Műtárgykölcsönzéssel épít barátságot Kína és Tajvan

A hatvan évvel ezelőtti szakítás óta most először ad kölcsön értékes múzeumi műtárgyakat Tajvan Kínának, hogy ezzel is hozzájáruljon a két fél kapcsolatainak felmelegítéséhez.

Kína korábban már többször kért kölcsön nemzeti szempontból fontos kulturális relikviákat Tajvantól, amely azonban mindig elutasította a kérést, mert attól tartott, hogy Kína esetleg elkobozza azokat. A Tajvani Nemzeti Múzeum most úgy döntött, hogy egy 17. századi portréval, illetve egyéb értékes műtárgyakkal is hozzájárul a közép-kínai Hupej (Hubei) Tartományi Múzeum, valamint egy Fucsien (Fujian) tartományban lévő másik intézmény jövő évi tárlataihoz. "Támogatjuk a kormány azon politikáját, hogy kulturális cserefolyamatokat tartsunk fenn Kínával" - mondta el Li Tzu-ning, a Tajvani Nemzeti Múzeum illetékese.

 

A kölcsönadandó portré a késői Ming-dinasztia (1368-1644) idején szolgáló Kohszinga (Koxinga) tábornokot ábrázolja. Cserébe a hupeji múzeum több mint száz darab kulturális emléktárgyat ad majd kölcsön a Tajpejben lévő Tajvani Nemzeti Múzeum novemberre tervezett kiállítására. A szintén Tajpejben működő és Tajvan elsőszámú múzeumának tartott Nemzeti Palota Múzeum azonban nem szándékozik felajánlani műtárgyait, mivel semmilyen garancia nincs arra, hogy a darabok vissza is kerülnek az intézménybe. A múzeum egy több mint 655 ezer műtárgyból álló gyűjteménnyel büszkélkedhet, amely az újkőkortól (i. e. 10000-3000) a Kína utolsó feudális császári dinasztiájának számító, Csing-dinasztia végéig (1616-1911) tartó hétezer éves történelmet öleli fel.

 

Az értékes relikviákat még az 1930-as években szállították el egy pekingi múzeumból, nehogy a japán megszállók kezébe kerüljenek. Az 1949-es kínai polgárháború befejeztével a vesztes Kuomintang vezetése a műtárgyakkal együtt Tajvan szigetére menekült. "Mi nem aggódunk emiatt, a képek, amelyeket kölcsön akarunk adni, nem Kínából származnak" - mondta Li. Peking továbbra is a saját területe részeként tekint Tajvanra. A 2008 óta hivatalban lévő Ma Jing-cseu (Ma Ying-jeou) tajvani elnök Kína-barát politikájának köszönhetőn jelentősen javult a két fél viszonya, amelyet a fellendülő kereskedelmi kapcsolatok és a Tajvanra érkező kínai turisták számának növekedése is jelez. (MTI)

Trump elnök hétvégi globális vámbejelentései, valamint az AI-átrendeződéssel kapcsolatos félelmek nyomán eladási hullám söpört végig hétfőn a Wall Streeten

A tengerentúli tőzsdéken is rossz volt a hangulat hétfőn, a Dow, az S&P500 és a Nasdaq Composite egyaránt 1%-ot meghaladó veszteséggel zárt. Az AI-okozta átrendeződésekkel kapcsolatos aggodalmak, valamint az amerikai Legfelső Bíróság vámokkal kapcsolatos pénteki határozata menekülésre késztette a befektetőket, miközben a vártnál nagyobb csökkenést jelző decemberi gyári megrendelések adat sem villanyozta fel a befektetőket. A vámokat elkaszáló bírósági döntés ismét megidézte Donald Trump kiszámíthatatlan kereskedelem-politikai kijelentéseit, melyek jelentős piaci volatilitást eredményeztek második elnöki ciklusának első évében.
2026. 02. 24. 11:00
Megosztás:

Visszaestek hétfőn a nyugat-európai részvénypiacok az ismét kiéleződő vámháború árnyékában

Rossz hangulatban indult a hét az európai tőzsdéken azt követően, hogy ismét feléledt a piaci bizonytalanság az USA vámháborúja kapcsán, miután pénteken az amerikai Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte Trump elnök országspecifikus vámrendeleteit, melyre válaszul Trump 10 majd 15%-os globális vámot vetett ki. A Stoxx600 0,5%-ot gyengült, a DAX 1,1%-ot csúszott vissza, a FTSE100 stagnált. A nap egyik legnagyobb vesztese a Novo Nordisk lett, a dán gyógyszergyártó 16,5%-ot zuhant miután új elhízás elleni gyógyszere, a CagriSema hatásában elmaradt a versenytárs Eli Lilly Tirzepatide nevű termékétől a legutóbbi vizsgálatok szerint. Ám az egészségügyi szektornál is nagyobbat esett hétfőn az ipar és a pénzügyi szolgáltatások is.
2026. 02. 24. 10:30
Megosztás:

A támogatott hitelre vásárló vevők vették át az irányítást az ingatlanpiacon - mit tapasztaltak az ingatlanközvetítők?

Rekordév volt a hitelezésben 2025, amikor a támogatott konstrukciók aránya és az átlagos hitelösszeg is látványosan megugrott. Az ingatlanközvetítők pedig azt érzékelték az év utolsó hónapjaiban, hogy szinte mindenki Otthon Statra akar vásárolni.
2026. 02. 24. 09:30
Megosztás:

Hány forint egy euró így kedd reggelre?

Vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 24. 09:00
Megosztás:

Bitcoin határidős piac: a long/short arányok óvatos, enyhén medvés hangulatról árulkodnak

A globális kriptoderivatív piacokon visszafogott, de annál beszédesebb mozgások voltak megfigyelhetők az elmúlt 24 órában. A Bitcoin örökös határidős (perpetual futures) kontraktusainál a long és short pozíciók aránya a három legnagyobb derivatív tőzsdén közel teljes egyensúlyt mutat, ám enyhe short túlsúly rajzolódik ki. Ez az állapot fokozott óvatosságot jelez mind az intézményi, mind a lakossági kereskedők részéről a továbbra is volatilis piaci környezetben.
2026. 02. 24. 08:30
Megosztás:

Egészségügyi intézményt fejlesztenek több mint 600 millió forintból Békéscsabán

Felújítják több mint 600 millió forintból Békéscsabán a Lencsési városrészen található orvosi rendelőt - közölte az önkormányzat.
2026. 02. 24. 08:00
Megosztás:

Történelmi csúcsra ugrott a régiós M&A befektetők aránya 2025-ben

A Forvis Mazars és a Mergermarket most kiadott befektetői jelentése szerint a közép- és kelet-európai (KKE) régió M&A-piaca 2025-ben a globális bizonytalanságok – az amerikai vámfeszültségek és az orosz–ukrán háború – ellenére is erős, értékalapú teljesítményt nyújtott.
2026. 02. 24. 07:30
Megosztás:

Az Európai Unió újabb nyolc orosz személyt vett fel a szankciós listájára

Az Európai Unió Külügyek Tanácsa további nyolc orosz személyt vett fel a szankciós listára súlyos emberi jogi jogsértések, a civil társadalom és a demokratikus ellenzék elnyomása, valamint a demokrácia és a jogállamiság aláásása miatt - közölte hétfőn a brüsszeli testület.
2026. 02. 24. 06:30
Megosztás:

Megjelenik a magyarországi autópiacon a kínai Geely márka

Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a Geely modellek értékesítése a tervek szerint márciusban-áprilisban indul el a kereskedéseknél - jelentette be a magyarországi importőr, a Geely Hungary hétfőn.
2026. 02. 24. 06:00
Megosztás:

Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket

Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését a gyalogosok biztonsága védelmében, valamint a kétkerekű járművek egyre szabálytalanabb parkolása miatt.
2026. 02. 24. 05:30
Megosztás:

Optimalizálja hazai gyártási kapacitásait a Green Factory

A Green Factory cégcsoport stratégiai döntést hozott a hatékonyabb régiós szintű működés támogatása érdekében. A vállalat tájékoztatása szerint a Tök községben található üzeme 2026 márciusában leállítja a működését. A kieső kapacitást a cégcsoport gyáli, valamint a lengyelországi Legnicában található, korábbi Eisberg egységéből látják el, biztosítva a partnerek folyamatos és zavartalan kiszolgálását.
2026. 02. 24. 05:00
Megosztás:

Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói

Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 24. 04:30
Megosztás:

Az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelem új irányai

Az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Klinikai Gyógyszerészeti Intézete a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított 95 877 236 Ft támogatásával a 2019-2.1.7-ERA-NET-2022-00056 azonosítószámú „Az antibiotikum stewardship beavatkozások "egy egészség" irányítása” c. projekt keretében egy nagy nemzetközi kutatási projektben vizsgálta, hogyan érvényesül az „Egy Egészség” (One Health) megközelítés az antimikrobiális rezisztencia (AMR) megfékezésében.
2026. 02. 24. 04:00
Megosztás:

Újabb négymilliárd forint a távfűtött otthonok korszerűsítésére

A keretösszeg megemelésével 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelésére, a pályázat első körében az 5 milliárd forintos eredeti forrásmennyiséget teljes egészében lekötötték 612 távhővel ellátott társasház vagy lakásszövetkezet fejlesztésére - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn az MTI-t.
2026. 02. 24. 03:30
Megosztás:

Határozatképtelen volt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülés

Határozatképtelenség miatt csak napirend előtti felszólalások hangzottak el a parlament hétfő esti rendkívüli ülésén, amelyet az MSZP kezdeményezett a gödi Samsung-gyárban felmerült szabálytalanságokkal kapcsolatban, illetve az akkumulátorgyártó és -feldolgozó vegyi üzemek azonnali ellenőrzését sürgetve. A napirend elfogadására 18 képviselő igennel, egy pedig nemmel szavazott, míg egy képviselő tartózkodott.
2026. 02. 24. 03:00
Megosztás:

Adathalász e-mailben élnek vissza a Magyar Államkincstár nevével

Adathalász e-mailben csalók élnek vissza a Magyar Államkincstár (MÁK) nevével - közölte a MÁK hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 24. 02:30
Megosztás:

Most kiszámolhatod, mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest

Gondoltál már arra, hogy okosabb vagy-e az átlag magyarnál, vagy csak annak hiszed magad? Netán gyakran érzed úgy, hogy „kilógsz a sorból” – akár pozitív, akár negatív értelemben? Most végre nem érzésekre, hanem számokra támaszkodhatsz.
2026. 02. 24. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook végleges döntést hozott

Igen, a hír igaz, és mára lényegében eldőlt: a Meta megszünteti a Messenger külön telepíthető asztali alkalmazásait Windowsra és macOS-re. Ez azt jelenti, hogy a „Messenger Desktop” programok ezekre az operációs rendszerekre a továbbiakban nem lesznek elérhetők. De mit jelent mindez a gyakorlatban?
2026. 02. 24. 01:00
Megosztás:

Ingyenes online hazugságvizsgálat - most minden kiderül!

A hazugság a mindennapjaink része. Néha ártatlannak tűnő füllentés, máskor tudatos félrevezetés, de szinte minden ember életében jelen van valamilyen formában. A kérdés nem az, hogy találkozunk-e vele, hanem az, felismerjük-e időben, és tisztában vagyunk-e a saját viselkedésünkkel.
2026. 02. 24. 00:30
Megosztás:

Vizsgálják az egri óvodai megbetegedéseket

A hatóságok vizsgálják az egri Epreskert utcai óvodában néhány napja történt megbetegedéseket, és megtették a szükséges intézkedéseket - közölte a város polgármesteri hivatala hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 23. 23:30
Megosztás: