Választás 2010 - A pártok a gazdasági növekedésről, a gazdaságpolitikáról
Budapest, 2010. április 5., hétfő (MTI) - A munkát, a munkahelyteremtést, illetve a vállalkozások erősítését tekintik a legfontosabb gazdaságpolitikai feladatnak a pártok, azonban a nagy pártoknál mindez megreked az általánosság szintjén.
A szakma örül, hogy a pártprogramokban kiemelten kezelik a turizmust
(MTI) - Pozitívnak tartja a Magyar Szállodaszövetség és a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) is, hogy a turizmusnak kiemelt szerepet szán az országos listát állító pártok közül a Fidesz-KDNP, az MSZP és a Jobbik is, de a szakmai szervezetek szerint erőteljesebben kellene javítani az ágazat versenyképességén.
RÖVIDHÍR - Oroszországban 12 havi mélyponton az infláció, 15 havi csúcson a rubel
Moszkva, 2010. április 5., hétfő (MTI/Reuters/Dow Jones) - Oroszországban márciusban átlagosan 0,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - elmaradva az elemzők várta 0,7 százaléktól -, és 6,5 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly márciusban.
Választás 2010 - Elindultak Magyarországra a külföldi szavazatokat tartalmazó urnák
Budapest, 2010. április 5., hétfő (MTI) - Miután valamennyi külképviseleten befejeződött az országgyűlési választás első fordulójának szavazása, a külképviseleti választási irodák (küvi) vezetői elindultak Magyarországra a voksokat tartalmazó urnákkal. Az urnáknak csütörtök éjfélig kell megérkezniük.
Mandátumhoz jutás az egyéni választókerületben
(MTI) - Az országgyűlési képviselők választásának első fordulójában, vasárnap a választópolgárok arról szavaznak, kit szeretnének az országgyűlési egyéni választókerületükben képviselőnek; egy másik íven pedig arról döntenek, hogy a területi listáról melyik pártot támogatják.
Javul az orosz szolgáltatások teljesítménye
Az orosz szolgáltatások teljesítménymutatója (beszerzési menedzser mutató) márciusra 53,6 pontra ugrott a februári 51,0 pontról, amely hét hónapon belül a leggyengébb volt, közölték a mutatót kezelő VTB Capital értékforgalmazónál hétfőn. (MTI)
Választás 2010 - A Pécsi Dohánygyár tiltakozik az MDF kampányplakátja ellen
Budapest, 2010. április 5., hétfő (MTI) - A BAT Pécsi Dohánygyár Kft. tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Demokrata Fórum egyik új kampányplakátja olyan cigarettadobozokat ábrázol, amelyek a megtévesztésig hasonlítanak a dohánygyár által gyártott és forgalmazott egyes termékekre, és így beazonosíthatóvá teszik azokat.
Egyesült Államok: a tőzsde hálás a jó adatokért - ÖSSZEFOGLALÓ
Washington, 2010. április 5., hétfő (MTI/Dow Jones) - A fő New York-i tőzsdemutatók hétfőn lendületes emelkedéssel reagáltak arra, hogy az amerikai szolgáltatások teljesítménymutatója (beszerzési menedzser mutató) márciusra 55,4 pontra emelkedett a februári 53,0 pontról.
Már nyáron Fed-szigorítás kezdődhet, jövőre Magyarország sem 'menekülhet'
Már nyáron elkezdődhet a pénzügypolitikai szigorítás az Egyesült Államokban, ha a jelenlegihez hasonló lendülettel folytatódik a munkahelyteremtés az amerikai gazdaságban - áll londoni elemzők hétfői előrejelzésében. Az idei amerikai kamatemelési kezdet ugyanakkor nem konszenzusos vélemény a Cityben.
A hét legizgalmasabb adata!
A hét legizgalmasabb adata a kínai vámhivatal beszámolója lesz az ország külkereskedelmének várható alakulásáról, legalábbis a gazdasági elemzők számára. Jobb időzítést el sem lehet képzelni, miközben az amerikai kongresszusban már megint a kínai áruk behozatalának korlátozását fontolgatják arra az esetre, ha Kína nem kezdi újra a jüan felértékelését. (MTI)
Egyesült Államok: gyorsan javult a szolgáltatások teljesítménye márciusban
Washington, 2010. április 5., hétfő (MTI/Dow Jones) - Az amerikai szolgáltatások teljesítménymutatója (beszerzési menedzser mutató) márciusra 55,4 pontra emelkedett a februári 53,0 pontról - jelentették az amerikai beszerzési menedzser intézetben (ISM) hétfőn.
Választás 2010 - Annyian kértek igazolást a XI. kerületbe, mint egész Veszprém megyébe
Budapest, 2010. április 5., hétfő (MTI) - Az áprilisi országgyűlési választás első fordulójára eddig 41 ezren kértek igazolást, azaz jelezték, hogy nem a lakóhelyük szerinti választókerületben szavaznának.
Tőzsde - New York: jól kezdtek a piacok
New York, 2010. április 5., hétfő (MTI) - Miközben a nyugati világ tőzsdéi zárva vannak, a fő New York-i tőzsdemutatók jól kezdtek hétfőn. Ez a pénteken megjelent, vártnál jobb amerikai foglalkoztatási adatok utózöngéje: a befektetők már új adatokra várnak.
Videoton 5-10 százalék közötti növekedés tervez 2010-re a
Székesfehérvár, 2010. április 5., hétfő (MTI) - Az első negyedév kedvező adatai alapján 5-10 százalék közötti árbevétel-növekedést tervez az idei évre a Videoton - mondta el az MTI-nek a vállalatcsoport vezérigazgatója.
Hogy van ez az országos lista dolog?
Az országgyűlési képviselők választásának első fordulójában, vasárnap a választópolgárok ugyan nem voksolnak közvetlenül a pártok országos listáira, a jelölőszervezetek innen, az úgynevezett kompenzációs listáról is mandátumhoz juthatnak.
Választás 2010 - A Der Spiegel riportja a magyar választási kampányról
Berlin, 2010. április 5., hétfő (MTI) - A budapesti kötéltáncos címmel terjedelmes riportot közölt a magyar választási kampányról legfrissebb számában a Der Spiegel című német hetilap, megállapítva, hogy a kampányt a "szélsőséges" Jobbik pártja határozza meg.
Választás 2010 - Szolgálatot teljesítő rendőrök és tűzoltók is szavazhatnak
Budapest, 2010. április 5., hétfő (MTI) - A honvédség, a rendőrség, a tűzoltóság teljes személyi állományának biztosítják a részvétel lehetőségét az áprilisi országgyűlési választáson.
Választás 2010 - Az EBESZ választási értékelő missziót küld
Budapest, 2010. április 5., hétfő (MTI) - Mindössze választási értékelő missziót küld Magyarországra az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választást értékelő csoportja, mivel a szervezet szerint nem kell visszaélésektől, választási csalástól tartani.
Csúcsközpontból irányítja majd a villamosienergia-rendszert a Mavir
Budapest, 2010. április 5., hétfő (MTI) - Egyetlen kezelőközpontból fogja irányítani a magyar villamosenergia-rendszert 2011 első negyedévétől a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) - mondta újságíróknak Tari Gábor, a Mavir vezérigazgatója.
A pártok javítanának a közbeszerzésen
(MTI) - A magyar vállalkozások előnyben részesítése, illetve a környezetbarát - zöld - termékek és szolgáltatások preferálása, ezek a visszaköszönő elemek a pártok programjaiban, amikor a közbeszerzéssel foglalkoznak.