Az utolsó négy évben vérzett el az MSZP?
A Baja Ferenc vezette Szocialista Platform szerint az MSZP 2010-es bukását nem az utolsó nyolc, hanem mindenekelőtt az utolsó négy év politikája okozta. A platform által készített "A hitelesség elvesztése és visszaszerzésének lehetséges útjai" című dokumentum egyebek mellett azt javasolja, kerüljön nyilvánosságra az őszödi beszéd kiszivárgásáról készült titkosszolgálati jelentés. (MTI)
Nyereséggel indultak az európai piacok
Emelkedéssel indult a kereskedés pénteken az európai piacokon, miután a befektetők optimista hangulatban várják a délután nyilvánosságra kerülő amerikai foglalkoztatottsági adatokat.
Gyorsul a hazai ipari termelés
Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 áprilisában 9,7 százalékkal nőtt, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. A termelés volumene az év első négy hónapjában 5,7 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index áprilisban 1,1 százalékkal emelkedett - olvasható a KSH jelentésében.
Emelkedéssel indulhat Európa
Visszaeséssel zárt a nagy ázsiai tőzsdék többsége pénteken, a meghatározó nyugat-európai részvénypiacokon viszont felfelé indulhatnak a mutatók nyitáskor.
BÉT - A nemzetközi hangulat kedvezhet a magyar részvénypiacnak
Budapest, 2010. június 4., péntek (MTI) - A nemzetközi piaci hangulat kedvezhet a Budapesti Értéktőzsdének is pénteken, és enyhülhet az eladói nyomás, amit belföldi hírek váltottak ki az előző napon.
A tegnap esti szintjéhez képest mérsékelten erősödött a forint
Mérsékelten erősödött a forint péntek reggel az euróval szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon. Az előző esti árfolyamhoz képest az erősödés minimális, a csütörtök reggelihez képest viszont több mint 6 forinttal drágult az euró.
OTP - jöhet a feketeleves!
A BUX 228,50 pontos, 1,03 százalékos csökkenéssel, 22.023,79 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 42,1 milliárd forint volt. A befektetők megijedtek, előtérbe került a kockázatkerülés, és azonnal kezdték eladni a magyar papírokat, beleértve a kötvényeket is. Az OTP részvények ára 160 forinttal, 2,86 százalékkal 5.440 forintra esett, forgalmuk 29,0 milliárd forintot tett ki. Nézzük mi várható a folytatásban...
Nem folytatódott a tegnapi emelkedés Ázsiában
Megint lekonyultak az ázsiai indexek, miután a világ két legnagyobb rézfeldolgozója szerint csökkenhetnek a nyersanyag iránti igények amiatt, hogy Kína a tervei szerint visszafogná gazdasági növekedését. Emellett a befektetők egyébként is óvatosabbak, a ma délután megjelenő amerikai foglalkoztatottsági adatok előtt.
A technológiai szektor vitte az amerikai piacokat
Tegnapra már elfogyott a szerdai napon tapasztalt lendület, a befektetők a ma nyilvánosságra kerülő foglalkoztatottsági adatok előtt már óvatosabbak voltak, a részvényindexeket a technológiai részvények erősödése húzta a kereskedés végén.
Bernanke - továbbra is aggasztó a munkanélküliség
(MTI) - Az amerikai kormánynak alapvetően sikerült stabilizálni az ország pénzügyi rendszerét és gazdaságát az utóbbi két évben, a magas munkanélküliség azonban aggasztó - állapította meg csütörtöki helyzetértékelésében a központi bank elnöke.
Öt millióan töltötték le a Skype iPhone 3G-hez készült változatát
Közel 5 millió felhasználó töltötte le a Skype internettelefon iPhone 3G-hez készült változatát, amely már nemcsak a Wi-Fi hálózatokon, hanem a 3G mobilhálózatokon is lehetőséget kínál a mobiltelefon-hívásoknál olcsóbb beszélgetésekre. (MTI)
A magyar gazdaság nincs vészhelyzetben
A magyar gazdaság nincs vészhelyzetben, Kósa Lajos nyilatkozata a gazdaság rossz állapotáról "kicsit veszélyes játék" - idézte egy vezető feltörekvő piaci elemző véleményét csütörtökön az amerikai Bloomberg Businessweek.
Szijjártó: mindenki azt várja, öntsünk tiszta vizet a pohárba!
Mindenki azt várja, hogy az új magyar kormány öntsön tiszta vizet a pohárba, ismertesse a gazdaság valós állapotát, és kezdje meg annak újjászervezését - mondta Szijjártó Péter a miniszterelnök brüsszeli tárgyalásai alapján csütörtökön a Magyar Televízió Az Este című műsorában. Orbán Viktor szóvivője szerint badarság azt gondolni, hogy egyes nyilatkozatokra tőzsdeindexek mozdulnak meg radikálisan.
Napi Gazdaság: a brókercégek nyeresége tavaly 6,26 milliárd forint volt
Budapest, 2010. június 4., péntek (MTI) - Szépen kerestek a gazdasági kilábaláson a magyar brókercégek; tavaly 6,26 milliárd forint adózott nyereséget értek el - írja a Napi Gazdaság a pénteki számában.
Első negyedévi GDP az euróövezetben - ELŐZETES
Budapest, 2010. június 4., péntek (MTI) - Ma teszi közzé az Európai Unió statisztikai hivatala az eurövezet első negyedévi GDP-jének adatát.
Gázai segélyflottilla - Törökország melletti szimpátiatüntetést tartott a Jobbik
Budapest, 2010. június 3., csütörtök (MTI) - A török és a palesztin nép iránti szolidaritásának kifejezésére tartott szolidaritási gyűlést csütörtökön a Jobbik Magyarországért Mozgalom a budapesti török nagykövetség épülete előtt.
Gyengült a forint csütörtök késő este, az euró 282 forint alatt
London, 2010. június 3., csütörtök (MTI/Reuters/Dow Jones) - Gyengült a forint csütörtök késő este a délutáni, és a szerda késő esti euróárfolyammal összevetve a londoni bankközi devizapiacon.
Ferrari-élménypark nyílik
A hivatalos októberi átadás előtt egy napra kinyitott a világ első Ferrari-élményparkja Abu-Dzabiban.
Tőzsde - New York: vegyes mozgás zárás előtt két órával
New York, 2010. június 3., csütörtök (MTI/Reuters) - Vegyesen mozogtak a New York-i értéktőzsde vezető indexei a csütörtöki kereskedés leállítása előtt két órával.
Gyengült a forint csütörtök este, az euró 282 forint fölött
London, 2010. június 3., csütörtök (MTI/Reuters/Dow Jones) - Gyengült a forint csütörtök este a délutáni, és a szerda késő esti euróárfolyammal összevetve a londoni bankközi devizapiacon.