Sávszélességi feszültségek a magyar internet-piacon

A magyar internetes piacot több feszültség is jellemzi: a szolgáltatók között kemény árharc van, a felhasználók nem mindig azt a sávszélességet kapják, amit ígérnek nekik és amit várnak, az állam pedig különadóval sújtja az ágazatot - mondta Farmosi Attila, az ACE Telecom ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Kifejtette, a széles sáv fogalma nincs pontosan definiálva, s ezért a tényleges sávszélesség szolgáltatónként és díjcsomagonként mást jelent, illetve változik. Az ügyvezető elmondta: kirívó esetben az is előfordulhat, hogy a tényleges sávszélesség a névlegesnek alig pár, jobb esetben 16-20 százalékát éri el, ám ma ez teljesen jogszerű. Közölte, a magyar piacon a sávszélesség garancia szolgáltatónként és csomagonként is változik.

 

Ráadásul, a feltöltési sebesség jóval elmarad a letöltési sebességtől, ami különösen azon felhasználók körében okoz nehézségeket, amelyek munkájuk során nagyobb adatállománnyal dolgoznak. Farmosi Attila kifejtette, a fogyasztók tehát nem minden esetben azt a szolgáltatást kapják, amire szükségük lenne, miközben mindezt egyre alacsonyabb áron ígérik nekik azért, mert a piaci szereplők óriási árharcot vívnak.

 

Az ügyvezető úgy vélte, a felhasználók gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy mi okozza a kapcsolat lassúságát. A szolgáltatók sok esetben a központ és a kapcsolat létesítés helye közötti földrajzi távolságra, vagy a nem megfelelő modemre hivatkoznak. A minőségi szolgáltatás azonban számos egyéb tényezőtől is függ. A kiváló kapcsolat alapja a magas rendelkezésre állású hálózat, a minőségi eszközpark és a hálózat optimális kihasználása.

 

A lassú kapcsolatot általában a magas overbooking arány - a kapcsolat kialakításához szükséges eszköz túlfoglalása - okozza. A költségek csökkentése érdekében több előfizetőt kapcsolnak rá egy rendszerre, mint amennyit az ténylegesen képes kiszolgálni. Optimális foglalási aránnyal azonban már jó minőségű és megbízható sávszélességű internet kapcsolatot nyújthatnának a szolgáltatók - mondta Farmosi Attila. Aláhúzta, az ügyfeleket leginkább a korrekt szolgáltatásokkal és árakkal, s nem hűségnyilatkozatokkal lehet megtartani hosszú távon.

 

Az 1997-ben alapított, 100 százalékban magyar tulajdonban lévő társaság 40 főt alkalmaz, árbevétele tavaly 430 millió forint volt, míg az idén 500 millió forint lesz. A társaság folyamatosan nyereséges. A cég Budapesten és az agglomerációban saját hálózatán szolgáltat, ügyfeleinek 75 százaléka vállalat. A cégnek összesen 1.600 saját előfizetője van, de más cégeken keresztül is ad el szolgáltatást. Az ACE Telecom éves árbevétele 30 százalékát fordítja fejlesztésekre. Az ügyvezető elmondta, a rájuk eső 10 millió forintos távközlési adó miatt az idén szűkebb lesz a fejlesztésekre fordítható keret, a megmaradó pénzt azonban kiemelt fejlesztési területekre költik.


Egyre nagyobb a lakossági ellenállás az AI-adatközpontokkal szemben – pedig megfelelő technológiával a vízfogyasztásuk töredékére csökkenthető

A hűtési technológián múlik, hogy ugyanaz az AI kapacitás egy 50 ezres város vagy egy kis falu vízigényét fogyasztja.
2026. 09. 24. 16:30
Megosztás:

A törvényszékek elnökeivel és az OBH elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter

A törvényszékek elnökeivel és Senyei György Barnával, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter.
2026. 09. 24. 16:00
Megosztás:

Amerikai stabilcoin-terv készülhet: a digitális dollárral az állampapírok keresletét is növelnék

Mi köze egy külföldön használt stabilcoinnak az amerikai államadóssághoz? Több, mint elsőre látszik: a dollárhoz kötött tokenek kibocsátói a fedezetük jelentős részét rövid lejáratú amerikai állampapírokban tarthatják. Washingtonban most olyan külföldi projektek támogatásának lehetőségét vizsgálják, amelyek egyszerre terjeszthetnék a digitális dollárt és teremthetnének új keresletet ezekre a papírokra.
2026. 09. 24. 15:30
Megosztás:

Vaddisznókban igazolták az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében

Újabb két vaddisznóban igazolta az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött és magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében is.
2026. 09. 24. 15:00
Megosztás:

EBRD: idén lassabb, jövőre gyorsabb gazdasági növekedés jöhet a régióban

Az idén az eddig vártnál jóval lassabb, jövőre viszont gyorsabb gazdasági növekedést valószínűsít tevékenységi térségében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely az idei prognózis rontását mindenekelőtt az energiahordozók és az élelmiszerek drágulásával, az aszállyal és a kereskedelmi fennakadásokkal indokolta.
2026. 09. 24. 14:30
Megosztás:

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban - hívta fel a figyelmet Péczely Terézia jogász az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén.
2026. 09. 24. 14:00
Megosztás:

Megtorpant az Ethereum árfolyama 2800 dollár előtt: most két árszint döntheti el a folytatást

Az Ethereum szeptember közepén még 2400 dollár körül járt, szeptember 23-án pedig már a 2800 dolláros szintet ostromolta. Az áttörés elmaradt: az ETH 2700 dollár alá esett, miközben az amerikai spot Ethereum ETF-ekbe az előző két kereskedési napon jelentős tőke érkezett.
2026. 09. 24. 13:30
Megosztás:

Megvan, mikor lehet Magyarországon leghamarabb euró

Magyarország leghamarabb 2033-ban vezetheti be az eurót, az euróövezeti csatlakozás legnagyobb akadálya az államháztartási kritériumok teljesítése az Equilor Befektetési Zrt. elemzőinek értékelése szerint.
2026. 09. 24. 13:00
Megosztás:

87,6 millió svájci frank érkezik Magyarországra

A Svájci Államszövetség 87,6 millió svájci frankkal (több mint 34 milliárd forinttal) járul hozzá 10 magyarországi intézkedés megvalósulásához 8 területen - közölte a Sándor-palota szerdán az MTI-vel, miután Baka András magyar köztársasági elnök és Guy Parmelin svájci államfő megbeszélést folytatott az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban.
2026. 09. 24. 12:30
Megosztás:

Dombrovskis: az EU-nak tovább kell szigorítania az Oroszország elleni gazdasági nyomást

Az Európai Uniónak le kell küzdenie az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos csökkenő elköteleződést, és fokoznia kell a Moszkvára gyakorolt gazdasági nyomást - nyilatkozta Valdis Dombrovskis gazdaságért felelős uniós biztos az Euractiv brüsszeli hírportálnak adott, szerdán közzétett interjújában.
2026. 09. 24. 12:00
Megosztás:

A Solana tokenje vitte a napot: a Raydium 15,74 százalékot ugrott, a Litecoin is felébredt

Öt kriptovaluta, öt eltérő történet. A Raydium látványos emelkedése mögött érthető piaci mechanizmus áll, a LayerZero esetében pedig friss intézményi bejelentés adhatott lendületet. A lista arra is emlékeztet: egy jó történet és egy igazolt árfolyamkiváltó ok nem mindig ugyanaz.
2026. 09. 24. 11:30
Megosztás:

Erősödtek a kamatemelési várakozások a fejlett piacokon

A továbbra sem enyhülő geopolitikai kockázatok és Michael Barr szigorú hangvételű üzenete nyomán emelkedtek az amerikai hosszú hozamok; a 10 éves 14 bázisponttal 5,11%-ra, 2007 óta nem látott szintre, a 2 éves 15 bázisponttal 4,9%-ra, 2024 óta nem látott szintre emelkedett. Eközben Európában is hozamemelést hozott a szerdai kereskedés; a német 10 éves hozam 10 bázisponttal 3,55%-ig kúszott, a mediterrán országokban ettől is nagyobb léptékű, 10 bázispont feletti hozamemelkedéseket láthattunk.
2026. 09. 24. 11:00
Megosztás:

Pirosban zártak a Wall Street-i indexek; gyengélkedett a technológiai szektor

A Wall Streeten egymást érték a részvénypiacok számára kedvezőtlen hírek; a közel-keleti konfliktus lezárásának kilátástalansága mellett a technológiai szektor gyenge teljesítménye, az emelkedő kötvényhozamok és a Fed egyik döntéshozójának szigorú hangvételű üzenete is rontotta a hangulatot.
2026. 09. 24. 10:30
Megosztás:

Eséssel zárták a szerdai kereskedést a vezető európai indexek; emelkedett a BUX

Pirosba fordultak szerdán a vezető európai indexek a közel-keleti konfliktussal kapcsolatos hírek nyomán. A páneurópai Stoxx600 a napközbeni emelkedés ellenére 0,4%-kal került lejjebb a zárásra. Szektor szinten az olaj árával együtt emelkedő energián kívül minden esett, a legnagyobb mínuszt a biztosítók szedték össze (-1,7%).
2026. 09. 24. 10:00
Megosztás:

Továbbra sem közelednek az álláspontok a közel-keleti konfliktusban szembenállók között

Újabb mérföldkőhöz érkeztek a tárgyalások az Egyesült Államok és Irán között, amikor mindkét fél képviselője felszólalt az ENSZ Közgyűlésén.
2026. 09. 24. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggel

Gyengült a forint csütörtök reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 24. 08:30
Megosztás:

Év végére elkészül a magyar oktatás stratégiája

Év végére készül el a magyar oktatás stratégiája - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 09. 24. 08:00
Megosztás:

Ötéves csúcsra gyorsult az amerikai gazdaság szeptemberben

Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése 2021 júliusa óta a leggyorsabb ütemű volt szeptemberben az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett előzetes értékei alapján.
2026. 09. 24. 07:00
Megosztás:

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről. Erről Magyar Péter írt szerda esti Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 24. 06:30
Megosztás:

Már tényleg mindene megvan? – Mit adjunk annak, akinek lehetetlen ajándékot venni?

Mit vegyünk annak, akinek tényleg mindene megvan? A kérdés sokaknak ismerős: parfümöt már kapott, ruhát nem merünk választani, lakásdekorból pedig valószínűleg több van neki, mint amennyit valaha fel tud használni. Ráadásul vannak, akik ha valamire vágynak, egyszerűen megveszik maguknak. Ilyenkor nem az a nehéz, hogy találjunk valamit, hanem az, hogy ne egy újabb felesleges dolgot adjunk.
2026. 09. 24. 06:00
Megosztás: