Nincs döntés a Malévról - Mi lesz így?

A Malév finanszírozásának és átalakításának kérdéseiről csak azután lehet dönteni, hogy tisztázták a tulajdonosi struktúrán belüli viszonyokat, pontosították a jogokat és kötelezettségeket, valamint feltárták a társaság elmúlt három évi gazdasági és pénzügyi helyzetét - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kedden az MTI-vel.
2010. 06. 15. 20:01
Megosztás:

Stabilizálódott a forint este

London, 2010. június 15., kedd (MTI/DowJones) - A 280 forintos euró árfolyam alatt stabilizálódott a forint kedd este a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2010. 06. 15. 19:48
Megosztás:

Csökkenéssel indult, de emelkedéssel zárult az európai kereskedés

Kedden ötödik napja erősödtek a nyugat-európai értéktőzsdék. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,4 százalékos visszalépéssel kezdett, de 1,05 százalékos napi erősödéssel 1.066,19 ponton végzett.
2010. 06. 15. 19:40
Megosztás:

Peking megálljt parancsolna a rossz hiteleknek

Aggódnak a kínai bankszakemberek és velük a kormány, mivel egyre több jel mutat arra, hogy az idén nő a rossz hitelek aránya, baj van a helyi kölcsönök felhasználásával és garanciáival.
2010. 06. 15. 19:21
Megosztás:

Készül az új földtörvény tervezete

Készül a termőföldre vonatkozó új törvénytervezet, az anyag Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tájékoztatása szerint jelenleg "munkafázisban" van.
2010. 06. 15. 19:08
Megosztás:

RÖVIDHÍR - Spanyolországba utazik pénteken az IMF vezérigazgatója

Washington, 2010. június 15., kedd (MTI/Reuters) - Pénteken Spanyolországba utazik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, aki látogatásán José Luis Rodríguez Zapatero spanyol kormányfővel tárgyal - közölte kedden az IMF szóvivője.
2010. 06. 15. 18:59
Megosztás:

Csökkent a nyúlágazat árbevétele és a nyúlhús-fogyasztás

Budapest, 2010. június 15., kedd (MTI) - A nyúlágazat árbevétele tavaly 23,520 millió dollárra csökkent az előző évi 23,765 millióról - mondta Juráskó Róbert, a Nyúl Terméktanács elnöke az MTI-nek kedden annak kapcsán, hogy kampány indul a nyúlfogyasztás ösztönzésére.
2010. 06. 15. 18:48
Megosztás:

RÖVIDHÍR - Barroso: nő az uniós egyetértés a gazdasági koordináció fokozásáról

Brüsszel, 2010. június 15., kedd (MTI) - Egyre szélesebb körű az egyetértés az európai uniós tagországok között arról, hogy milyen módon lehet növelni a gazdaságpolitikai együttműködést az EU-ban - hangoztatta José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
2010. 06. 15. 18:47
Megosztás:

BÉT - Alacsony forgalom és iránykeresés kedden - FRISSÍTETT (új:áruszekció)

Budapest, 2010. június 15., kedd (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,43 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 21.456,23 ponton zárt kedden.
2010. 06. 15. 18:46
Megosztás:

Újabb országok ellen indít eljárást az EU túlzott költségvetési hiány miatt

Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2010. június 15., kedd (MTI) - Újabb három ország ellen indított eljárást kedden túlzott államháztartási hiány miatti az Európai Bizottság, amely azt is sürgette, hogy Spanyolország és Portugália részletezze tovább jövő évi takarékossági terveit.
2010. 06. 15. 18:43
Megosztás:

Vihar - Több mint hatszáz hektárnyi állami erdő károsodott

Nyíregyháza, 2010. június 15., kedd (MTI) - Mintegy 635 hektár erdőt károsított a hétfő délutáni vihar Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében; az állományok felújítási költségei elérik a 160 millió forintot - közölte a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. sajtóreferense kedden az MTI-vel.
2010. 06. 15. 18:41
Megosztás:

GAZDASÁGI HÍREK RÖVIDEN (2. rész)

Budapest, 2010. június 15., kedd (MTI) -
2010. 06. 15. 18:24
Megosztás:

A marhatartók július végéig igényelhetnek támogatást

Budapest, 2010. június 15., kedd (MTI) - A marhatenyésztők július 31-ig postázhatják anyatehén-tartással kapcsolatos támogatási igényüket - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara (MA) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében, hozzátéve: a támogatás létfontosságú az ágazatban dolgozók számára, nélküle biztosan veszteséges lenne a tevékenység.
2010. 06. 15. 18:12
Megosztás:

Kissé erősödött a forint délután

Budapest, 2010. június 15., kedd (MTI) - Kissé erősödött a forint kedden délután: az eurót 279,01 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben öt óra után, szemben a reggeli 280,34 és a hétfő délutáni 279,58 forinttal.
2010. 06. 15. 17:45
Megosztás:

RÖVIDHÍR - Ötödik napja emelkedtek a nyugat-európai értéktőzsdék

London, Frankfurt, Párizs, 2010. június 15., kedd (MTI) - A nyugat-európai értéktőzsdék erősödtek kedden, immár az ötödik napja.
2010. 06. 15. 17:40
Megosztás:

OFE - fogyasztóvédelmi szakembereket képeztek

Budapest, 2010. június 15., kedd (MTI) - Hetvenkét fogyasztóvédelmi civil tanácsadó kapott szakmai képzést jótállás és szavatosság, élelmiszerbiztonság, közüzemi szolgáltatások, hírközlés és informatika, pénzügyek, valamint biztosítás és utazás témakörökben - mondta Szép Gábor, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) szóvivője az MTI-nek kedden annak kapcsán, hogy befejeződött az egyesület országos programja.
2010. 06. 15. 17:39
Megosztás:

BÉT - Alacsony forgalom és iránykeresés kedden

Budapest, 2010. június 15., kedd (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,43 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 21.456,23 ponton zárt kedden.
2010. 06. 15. 17:30
Megosztás:

RÖVIDHÍR - Újabb országok ellen indít eljárást az EU túlzott költségvetési hiány miatt

Brüsszel, 2010. június 15., kedd (MTI) - Újabb három ország ellen túlzott államháztartási hiány miatti eljárást indított kedden az Európai Bizottság, amely azt is sürgette, hogy Spanyolország és Portugália részletezze tovább jövő évi takarékossági terveit.
2010. 06. 15. 17:28
Megosztás:

Újabb két pénzügyi vállalkozás ellen indított közérdekű keresetet a PSZÁF

Budapest, 2010. június 15., kedd (MTI) - Újabb két pénzügyi vállalkozás ellen indított közérdekű keresetet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), és bírságot is kiszabott rájuk - közölte a felügyelet kedden az MTI-vel.
2010. 06. 15. 17:16
Megosztás:

Bankadó - A lízingszövetség az egyeztetésre vár

A Magyar Lízingszövetségnél még nem tudják, hogy a pénzügyi szektorból beszedni tervezett "bankadóból" mennyi jut az ágazatra.
2010. 06. 15. 17:00
Megosztás: