Járai lenne a trójai faló az MKB-ban?
Járai Zsigmond kapott informálisan felkérést arra, hogy előkészítse az MKB Bank esetleges megvásárlását a Figyelő több forrásból megerősített információi szerint, írja a hetilap csütörtökön megjelenő számában.
Fazekas Sándor a KAP mellett érvelt a COPA-COGECA közgyűlésén
Budapest, 2010. október 6., szerda (MTI) - A klímaváltozás, a globális élelmiszerválság, a világpiaci árak bizonytalansága és az egészségügyi krízisek idején csak ambiciózus, az egész kontinenst átfogó, mindehhez megfelelő forrásokkal rendelkező Közös Agrárpolitika (KAP) képes Európa függetlenségét megőrizni - hangoztatta Fazekas Sándor a COPA-COGECA közgyűlésén Brüsszelben.
MAL - egy napon belül elkészült a védőgát 90 százaléka
Az ajkai vörösiszap-tároló gátjának átszakadását követően a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. a terület hatósági felszabadítása után 24 órán belül a védőgát 90 százalékát elkészítette - közölte a MAL vezetősége szerdán az MTI-vel.
Egy kedvezőtlen hír elég volt az USA piacok csökkenéséhez
A várt növekedés helyett csökkenést mutató szeptemberi amerikai foglalkoztatási adatok elvették a tőzsdei árfolyamok emelkedő lendületét, az indexek veszteséggel nyitottak szerdán New Yorkban.
Mit várhatunk a Commerzbank árfolyamától?
Technikai szempontból jelenleg semleges zónában mozog az árfolyam 7.220 és 5.400 között. Ez a sáv gyakorlatilag tavaly október óta van érvényben és idén augusztus elején ugyan volt próbálkozás a kitörésre, ez nem járt sikerrel. Jelenleg a sáv közepe táján jár az árfolyam és bő másfél hónapja meglehetősen szűk sávban mozog oldalirányba. (Solar Capital)
Élénk érdeklődés övezi a 15 éves lejáratú szlovák eurókötvényt
Kétmilliárd euró értékben 15 éves lejáratú eurókötvényt bocsát ki szerdán Szlovákia. A kötvény hozamfelára az összehasonlítható eurókamatcsere-hozam (mid-swaps) felett 150 bázispont körül lesz, a végleges árazás a nap folyamán később várható.
Befejeződött a mellékvonalak felújítása a Tárnok-Székesfehérvár vasútvonalon
Befejeződött a mintegy 55 milliárd forint költséggel, 85 százalékos európai uniós és 15 százalékos hazai forrásból megvalósuló Tárnok-Székesfehérvár vasútvonal két mellékvonalának a felújítása - közölte az MTI-vel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).
IMF - Mérsékelt növekedés a FÁK-országokban idén és jövőre
Washington, 2010. október 6., szerda (MTI/Dow Jones) - A Nemzetközi Valutalap (IMF) mérsékelt gazdaságnövekedésre számít a Független Államok Közössége (FÁK) országaiban annak ellenére is, hogy az idei szárazság jelentősen visszavetette a mezőgazdaságot a térség nagyobbik részén - ez olvasható ki az IMF őszi gazdasági kitekintéséből.
A monetáris tanács hat tagja szavazott a kamat szinten tartására
A monetáris tanács hat tagja szavazott a jegybanki alapkamat 5,25 százalékon tartására, míg egy tag 25 bázispontos csökkentést javasolt - derül ki a monetáris tanács legutóbbi, kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyvéből.
Fúzióra készül az RTS és a MICEX
Akár már októberben megkezdődhetnek a tárgyalások a két vezető orosz tőzsde, az RTS és a MICEX esetleges fúziójáról.
RÖVIDHÍR - Az IMF javította az idei globális növekedési előrejelzését
Washington, 2010. október 6., szerda (MTI/Reuters) - A felzárkózó gazdaságok közel háromszor gyorsabban növekszenek majd jövőre mint a fejlett országok, miközben a globális élénkülés továbbra is törékeny marad - vélekedik őszi gazdasági kitekintésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely a világgazdaság idei növekedésének ütemét most 4,8 százalékra becsli a korábbi 4,6 százalék helyett, jövőre viszont csak 4,2 százalékos globális bővülést vár, a júliusi előrejelzésben szereplő 4,3 százalékkal szemben.
A szlovák kormány jóváhagyta a jövő évi költségvetési tervet
A szlovák kormány szerdán jóváhagyta a jövő évi költségvetési tervet. A heteken belül az ország parlamentje elé kerülő terv szerint 2011-ben az GDP-arányos államháztartási hiány 4,9 százalékra csökken az idei 7,8 százalékról, a bruttó hazai termék (GDP) pedig 3,3 százalékkal nő.
Együttműködik a KISOSZ és a fogyasztóvédelmi hatóság
A kereskedelem és a vendéglátás területén működő vállalkozások jogszabályszerű és fogyasztóbarát működésének biztosítása érdekében együttműködési megállapodást írt alá Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója és Antallfy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (KISOSZ) ügyvezető elnöke - közölte a fogyasztóvédelmi hatóság szerdán.
BUX (köztes 2): 23.389,59 pont, +0,84 százalék 14.30 órakor
Budapest, 2010. október 6., szerda (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 194,01 pontos nyitás után mérséklődött szerdán kora délutánig.
USA - Váratlanul csökkent a foglalkoztatottság (ADP)
A magánszektorban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban szeptemberben, az ADP foglalkoztatottsági indexe alapján az előzetesen várt 23.000 fővel történő emelkedés helyett 39.000 fős csökkenést mutatott, a felülvizsgált és 10.000 fős csökkenésről 10.000 fős bővülésre módosított előző havi adat után.
Újra emelkedik a kukorica árfolyama
Gyönyörűen fordult vissza a kukorica árfolyama az emelkedő sáv aljánál. Hétfőn volt még egy leszúrás a sávból, de a 38.2%-os korrekciós szint közeléből agresszívan visszavették a terméket és tegnap újra egy nagyon határozott emelkedő napot teljesített. Ha meg tud maradni ez a lendület, akkor rövidesen ismét az előző csúcs 525 közelébe várható az árfolyam.(Solar Capital)
Leminősítette Írországot a Fitch Ratings
Visszaminősítette Írország hosszú futamú hazai és küladósi kockázati besorolását szerdán a Fitch Ratings, az ír bankrendszer újratőkésítésének váratlanul magas költségeire hivatkozva.
Fordult a kocka a jegybanki aranytartalékoknál
Budapest, 2010. október 6., szerda (MTI) - Megfordult a trend a jegybanki aranyeladások terén, és a harmadik negyedévben több nemzeti bank is növelte aranykészletét az Arany Világtanács (WGC) szeptember végi jelentése szerint, ugyanakkor a magánbefektetők kezében először van több befektetési arany, mint a világ nemzeti bankjainak együttes aranytartaléka - tájékoztat a www.aranypiac.hu.
Még tovább fokozódhat az aranyláz
„Az elmúlt hónapokban fokozódó bizonytalanság hatására az arany ára rekordmértékű emelkedésbe kezdett, ami a mai napig töretlen. Ennek oka azonban jelenleg már nem a nemzetközi gazdaság élénkülésére vonatkozó fokozódó kételyek, sokkal inkább az, hogy az amerikai és japán gazdaságot fenyegető deflációs félelmek hatására a Fed és a BoJ is a nemzeti valuta értékének csökkentését célzó pénznyomtatásba kezdett. Így annak ellenére, hogy folyamatosan javul a befektetők hangulata, és a részvénypiacok is jól teljesítenek, az amerikai dollár és a jen gyengülése továbbra is az arany befektetések irányába tereli a befektetőket” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
Megállíthatatlanul robog felfelé az ezüst árfolyama
Nagyon nagy kiszúrást láthatunk az ezüst grafikonján. A tegnapi kereskedésben 3,7 százalékot emelkedett az ezüst határidős árfolyama, és ez igencsak kiugró teljesítmény az elmúlt időszakhoz viszonyítva. (Solar Capital)