Egyre kevésbé kedveljük a politikusokat - Szonda Ipsos
A közvélemény megosztottságával és a "bizonytalan szavazók" politikával szembeni ellenszenvével magyarázza Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója, hogy a kampány ellenére is tartósan alacsony a hazai politikusok népszerűsége. Az intézet mérése szerint 2008 augusztusa óta egyetlen politikus sem ért el 50 pont feletti eredményt. (MTI)
Nőtt a külföldiek kezében lévő részvények aránya - MNB
A múlt év negyedik negyedében 5,3 százalékkal 5.685 milliárd forintra nőt a Budapesti Értéktőzsdén jegyzet részvények kapitalizációja (összesített piaci értéke). A 276 milliárd forint negyedéves növekmény szinte teljes egészében átértékelődésből (árfolyam emelkedésből) származott - egyebek mellett ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden kiadott értékpapír piaci statisztikáiból.
A görög bankok megkapták a pofont a Fitch-től
A Fitch Ratings leminősítette a négy legnagyobb görög bankot kedden.
Trendforduló készülődik a szójabab piacán?
Nincs kizárva egy esetleges trendfordulat a szójában. Érdekes, hogy a pozitív visszahúzások nagyon magas forgalom kíséretében mentek végbe. (Solar Capital)
Járai pozíciót vállalna egy Fidesz-kormányban
Egy Fidesz vezette kormányban pozíciót vállalna Járai Zsigmond, a jegybank volt elnöke, az Orbán-kormány pénzügyminisztere erről az MTI-nek beszélt Miskolcon, kedden.
Ford Motor Technikai
Amióta felütötte a fejét a világnak a Toyota Motor körüli probléma, azóta a konkurens társak erős emelkedésbe kezdtek. Nagyon fontos, hogy a jelentések alapján a Toyota piaci részesedése jelentősen lecsökkent a vetélytársakkal szemben, ami esetünkben a Fordnál is le tudott csapódni, mint pozitívum.
Idén is kiosztotta 'a jövő fiatal vállalkozója' díjakat a Dreher Sörgyárak zrt.
Átadta "a jövő fiatal vállalkozója" díjakat a Dreher Sörgyárak Zrt., a három díjazott fiatal összesen 7 millió forint kezdőtőkével indíthatja el vállalkozását, amelyhez 6 hónapos szakmai tanácsadást is kapnak - közölte a Dreher kedden az MTI-vel.
Kína 50 milliárd jüan értékű államkötvényt dob a piacra
Peking, 2010. február 23., kedd (MTI) - Kína 50 milliárd jüan (7,32 milliárd dollár) értékben bocsát ki és értékesít államkötvényt a jövő héten - jelentette be kedden a pénzügyminisztérium.
Ma sem bolygatták a forint árfolyamát
A forint árfolyama igazán szűk tartományban alakult a keddi kereskedési napon, az eurót délután négykor 220,22 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 270,15 forint után.
A szabadalmi hivatal fejleszti a tájékoztatási szolgáltatást
Budapest, 2010. február 23., kedd (MTI) - A Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) fejleszti az elektronikus tájékoztatási rendszerét az Európai Unió 95 millió forint támogatásával az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Elektronikus Közigazgatás Operatív Programja (EKOP) keretében - közölte a hivatal a kedden az MTI-vel.
S and P: Kelet-Európában "van ok a derűlátásra" - FRISSÍTETT (ÚJ: részletek)
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2010. február 23., kedd (MTI) - A felzárkózó térségben és ezen belül Kelet-Európában az elmúlt év mély pénzügyi válsága után most már "van ok a derűlátásra" - mondták kedden Londonban a Standard and Poor's szakelemzői, elismeréssel szólva a magyar költségvetési konszolidációról.
Danubius - tovább nőtt Sir Bernard Schreier befolyása
A Danubius Hotels Nyrt. tájékoztatása szerint a CP Holdings Ltd. elnöke, Sir Bernard Schreier 2010. február 17-én tőzsdei ügyletek keretében, 2010. február 22-i teljesítéssel, összesen 99 055 darab Danubius Hotels Nyrt. törzsrészvényt szerzett a Concorde Securities Ltd. közvetítésével a Budapest Értéktőzsdén, 3 250 Ft darabáron - olvasható a BÉT honlapján.
Legyünk résen a Toyotával!
Erős támaszához érkezett a Toyota Motor részvényének tőzsdei árfolyama!
Mehet a harmadik IMF apanázs Szerbiának
Zöld jelzést adott kedden a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Szerbiának arra, hogy a balkáni ország lehívja a tavaly jóváhagyott, csaknem hárommilliárd eurós készenléti hitel harmadik részletét, 350 millió eurót. (MTI)
Mitől akadt el az arany szárnyalása? Mi áll a háttérben?
Minden árupiacokon kereskedett termékről megállapítható kisebb odafigyeléssel és utánjárással valamilyen egyedi jellegzetesség. Habár 2009-ben nagy slágernek számított az arany árfolyam emelkedése, 2010-ben már nem mondható el róla mindez. Itt vagyunk Február vége táján és inkább egy szimpla oldalazás és némi esés látható tőle. Vajon mi állhat a dolgok mögött. Persze sokan egyből azt válaszolják, hogy erősödik a dollár és ezért stagnál, illetve leértékelődik a nemesfém árfolyama. Természetesen igazuk van és nincs ebben semmi kivetni való. Azonban a néhány sorral korábban megemlített egyediségekből kiindulva sok mindent meg lehet magyarázni az éppen aktuális mozgásokban. (Solar Capital)
Technikai riasztás - Megugrott a biztosítóóriás!
Csökkenő ék alakzat az American International Group (AIG) részvényben! Kiváló long piaci beszállópont kínálkozik az USA legnagyobb biztosítótársaságának részvényébe.
Fidesz: az egészségügyi miniszter vonja vissza rendeletét!
Pesti Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője azt kéri az egészségügyi minisztertől, hogy vonja vissza az ápolók tevékenységét szűkítő rendeletet. (MTI)
Extreme rovat - Szédült tempót diktál a Rick's Cabaret
Az elmúlt 52 hétben 470%-ot emelkedett, tegnap csak 10%-ot! (Solar Capital)
Ódzkodnak a bankhitelektől a vállalatok?
Továbbra is a bankhitel számít a legfőbb vállalati finanszírozási formának, ám 2009-ben a megelőző évhez képest 70 százalékról 64 százalékra csökkent a belföldi pénzintézettől felvett banki hitelek aránya a finanszírozásban - derül ki a GfK Hungária piackutató legfrissebb felméréséből.
Irtózatosat esett az amerikai fogyasztói bizalom
A Conference Board által készített felmérés alapján 2010 februárjában a várakozásokat jóval meghaladó mértékben zuhant az amerikai lakosság fogyasztói hangulata. Az előzetes várakozások 55 pontra történő mérséklődésre számítottak.