Jogerősen is pert nyert a pécsi Expo Center kivitelezője
A Pécsi Ítélőtábla szerdán jogerősen mintegy 204 millió forintot ítélt meg elmaradt vállalkozói díj és pótmunka címén a Kipszer Fővállalkozási és Tervező Zrt.-nek a pécsi Expo Center építésével összefüggésben. (MTI)
Növekvő profitra számít a Commerzbank!
Németország második legnagyobb bankja a Commerzbank mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy növekvő profitra számít a 2010-es első negyedévében, melyre 2008 első negyedéve óta nem volt példa. Különösen a januári teljesítmény volt kiemelkedő a bank éltében, köszönhetően az értékpapír derivatívákkal való kereskedésnek, valamint a kötvénykereskedelemnek.
Az MSZP a Fidesz fejlesztéspolitikai programját hiányolja
A szocialista Sós Tamás szerint a Fidesz programjából nem derül ki, hogy az ellenzéki párt milyen fejlesztésekre készül, és miből fedezné azokat. (MTI)
A magyar versenyhivatalhoz még nem érkezett bejelentés az Axel-Ringier ügyben
A magyar versenyhivatal még nem kapott bejelentést az Axel Springer és a Ringier kelet-európai tevékenységének egyesítéséről, ha a fúziós kérelem megérkezik, akkor lehet a részletekről beszélni - mondta Mihálovits András, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szóvivője az MTI érdeklődésére.
Az intel is folytatja!
Miután sikeresen ki tudott törni az oldalazásból még az elmúlt heti kereskedés során, egy enyhe konszolidációt követően folytatni tudta a tegnapi emelkedését 2%-al, valamint élénk forgalommal.
Lendvai Ildikó cáfolja Regőczi Miklós vele kapcsolatos állításait
Lendvai Ildikó MSZP-elnök szerdán közleményben cáfolta a Magyar Nemzet Regőczi-interjújában vele kapcsolatban megjelenteket. (MTI)
Megindult a Dell!
Sikeresen ki tudott törni a korábbi beszűküléséből a Dell! Ez nagyon fontos mozzanat volt, ugyanis a miután ki tudott kecmeregni háromszög alakzatból sikeresen a 200 napos mozgóátlag és a több 50 és 20 napos mozgóátlag fölött tudott maradni. Köszönhetően a tegnapin részvénypiaci rallynak komoly emelkedésen tudott végig menni a Dell részvények jegyzése és a nap végére a 4,1%-ot erősödött.
Nincs kizárva, hogy Sri Lankát is leminősíti a Fitch!
A mai délelőtt folyamán a Fitch leminősítette Portugália adósság besorolását. A Bloomberg jelentései szerint nincs kizárva, hogy a Fitch Sri Lankát is leminősítse, köszönhetően a hatalmas deficitjének, miután segítséget kapott az IMF-től, mely 2,6 milliárd dollár értékben kapott.
Fidesz - az MSZP és az SZDSZ iparszerűen lopta ki a pénzt a BKV-ból
A Fidesz szerint ma már senki nem vitathatja, hogy az MSZP és az SZDSZ "iparszerűen lopta ki a pénzt a BKV-ból" és az is bebizonyosodott, hogy az MSZP legfelsőbb vezetése is súlyosan érintett a BKV-botrányban. Répássy Róbert közölte: minden érintettnek felelnie kell majd a közpénzek ellopásáért. (MTI)
MDF - Hajdú-Biharban sikeres volt a
Sikeres volt a "nulladik forduló", az ajánlószelvények összegyűjtése az MDF számára Hajdú-Biharban, ebben a megyében a pártnak minden választókörzetben sikerült jelöltet állítania - mondta Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke szerdai debreceni sajtótájékoztatóján. (MTI)
Nem várt tovább a Fitch, leminősítette Portugáliát
Leminősítette szerdán az euróövezeti tag Portugália egyénként magasan elsőrendű hosszú futamú adósbesorolását a Fitch Ratings, a portugál költségvetés és a gazdaság gyengeségeire hivatkozva. (MTI)
Nőtt a GTS-Datanet bevétele és eredménye
Jóllehet 2009-ben a magyar távközlési piac a kedvezőtlen makrogazdasági környezet hatására 3-4 százalékkal visszaesett, a GTS-Datanet Távközlési Kft. növelte árbevételét, amely a 2008-as 15,5 milliárd forintról 15,8 milliárd forintra emelkedett tavaly. (MTI)
Az orosz Szilíciumvölgy Vekszelberg vezetésével, Moszkva mellett épül
Az orosz Szilíciumvölgy építését Viktor Vekszelberg oligarcha vezeti, s az innovációs központot a Moszkva melletti Szkolkovóban alakítják ki - jelentették a szerdai orosz lapok.
Nem tántorít ellenállási szintjétől a Citi
A tegnapi 1% közeli emelkedés a vezető részvényindexekben, az amerikai bankpapírok árfolyamjegyzésében is megtette a maga hatását. Szerencsére a Citi is jól járt, mint vezető forgalommal rendelkező papír ezzel az optimizmussal. Nagyon fontos, hogy a korábbi emelkedést követő konszolidációból, mintha inkább a további emelkedéssel szemezne. A 4,13$-os árfolyamszint éppen ellenállásnak számít, így szükséges lenne, ha magasabb forgalommal ki tudna törni, majdnem egy éve formálódó beszűkülésből.
Eurozóna: 2%-os bővülés helyett 2%-os visszaesés az ipari megrendelésekben
2010 januárjában az ipari megrendelések az eurozónán belül 2 százalékos csökkenést mutattak havi szinten, a decemberi 0,8 százalékos emelkedést követően. Ez igazán nagy meglepetés, ugyanis a várakozások 2 százalékos emelkedéssel kalkuláltak.
Továbbra is van erő a GE árfolyamában
Miután sikeresen ki tudott törni a már több mint egy éve épülő emelkedő háromszögből. Nagyon fontos, hogy a néhány nappal korábban bekövetkezett kitörés magas forgalommal történt.
Visszaeshet Chile GDP növekedése a földrengés miatt!
Chille gazdasági növekedését közel 1,5%-al visszaszoríthatja erre az évre, az elmúlt hónap során bekövetkezett földrengés.
Három lehetséges gazdaságpolitikával számol a GKI
A magyar gazdaság 2010-ben stagnálás körüli állapotban lesz, kilábalás, szerény növekedés csak a második félévben várható - mondta Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerdán az intézet az idei évre vonatkozó, legfrissebb előrejelzéseit ismertető sajtótájékoztatóján. (MTI)
2007 augusztusa óta nem látott szinten az eurózóna kompozit beszerzőmenedzser indexe
Az eurózóna kompozit beszerzőmenedzser index értéke márciusban 55,5 pontra emelkedett a februári 53,7 pontról, mely 2007 augusztusa óta a legmagasabb érték, és egyben a nyolcadik havi emelkedés egyhuzamban. Az elemzői várakozások 53,8 pontra történő emelkedésre számítottak.
Vártnál jobban emelkedett az Ifo index
Németországban a ma nyilvánosságra hozott felmérés szerint márciusban a várakozásokat meghaladó mértékben javult az üzleti bizalom.