Londoni elemzők szerint jövő héten is változatlan marad 5,25%-os kamatszint

Emelni vagy nem emelni - ez a két lehetőség maradt az MNB kamatdöntő testülete számára a londoni City elemzői közösségének legfrissebb helyzetértékelései szerint, miután a jelenlegi külső kockázatvállalási környezet, és hazai hatások közül mindenekelőtt az IMF-tárgyalások jövőjével kapcsolatos piaci bizonytalanság nem teszi lehetővé a kamatcsökkentést, a gyenge belső kereslet és az elenyészőben lévő inflációs nyomás ellenére sem.

A londoni felzárkózó piaci elemzők körében a magyar jegybank monetáris tanácsának jövő heti ülése előtt konszenzusos véleménnyé vált, hogy belátható időn belül további monetáris enyhítés nem várható. A jövő hétfői kamatdöntő üléstől ugyanakkor kamatemelést sem vár még senki, a további magyarországi jegybanki kamatpálya fő meghatározó tényezői között pedig elsősorban az októberi helyhatósági választások utáni kormányzati lépéseket említik az új londoni elemzések, mindenekelőtt azt, hogy folytatódnak-e valamilyen formában a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

 

A TD Securities nevű vezető globális befektetési tanácsadó cég londoni elemző részlegének szakértői heti előrejelzésükben megerősítették azt a már korábban is hangoztatott véleményüket, hogy az IMF védőhálója nélkül kétségesnek tartják a magyar gazdaság teljes körű finanszírozhatóságát a piacról. Jóllehet Magyarország már tavaly szeptember óta nem hívott le pénzt az IMF-keretből, "nagy a különbség azonban aközött, ha egy vészfinanszírozási lehetőséget nem használnak ugyan, de az szükség esetén hozzáférhető, vagy ha ez a keret nem áll többé rendelkezésre" - vélekednek a TD Securities citybeli szakértői.

 

A ház szerint a védőháló léte lehetővé tenné a kormány számára a "kényelmes piaci finanszírozást, méltányos áron". E "kényelmi eszköz" eltűnése esetén a finanszírozási költségek fenntarthatatlan szintre emelkedhetnek, vagy a finanszírozási források akár el apadhatnak - áll a cég friss elemzésében. A TD Securities szerint a Fidesz-kormány igénybe vehetné az IMF új "elővigyázatossági hitelkeretét" (Precautionary Credit Line, PCL). Ezt olyan országok számára dolgozták ki, amelyek a rugalmas hitelkeret (FCL) feltételeit még nem teljesítik, ugyanakkor a készenléti megállapodás jóval szigorúbb feltételrendszere nélkül is elboldogulnak.

 

Ezzel Magyarország levetné a teljes körű IMF-program "stigmáját", viszont ismét lenne alatta védőháló, ami tartós piaci támogatást jelentene a magyar befektetési termékeknek - vélik a TD Securities londoni elemzői. Ezt az új IMF-lehetőséget más nagy londoni házak is ajánlották már Magyarországnak. A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének minapi értékelése szerint "a PCL éppen a tökételes megoldás lenne Magyarország számára".

 

Magyarország ugyanis - jóllehet helyzete nem eléggé erőteljes ahhoz, hogy Lengyelországhoz hasonlóan jogosulttá váljék a rugalmas keret igénybevételére - "figyelemreméltó" gazdaságpolitikai intézkedéseket hajtott végre az elmúlt években, és költségvetési helyzete most sokkal jobb, mint korábban. A Morgan Stanley az MNB jövő hétfői kamatdöntő ülése előtt Londonban kiadott új elemzésében is megerősítette ezt a véleményét. A ház szakértői hozzátették: Magyarország "jelentős támogatásban" részesülne, ha a "hatóságok meggondolnák magukat", és hajlandók lennének elfogadni az e hitelkerethez kapcsolódó feltételeket. A Morgan Stanley londoni elemzői szerint ugyanakkor a kormányzati retorika hangvételében bekövetkezett változás - a vártnál jobb augusztusi inflációs adatokkal együtt - enyhítette a jegybanki kamatemelés lehetőségével kapcsolatos aggodalmakat.

 

A cég szerint a magyar kormány nyilatkozatainak hangvétele "nagyon különbözik" a még alig néhány hete is használt, "meglehetősen konfrontatív" hangtól, és e változás egyértelmű célja a piaci szereplők megnyugtatása a jövőbeni költségvetési tervekkel kapcsolatban. A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) londoni befektetési és gazdaságkutató részlegének elemzői azt emelik ki legújabb tanulmányukban, hogy jelentős különbségek vannak a mai helyzet és a 2008-ban végrehajtott vész-kamatemelés időszaka között.

 

Annak idején a forint erőteljesen gyengülő pályán volt a jelentős finanszírozási nehézségek és a pénzügyi világválságból eredő bizonytalanságok miatt. Az akkori kormány már a megelőző két évben reformokat léptetett életbe, de komoly volt a kockázata az államháztartási hiánycél nagymértékű túllépésének, miután a gazdasági növekedés leállt, és a költségvetési strukturális reformok akkor még nem teljesedtek ki. A forint az utóbbi időben is gyengült, de nem olyan mértékben, mint 2008-ban. Magyarország emellett fontos szerkezeti reformokat vezetett be, amelyek kikényszerítik a megfontolt középtávú költségvetés-kezelést - sorolják a BoA-ML londoni elemzői.

 

A ház szerint a pénzügypolitikai szigorításnak egyébként is csak "elhanyagolható" hatása lenne a forintra egészen addig, amíg nem válnak egyértelműbbé a kormány gazdaságpolitikájának részletei. A kamatemelés ebben a helyzetben csak a növekedési aggodalmakat erősítené, az alapproblémák kezelése nélkül - vélekednek a Bank of America-Merrill Lynch londoni szakértői. A cég - a svájcifrank-alapú hitelek lakossági törlesztési terheinek növekedésére utalva - megállapítja, hogy az MNB-től egyébként sem elvárható három cél - az infláció, az euró forintárfolyama, és a svájci frank forintárfolyama - egyidejű követése. (MTI)

80 ezer BTC visszaszerzése hard forkkal? Mark Karpeles vitatott javaslata felforgathatja a Bitcoint

Egy minden eddiginél merészebb ötlet rázta meg a kriptoközösséget: a csődbe ment Mt. Gox egykori vezérigazgatója, Mark Karpeles egy egyszeri Bitcoin hard fork végrehajtását javasolja annak érdekében, hogy visszaszerezzen közel 80 000 BTC-t egy 2011-es hackből. A terv nemcsak technikai, hanem filozófiai szempontból is alapjaiban kérdőjelezi meg a Bitcoin egyik legszentebb elvét: a megváltoztathatatlanságot (immutability).
2026. 02. 28. 13:00
Megosztás:

A gyógyszerpiac versenyjogi kihívásairól tartott szemináriumot a GVH és az OECD közös budapesti oktatási központja, Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK) a gyógyszerpiac versenyjogi kérdéseiről szervezett szemináriumot. A háromnapos szakmai eseményen közel 20 ország versenyhatósági szakértői vettek részt. A GVH aktívan foglalkozik a gyógyszerpiacokon felmerülő versenyjogi problémákkal, nemrég két versenyfelügyeleti eljárást is indított versenykorlátozás, illetve erőfölénnyel való visszaélés gyanújával.
2026. 02. 28. 12:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát - közölte a Wizz Air Magyarország szombaton az MTI-vel, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
2026. 02. 28. 11:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. eredménye jelentősen nőtt 2025-ben

Az SPP Csoport 2025. évi adózott nyeresége 36,6 millió euró volt, 12,4 millió euróval magasabb, mint 2024-ben - tájékoztatott a Shopper Park Plus Nyrt. a tőzsde honlapján szombaton, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált jelentésében.
2026. 02. 28. 10:00
Megosztás:

Izrael megtámadta Iránt

Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
2026. 02. 28. 09:00
Megosztás:

Az Erste Ingatlan Alapok nyerték el az „Év Ingatlanpiaci Vállalata” díjat a Real Estate Awardson

A hazai ingatlanpiac egyik legjelentősebb szakmai díjával ismerték el az Erste Ingatlan Alapok több mint két évtizedes, stabil és értékteremtő működését a 2026-os Real Estate Awards gálán. Az elismerés a társaság piacvezető szerepét, fenntarthatósági törekvéseit és következetes üzleti teljesítményét igazolja.
2026. 02. 28. 08:00
Megosztás:

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket pénteken este, a pályázatot tavaly szeptemberben hirdette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Visit Hungary szakmai partnerségében - közölte a MSZÉSZ az MTI-vel.
2026. 02. 28. 06:00
Megosztás:

Így teremthetnek versenyelőnyt a bizonytalanságból a biztosítók

A makrogazdasági bizonytalanság, a geopolitikai feszültségek, a szabályozási környezet széttagoltsága, illetve a gyors technológiai változások egyre összetettebb és kiszámíthatatlanabb működési körülményeket teremtenek világszerte a biztosítási szektor számára – állapítja meg az EY legfrissebb ágazati jelentése. Ezek a megatrendek a kihívások mellett azonban lehetőségeket is kínálnak az intézetek vezetőinek.
2026. 02. 28. 05:00
Megosztás:

Nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni

A lakáskárok száma 36 százalékkal emelkedett 2025-ben, miközben a szélsőséges időjárás egyre nagyobb szerepet játszik az ingatlanokat érintő káreseményekben – derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásából[1] és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lakásbiztosítási állományára vonatkozó éves adataiból. A közös elemzés szerint miközben nő a kárkifizetések összege, a háztartások egy része kevésbé készül fel pénzügyileg a váratlan helyzetekre, és továbbra is jelentős az alulbiztosítottság kockázata. A növekvő kockázatok miatt kiemelten fontos a megfelelő lakásbiztosítás kiválasztása, amelyben már mesterséges intelligencián alapuló szakértői támogatás is segíti az ügyfeleket.
2026. 02. 28. 04:00
Megosztás:

Megjelent a NAV 2026-os ellenőrzési terve - lássuk kik vannak a célkeresztben

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2026-os ellenőrzési terve. A dokumentum alapján az elmúlt évek hagyományait folytatva az adatvagyonát felhasználva idén is célzottan választja ki ellenőrzésre az adózókat a hatóság. A Deloitte szakértői szerint a NAV-ot továbbra is a fokozatosság elve vezérli: először adatot egyeztet, illetve támogat, azonban a visszaesőknél azonnal közbeavatkozik.
2026. 02. 28. 03:00
Megosztás:

Koleszterin, vérnyomás: rendben! De mi a helyzet a vérzsírral?

A vezetők jelentős része rendszeresen ellenőrizteti a koleszterinszintjeit és a vérnyomását. Ha ezek rendben vannak, megnyugodnak. A számok jók, a teljesítmény magas, a napi működés stabil. A kockázat „kezelve”. A legutóbbi kutatási eredmények alapján a szív-érrendszeri kockázat ugyanakkor nem kizárólag a koleszterinszintről szól.
2026. 02. 28. 02:00
Megosztás:

Döntött az Unió! Mindenki fizetését nyilvánosságra kell hozni, amit sokan nem akarnának...

Az idő szorít: hamarosan alkalmazni kell az Európai Unió bérátláthatósági irányelvét, miközben jelenleg a vállalatok 75%-a és a munkavállalók 51%-a sem támogatná, hogy a keresetek mindenki számára hozzáférhetővé váljanak.
2026. 02. 28. 01:00
Megosztás:

Zöld jelzést kapott a Richter tocilizumab bioszimiláris készítménye az EMA-tól

Pozitív szakvéleményt adott ki a Tuyory európai forgalomba hozatali engedélyének megadására az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP), a készítményt a Richter és a Mochida Pharmaceutical Co. Ltd. közösen fejlesztette ki a RoActemr tocilizumab bioszimiláris változataként - közölte a Richter pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 02. 27. 23:00
Megosztás:

Áttört egy lélektani határt a kisgyermekes nők munkavállalási kedve

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2025-ben is stabilan magas szinten maradt a 25–49 éves korú nők foglalkoztatási rátája. A 85% körüli mutató jelzi, hogy a rugalmas foglalkoztatási formák terjedésével egyre több kisgyermekes anyukát sikerül sikeresen integrálni a munkaerőpiacra.
2026. 02. 27. 22:00
Megosztás:

Kriptotélben a Bitcoin: HODL, újrasúlyozás és adóoptimalizálás a túléléshez

A kriptopiaci tél nem az első – és valószínűleg nem is az utolsó – komoly próbatétel a befektetők számára. Amikor az árfolyamok tartósan esnek, a likviditás szűkül, a tőkeáttételes (leveraged) pozíciók leépülnek és a hangulat védekezővé válik, a piac valójában nemcsak az árakat, hanem a befektetői meggyőződést is teszteli. Ilyenkor a legellenállóbb szereplők nem pánikszerűen reagálnak, hanem újraértékelik és megerősítik az eredeti befektetési tézisüket – különösen a Bitcoin esetében.
2026. 02. 27. 21:30
Megosztás:

Gyengült pénteken a forint

Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de a hetet és február hónapot erősödéssel fejezte be.
2026. 02. 27. 21:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: Jönnek az ultramodern kínai motorvonatok

Elindult a teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon, így Magyarország megkerülhetetlen lett a Dél- és Nyugat-Európa közötti áruszállításban és közlekedésben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.
2026. 02. 27. 20:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. ismét BÉT Legek díjat nyert

A Shopper Park Plus Nyrt. (SPP) újabb rangos tőzsdei díjat nyert, immár harmadik egymást követő évben részesülve szakmai elismerésben különböző kategóriákban. A BÉT Legek Az év legnagyobb nyilvános új részvénykibocsátása díj visszaigazolja a Társaság következetes növekedési stratégiáját, transzparens működését és befektetőközpontú szemléletét.
2026. 02. 27. 19:30
Megosztás:

Franciaországban egy kibertámadás során 15 millió páciens adatait lophatták el

Egy 1500 francia orvost célzó kibertámadás 2025 végén betegadatok kiszivárgásához vezetett - jelentette be pénteken a megtámadott szoftvert gyártó cég, az egészségügyi minisztérium pedig 15 millióra becsülte az érintett páciensek számát.
2026. 02. 27. 18:30
Megosztás:

Folytatódik a lakossági lomtalanítás a fővárosban

Budapesten az V. és a XIII. kerületben folytatódik a februárban megkezdett lakossági lomtalanítás - tudatta a MOHU Budapest kommunikációjával foglalkozó ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 27. 18:00
Megosztás: