Nemzeti modernizáció, összetartó közösség - Mesterházy
Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelölt az MSZP szombati országos kampánynyitóján "a demokratikus baloldal programját" hirdeti meg, amelyet egy kiadványban is összefoglaltak "Nemzeti modernizáció, összetartó közösség" címmel - értesült az MTI pénteken.
Maguk alatt vágták a fát a Bakonyerdő vezetői
Közel 300 millió forint kár érhette a Bakonyerdő Zrt.-t, illetve a magyar államot az erdőgazdaság vezetői által kötött devizaügyletek miatt - írta szombati számában a Népszabadság. (MTI)
Választás 2010 - Az önkormányzati miniszter visszautasította Kövér László Békés megyéről szóló kijelentését
Az MSZP Békés megyei önkormányzati képviselőinek, valamint országgyűlési képviselő-jelöltjeinek nevében visszautasította Varga Zoltán önkormányzati miniszter, hogy Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke arról "ironizált" egy jászszentandrási lakossági fórumon, hogy Békés megyét "megint el kell árasztani a Tiszával, meg kell szüntetni a szabályozást, és akkor legalább lehet nemzeti parkot csinálni". (MTI)
Az oktatásban látja a jövőt Bajnai
Magyarországnak az a feladata, hogy az elmúlt időszak áldozatvállalásának és lemondásának az eredményéből elsőként az oktatásnak adjon részt, mert az oktatásban van a jövő - mondta a miniszterelnök az észak-borsodi Kazincbarcikán, a felújítás alatt álló Pollack Mihály Általános Iskolában pénteken gyerekek és pedagógusok előtt.
Lendvai: felvesszük a kesztyűt!
Lendvai Ildikó szerint az MSZP-nek fel kell vennie a kesztyűt, és ki kell állnia az ország önbecsüléséért. (MTI)
Döcög a szekér Európában (PMI index)
Az euróövezet feldolgozóiparában az idei február két és fél éve a legjobb hónap, a szolgáltatási ágazat teljesítménye viszont elmarad a várakozásoktól az övezet beszerzési menedzser indexe (PMI) szerint, amely lassú gazdasági növekedést jelez előre 2010 első negyedévére.
Az Opel bővíti lengyelországi üzemének létszámát
Mintegy 700 fővel bővíti lengyelországi üzemének létszámát az Opel a nagyobb keresletnek köszönhetően.
RÖVIDHÍR - Választás 2010 - Morális kaució bevezetését javasolja az LMP
Budapest, 2010. február 20., szombat (MTI) - Az LMP egy úgynevezett morális kaució bevezetését javasolja a választásokon - jelentette be szombati budapesti sajtótájékoztatóján a Lehet Más a Politika (LMP) kampányfőnöke. Karácsony Gergely elmondta: javaslatuk szerint az indulóknak az ajánlószelvények gyűjtése helyett többek között vagyonbevallást, önéletrajzot és programot kellene nyilvánosságra hozniuk.
Választás - 2010 - Fidesz-KDNP: tudatosan rombolta a pedagógusok tekintélyét az elmúlt nyolc év kormányzati politikája
Budapest, 2010. február 20., szombat (MTI) - Tudatosan rombolta a pedagógusok tekintélyét az elmúlt nyolc év kormányzati politikája - mondta Hoffmann Rózsa, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője egy konferencián szombaton a fővárosban.
MSZP-kampánynyitó - Gráf József szerint az MSZP-nek nyernie kell
Gráf József szerint az MSZP-nek nem a reménytelenek bátorságával kell mennie a választásba, hanem nyernie kell. (MTI)
Választás 2010 - MSZP-kampánynyitó - Mesterházy: utánam srácok!
Budapest, 2010. február 20., szombat (MTI) - Készen állok, hogy végigmenjek az úton, megvan bennem ehhez az erő, induljuk együtt, utánam srácok! - mondta Mesterházy Attila az MSZP szombati budapesti kampánynyitóján, ahol bemutatta a párt kormányprogramját; a miniszterelnök-jelölt szerint nemzeti modernizációra van szükség.
Csiki-csoki: csökkent a Nestlé profitja
Tavalyról 10,4 milliárd svájci frankos (7,1 milliárd euró) adózott eredményt jelentett a svájci Nestlé, a világ legnagyobb csomagolt élelmiszergyártója, összhangban az elemzői várakozásokkal. (MTI)
A fiatal gazdák fejlesztenék a térségi együttműködést
Fejlesztené a regionális együttműködést a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya), amelybe az eddiginél jobban bevonnák a Romániában élő fiatal gazdálkodókat - hangoztatta Mikula Lajos, az Agrya elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. (MTI)
Pelczné vágja a centit: még 50 nap a változásig!
Még 50 nap, és bekövetkezik a változás, amelyre "mindannyian várunk" - mondta Pelczné Gáll Ildikó Fidesz-alelnök szombaton a Parlament előtt, ahol jelképesen, egy "Gyurcsány-korszak 50" feliratú papírszalag felmutatásával és "az 50. nap" levágásával elindította a visszaszámlálást, a "centivágást". (MTI)
Választás 2010 - Retkes Attila: az MDF és az SZDSZ képes lesz húsz területi, valamint országos listát állítani
Nádasdi Imre, az MTI tudósítója írja:
RÖVIDHÍR - Választás 2010 - KDNP: tudatosan rombolta a pedagógusok tekintélyét az elmúlt nyolc év kormányzati politikája
Budapest, 2010. február 20., szombat (MTI) - Tudatosan rombolta a pedagógusok tekintélyét az elmúlt nyolc év kormányzati politikája - mondta Hoffmann Rózsa, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője egy konferencián szombaton a fővárosban.
Választás 2010 - MSZP-kampánynyitó - Gráf a nyerést, Kovács az eredményes szereplést emelte ki
Budapest, 2010. február 20., szombat (MTI) - Gráf József szerint az MSZP-nek nem a reménytelenek bátorságával kell mennie a választásba, hanem nyernie kell; Kovács László szerint az MSZP-nek nem az a célja, hogy a Fidesz győzelmi arányát mérsékelje, hanem az, hogy minél eredményesebben szerepeljen; a két politikus az MSZP szombati budapesti kampánynyitó rendezvényén beszélt erről.
A telephely-fejlesztési pályázatból nem zárják ki az építőipari cégeket
A telephely-fejlesztési pályázatokból nem zárják ki az építőipari cégeket - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) megállapításaira reagálva szombaton az MTI-vel.
RÖVIDHÍR - MSZP-kampánynyitó - Mesterházy: utánam srácok!
Budapest, 2010. február 20., szombat (MTI) - Készen állok, hogy végigmenjek az úton, megvan bennem ehhez az erő, induljuk együtt, utánam srácok! - mondta Mesterházy Attila az MSZP kampánynyitóján tartott beszéde végén.
RÖVIDHÍR - MSZP kampánynyitó - Mesterházy: itt az idő!
Budapest, 2010. február 20., szombat (MTI) - Mesterházy Attila szerint itt az idő, hogy végre Orbán Viktor és a Fidesz is csatlakozzon az MSZP-hez a szélsőségek elleni küzdelemben.