Londonban nem zárják ki teljesen a hétfői MNB-kamatemelést

Nem zárja ki teljes mértékben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfői kamatemelését a londoni City elemzői közössége. Egyes előrejelzések szerint ha a Monetáris Tanács a hétfői kamatdöntő ülésen nem is szigorít, decemberben jó eséllyel ezt megteszi. A citybeli prognózisok bizonytalanságát ugyanakkor jelzi, hogy más londoni elemzői vélemények szerint inkább 2011 közepére várható az MNB kamatszigorítási ciklusának kezdete.

Az MTI előzetes felmérésébe bevont hét nagy londoni befektetési és elemző ház - Morgan Stanley, Goldman Sachs, Barclays Capital, 4cast, BNP Paribas, TD Securities, JP Morgan - közül három lát esélyt arra, hogy a magyar jegybank még az idén, akár már hétfőn kamatot emelhet, tekintettel az adóintézkedések következtében is várhatóan romló inflációs kilátásokra és a szintén romló piaci környezetre.

 

A BNP Paribas bankcsoport feltörekvő térségi elemzői prognózisukban úgy vélekedtek, hogy az MNB hétfőn még nem módosít jelenleg 5,25 százalékos alapkamatán, de azt is jósolták, hogy a döntési esélyek "szorosak" lesznek, nem csupán a Magyarországgal kapcsolatos, erősödő befektetői kockázatkerülés, hanem az inflációs előrejelzés várható emelése miatt is.

 

A BNP Paribas szakértői szerint ha az új prognózisban szereplő inflációs pálya jelentős mértékben meghaladja a 3 százalékos célszintet, az a kamatszigorítási ciklus "pillanatokon belüli" kezdését jelezné. Ennek alapján a ház elemzői decemberre valószínűsítik az első MNB-kamatemelést. A BNP Paribas saját inflációs szimulációja, amely figyelembe veszi a tervezett adóváltoztatásokat, azt mutatja, hogy az éves összevetésben számolt magyarországi infláció még 2012 végén is megközelíti majd a 4 százalékot.

 

A Taylor-szabály alapján ezzel az inflációs szinttel 1,00-1,25 százalékpontos kamatemelés lenne összeegyeztethető a BNP Paribas forgatókönyve szerint. A Taylor-szabály ökonometriai levezetése azt mutatja meg, hogy az inflációs cél és a tényleges infláció, valamint a potenciális és a tényleges gazdasági növekedés ütemei közötti eltérések mértékének függvényében a nominális jegybanki kamat mekkora és milyen irányú módosítása lenne indokolt.

 

A BNP Paribas befektetési részlegének felzárkózó piaci szakértői szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a pénzügyi, az energiaipari. a távközlési és főleg a kiskereskedelmi szektorokra kirótt különadóknak mekkora másodlagos inflációs hatása lesz, mivel nem ismert, hogy az érintett cégek megpróbálják-e áthárítani a fogyasztókra ezeket az adókat, és ha igen, ez milyen mértékben sikerül nekik. A ház elemzői szerint "nagyon hozzávetőleges" becsléssel az valószínűsíthető, hogy ha a szupermarketláncok teljes mértékben áthárítják a rájuk kivetett válságadókat, az önmagában 0,7 százalékpontot adna hozzá az éves inflációhoz 2011 végéig.

 

A 4cast vezető londoni befektetési tanácsadó csoport felzárkózó piaci elemzőinek előrejelzése szerint ugyanakkor a válságadók esetleges teljes mértékű áthárítása a fogyasztókra akár 1 százalékponttal is megemelheti az inflációs rátát. A cég szerint ráadásul ezek a válságadók több évre szólnak, vagyis nem tekinthetők olyan egyszeri, átmeneti sokktényezőnek, amely felett az MNB monetáris tanácsa esetleg "megpróbálhat szemet hunyni".

 

A 4cast londoni elemzői szerint mindemellett a jövő évi költségvetési politika "pozitív belső fogyasztási sokkot" is gerjeszt a személyi jövedelemadók csökkentése révén, ami szintén az inflációs célt veszélyezteti. Mindezek alapján a cég úgy véli, hogy "a mérleg a novemberi kamatemelés felé billen". A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői szerint is "fele-fele aránynál nagyobb" a valószínűsége a negyed százalékpontos hétfői MNB-kamatemelésnek. Előrejelzésükben szintén azzal érveltek, hogy a legutóbbi költségvetés-politikai döntések "MNB-források szerint is" hozzávetőleg 0,3 százalékpontot, de a fogyasztókra történő teljes áthárítás esetén "inkább 1 százalékpontot" adhatnak hozzá a jövő évi inflációhoz.

 

Más nagy londoni befektetési házak mindazonáltal erre a hónapra még nem várnak egyöntetűen magyar jegybanki kamatemelést. A JP Morgan londoni elemzői szerint a felülvizsgált jegybanki előrejelzés valószínűleg azt jelzi majd, hogy a fogyasztói szintű éves árinfláció 2011-ben és 2012-ben is a 3 százalékos célszint felett marad. A ház szerint mindazonáltal a magyar gazdaságban érvényesülő negatív kibocsátási rés elegendően széles, az alapszintű inflációs nyomás pedig elegendően csekély ahhoz, hogy a Monetáris Tanács "most még" ne reagáljon kamatemeléssel a teljes kosárra számolt infláció "túlszaladására".

 

A JP Morgan londoni elemzői azonban mindezzel együtt is azt jósolják, hogy az MNB alapállása jövőre "egyre héjábbá válik", és a magyar jegybank 2011 közepe táján kamatemelésbe kezd. A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői sem várnak kamatemelést a hétfői MNB-ülésen. Előrejelzésükben kiemelték, hogy jóllehet az infláció visszagyorsult a nyári mélypontról, és októberben - éves összevetésben - 4,2 százalékig emelkedett, ez azonban jórészt az élelmiszer-ársokkra és bizonyos mértékű bázishatásokra vezethető vissza.

 

Mivel az egyéb inflációs nyomások korlátozottak, az MNB várhatóan a kivárás álláspontjára helyezkedik, amíg ki nem derül, hogy az ársokk átmeneti jelenség-e, vagy elkezd átszűrődni maginflációs szintre is - jósolták a GS citybeli felzárkózó piaci szakértői. A Goldman Sachs elemzői ugyanakkor szintén azzal számolnak, hogy a magyar jegybank felfelé fogja módosítani az inflációs előrejelzést, tükrözendő a nemrégiben bevezetett válságadók hatását. A cég mindent egybevetve továbbra is 2011 második felére várja az MNB első kamatemeléseit.


Ilyen hitelkamatokkal melegítenek a bankok az MNB újabb nyári vágásaira

Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzéséből.
2026. 06. 30. 12:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet: változik a Babaváró, hosszabbítják a kamatstopot a Diákhitelnél

Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatstopot. De azok is átmenetileg fellélegezhetnek, akik Babavárót vettek fel és nem született meg időben a baba.
2026. 06. 30. 11:30
Megosztás:

Megfőtt az Ethereum aranytojást tojó tyúkja? Egyre többen aggódnak a DeFi jövője miatt

Az Ethereum értékének egyik legfontosabb pillére évek óta a decentralizált pénzügyi (DeFi) ökoszisztéma, amely a kriptopiac legnagyobb blokkláncon működő hitelezési és kereskedési hálózatát jelenti. Bár a szektor továbbra is piacvezető, egyre több befektető teszi fel a kérdést: vajon megtorpant az Ethereum növekedése, vagy csak átmeneti visszaesésről van szó?
2026. 06. 30. 11:00
Megosztás:

Enyhe hozamemelkedés és jegybanki függetlenségi jelzések a globális kötvénypiacokon

Az amerikai államkötvény-hozamok hétfőn enyhén emelkedtek, mivel a hétvégi amerikai–iráni támadásokat követően nőtt a kőolaj ára. Az irányadó, 10 éves amerikai államkötvény hozama 0,6 bázisponttal 4,378%-ra emelkedett, miután előzőleg három egymást követő héten csökkent.
2026. 06. 30. 10:30
Megosztás:

Bár kérdéses az eheti amerikai-iráni tárgyalás kimenetele, optimisták voltak az amerikai befektetők

Az amerikai részvények hétfőn éles emelkedéssel zártak, a Nasdaq 2,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal zárt feljebb, míg a Dow 0,6%-os emelkedéssel történelmi zárócsúcsot ért el, mivel a hétvégi amerikai–iráni feszültségek enyhültek, és a nagy technológiai részvények a korábbi eladási hullám után erősödtek.
2026. 06. 30. 10:00
Megosztás:

Kétélű fegyver az erős forint: nyernek a fogyasztók, veszítenek az exportőrök

A forint idei közel 10 százalékos erősödése az importköltségek csökkenésével mérsékelte az inflációt, ugyanakkor kedvezőtlenül érintette az exportorientált ipari vállalatok jövedelmezőségét, és a nagyobb szolgáltatócégek nyereségét is csökkentette - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. kedden megjelent elemzésében.
2026. 06. 30. 09:30
Megosztás:

Stagnált az európai részvénypiac a hét első napján, javult a gazdasági hangulat az eurózónában

Az európai részvénypiacok hétfőn stabilak maradtak, miközben a befektetők a Közel-Keleten kötött ideiglenes tűzszünet tartósságát mérlegelték azt követően, hogy az Egyesült Államok és Irán megállapodott a legutóbbi harcok leállításáról. A páneurópai STOXX 600 index alig mozdult a hét első napján, a nagyobb nemzeti indexek közül a Dax, a CAC 40 és az FTSE 100 is 0,2%-kal csökkent.
2026. 06. 30. 09:00
Megosztás:

Ma is rendkívül erős UV-B-sugárzás várható

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 30. 08:30
Megosztás:

Így teljesített a forint kedd reggelre

Vegyesen alakult a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 30. 08:00
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről dönthet a parlament

Dönthet a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló, valamint a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő törvényjavaslatokról az Országgyűlés kedden. A képviselők elkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát előkészítő törvényjavaslat vitáját.
2026. 06. 30. 07:30
Megosztás:

Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás

Nyomatékosan felhívta a víztakarékosságra a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. hétfőn a honlapján, jelezve: pénteki felhívásuk óta a vízfelhasználásban nem csökkenést, hanem növekedést tapasztaltak, ezért a lakossági alapellátás érdekében azonnali vízkorlátozásra van szükség.
2026. 06. 30. 07:00
Megosztás:

Saylor bitcoinos stratégiája célkeresztben: a Ripple vezére szerint a túlzott tőkeáttétel árt a kriptopiacnak

A kriptovaluták jövőjét nem a pénzügyi trükkök, hanem a valódi felhasználási érték határozza meg – erről beszélt Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója a CNBC műsorában, ahol élesen bírálta Michael Saylor és a Strategy bitcoinra épülő üzleti modelljét.
2026. 06. 30. 06:30
Megosztás:

Megdőlt a tavaly nyári áramfogyasztási rekord, de az abszolút csúcs még nem

A hazai villamosenergia-hálózat terhelése ezen a nyáron eddig június 26-án, pénteken volt a legnagyobb, amellyel tavaly nyári áramfogyasztási csúcs megdőlt, de a 2024-es abszolút nyári rekord még nem - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. hétfőn az MTI megkeresésére.
2026. 06. 30. 06:05
Megosztás:

Nyílt levelet írt a kormánynak a pedagógusok két szakszervezete két ügyben

Az elmaradt jubileumi, illetve köznevelési foglalkoztatotti jutalmak kifizetését, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők béremelését kéri a miniszterelnökhöz és az oktatási és gyermekügyi miniszterhez írt hétfői nyílt levelében a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
2026. 06. 30. 05:30
Megosztás:

Csaknem öt százalékkal haladta meg a hazai vendégforgalom a tavaly májusit

Az év ötödik hónapjában országosan 2,6%-kal emelkedett a vendégforgalom (1,8 millió), ennek köszönhetően 3,9 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a szálláshelyek. Májusban is a belföldi kereslet és a vidék teljesítménye húzta a turizmust: honfitársaink közül 4,9%-kal többen pihentek hazai tájainkon, mint egy éve ilyenkor. Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom: január és május között tavalyhoz képest 2%-kal több, 6,5 millió utazó érkezett, akik 0,2 százalékkal több, 14,7 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken.
2026. 06. 30. 05:00
Megosztás:

Négymilliárdos beruházás a magyar Magnum jégkrémgyárban

A The Magnum Ice Cream Company (TMICC) négymilliárd forintos beruházással korszerűsítette veszprémi jégkrémgyártó üzemét. Az új gyártósor üzembe állítása fontos mérföldkövet jelent a helyi közösség és a vállalat globális ellátásilánc-átalakítása szempontjából egyaránt, amely tovább erősíti Magyarország stratégiai jelentőségű európai gyártási központként betöltött szerepét.
2026. 06. 30. 04:30
Megosztás:

A hiányos dokumentáció lassítja leggyakrabban az utaskár-rendezést

A közlekedési fennakadások, járatkésések és poggyászkárok mára szinte általánossá váltak a nyári utazási szezonban, ugyanakkor még mindig a váratlan megbetegedések és a balesetek teszik ki az utasbiztosítással orvosolt károk felét.
2026. 06. 30. 04:00
Megosztás:

A Balatontourist üzemeltetheti a Deseda Kempinget

A Balatontourist Camping Szolgáltató Kft. nyerte el a kaposvári Deseda Kemping üzemeltetését 120 hónapra - tájékoztatott az Opus Global Nyrt. az érdekkörébe tartozó társaságot érintő pályázati eredményről a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 06. 30. 03:30
Megosztás:

Megjelent a diák- és babaváróhitellel kapcsolatos kormányrendelet-módosítás

Megjelentek a diákhitelstopról és a babaváró hitel visszafizetési moratóriumának meghosszabbításáról szóló kormányrendelet-módosítások a Magyar Közlönyben hétfőn.
2026. 06. 30. 03:00
Megosztás:

Megjelent a kormányhatározat a kekvák alapító jogait gyakorló miniszterek kijelöléséről

Megjelent a kormányhatározat a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait az állam nevében gyakorló miniszterek kijelöléséről hétfőn a Magyar Közlönyben.
2026. 06. 30. 02:00
Megosztás: