolt finanszírozásra és a reális árazásra épülő működési modellre. A döntések fókuszába a jó ár-érték arány, a kedvező fenntartási költségek és a jó műszaki állapot kerültek, miközben az eladóközpontú szemléletet fokozatosan a megfontolt vevői megközelítés váltotta fel.
2026. 08. 14. 05:00
Megosztás:

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt, a gazdák azonnali segítséget kapnak fizetőképességük megtartására - olvasható a kormany.hu honlapon csütörtökön közzétett tájékoztatás szerint.
2026. 08. 14. 04:00
Megosztás:

Intő jelet kapott a forint a kötvénypiacról

Bizonytalanságra utaló jelek jelentek meg a magyar állampapírpiacon. A legutóbbi államkötvény-aukción az Államadósság Kezelő Központ csak magasabb hozam mellett tudta értékesíteni a három- és tízéves papírok egy részét, az ötéves kötvényekre érkezett ajánlatokat pedig egyáltalán nem fogadta el. Az AKCENTA CZ szerint egyetlen aukció még nem jelent trendfordulót, ugyanakkor a mostani eredmények arra utalnak, hogy a befektetők ismét magasabb kockázati prémiumot várnak el a magyar eszközökért. Ha ez a következő hetekben is fennmarad, annak a forint árfolyamára és a vállalatok devizakockázataira is érezhető hatása lehet.
2026. 08. 14. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjszorzó: Márciusban dől el sok nyugdíj jövőbeli összegének sorsa

A valorizációs szorzó a magyar nyugdíjszámítás egyik legérzékenyebb eleme, mert közvetlenül befolyásolja, hogy a korábbi években megszerzett keresetek milyen értéken kerülnek be az induló öregségi nyugdíj alapjába.
2026. 08. 14. 02:00
Megosztás: