Kínossá vált a francia kormánynak az EDF vezetőjének magas fizetése

Lemondott dupla fizetésének egy részéről az EDF állami energetikai társaság élére kinevezett Henri Proglio, aki új munkája mellett megtartotta korábbi cége, a magánkézben lévő Veolia környezetgazdálkodási vállalat igazgatótanácsának tagságát is. A magas juttatás miatt heves támadások érték a francia kormányt. (MTI)
2010. 01. 22. 13:10
Megosztás:

Idén felére esik, jövőre megszűnik a Széchenyi kártya hitelének kamattámogatása

Az idén kibocsátott Széchenyi kártyákhoz felvett hitel kamattámogatása 10 millió forintig egy évre 1 százalékpont lesz, a tavalyi 2 százalékponttal szemben, a jövőre kibocsátottakhoz azonban már sem kamat-, sem garanciadíj támogatás nem jár - jelent meg az erről szóló kormányhatározat a legutóbbi Magyar Közlönyben. (MTI)
2010. 01. 22. 13:00
Megosztás:

Alkotmányos a vagyonadó?

Hosszú időre lekerül a napirendről az értékalapú adó elméleti lehetősége is, ha az Alkotmánybíróság kifogást emel ellene, de a kormány azzal számol, hogy a vagyonadó kiállja az alkotmányossági próbát, kidolgozásakor ugyanis figyelembe vették a testület korábbi döntéseit - ismertette Szollár Domokos kormányszóvivő pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. (MTI)
2010. 01. 22. 12:54
Megosztás:

Eurokötvényt bocsájt ki Görögország

Görögország 3-5 milliárd euró értékben szindikátusi kötvényt bocsát ki januárban, 5-10 éves lejáratra - jelentette be az ország adósságkezelő központjának a vezetője. (MTI)
2010. 01. 22. 12:45
Megosztás:

Bankok: Obama, ne tedd ezt velünk!

Betekintés a devizapiac, állampapírpiac főbb eseményeibe és a mai napon várható makrogazdasági adatokba. Elemző: Sörös Csaba, Takarékbank
2010. 01. 22. 12:40
Megosztás:

Saját részvény vásárlásba kezdhet az RFV

Vezetői részvényopciós programról, az ahhoz szükséges saját részvények megvásárlásáról és személyi kérdésekről döntött az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyrt. a pénteken megtartott közgyűlésén.
2010. 01. 22. 12:33
Megosztás:

2030-ra Európa legerősebb gazdasága Oroszország lesz?

Az orosz gazdaság lesz a legerősebb Európában 2030-ra, a világon pedig az ötödik - vélik a PricewaterhouseCoopers (PwC) elemzői. (MTI)
2010. 01. 22. 11:55
Megosztás:

Vártnál jobb hírek jöttek az eurózóna ipara felől

A várt több mint háromszorosával, 1,6 százalékkal nőtt az eurózóna ipari rendelésállománya novemberben októberhez képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2010. 01. 22. 11:46
Megosztás:

Szebbnek látja Oroszország helyzetét a Fitch Ratings

Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Oroszország közepes befektetői államadós-osztályzatainak kilátását pénteken a Fitch Ratings, arra hivatkozva, hogy most már jobban bízik az orosz gazdasági és a pénzügyi stabilitásban. (MTI)
2010. 01. 22. 11:44
Megosztás:

Drágább mulatság lesz vasúton és Volán buszokon utazni februártól

A MÁV-START, a GYSEV és a Volán társaságok által kiadott bérletek árai átlagosan 10, a jegyárak pedig 15 százalékkal emelkednek 2010. február 1-jén - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) pénteken. (MTI)
2010. 01. 22. 11:34
Megosztás:

Továbbra is 270 forint felett az euró

A 270 forintos euró árfolyam feletti sávban ingadozva várja a hétfői kamatdöntést a forint: az eurót 271,04 forinton jegyezték délelőtt tizenegy óra után a bankközi kereskedelemben a csütörtök délután négy órai 269,81 forinttal szemben. A jegyzés csütörtökön 272 forint felett is járt.
2010. 01. 22. 11:16
Megosztás:

Vegyük a bankrészvényt! Főleg ha süt a nap...

A Bank of Florida tipikus holdingbankként működik a napsütötte Floridában, egyéni és vállalati ügyfeleket egyaránt kiszolgálva. A bank részvénye az általános piaci pesszimizmus ellenére is hatalmasat robbantott és az elmúlt napokban megduplázta árfolyamát.
2010. 01. 22. 11:07
Megosztás:

Már nem vonzó az alternatív energia?

Az A-Power Energy Generation Systems a Nasdaq-on jegyzett alternatív energetikával foglalkozó kínai székhelyű vállalat. Az energiaipari céget 5 éve vezették be a tőzsdére. Eleinte alacsony forgalom mellett szűk sávban mozgott az árfolyam, de a 2008-as év áttörést hozott és meredek emelkedésbe kezdett. (Solar Capital)
2010. 01. 22. 10:30
Megosztás:

A Colas vezette konzorcium építheti az M3 folytatását

Az M3 autópálya Nyíregyháza és 49. számú főút közti 34 kilométeres szakaszát 32 milliárd forintért a C-S-K-K 2009 konzorcium építheti meg, a konzorciumot a Colas Hungária Zrt. vezeti, a tagjai a Strabag Építő Zrt., a Közgép Zrt., valamint a Kelet-Út Kft. - jelentette be Galuska János a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási igazgatója pénteken Budapesten. (MTI)
2010. 01. 22. 10:15
Megosztás:

12 százalék fölé nőhet a munkanélküliség Lengyelországban

Lengyelországban 12 százalék fölé emelkedhet januárban a munkanélküliség - mondta a lengyel munkaügyi miniszterhelyettes pénteken. (MTI)
2010. 01. 22. 10:07
Megosztás:

Devizapiac péntek módra

Devizapiaci körkép és egyéb jelentések. (Commerzbank)
2010. 01. 22. 09:47
Megosztás:

Európát sem kíméli az eladói hullám

Gyengüléssel kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, miután komoly veszteséggel zártak az ázsiai és csütörtökön a tengerentúli börzék. Mintegy húsz perccel később a tőzsdemutatók vesztesége mérséklődött a nyitáshoz képest.
2010. 01. 22. 09:46
Megosztás:

A vevőkön a sor, hogy mentsék a menthetőt (BUX technikai elemzés)

Egy rövid, szűkülő háromszöget alakított ki az árfolyam 23.000 és 22.250 pont között. Kedvezőtlen hír, hogy egy meglehetősen erőteljes letörés következett be az előző kereskedési napon. (Solar Capital)
2010. 01. 22. 09:20
Megosztás:

Veszélyben az emelkedő trend (DAX technikai elemzés)

Néhány napja, még optimistán írtunk a DAX 30 indexről, amely Németország legnagyobb, de az egész világgazdaságot tekintve is néhány legjelentősebb vállalatának átlagos teljesítményét mutatja. (Solar Capital)
2010. 01. 22. 08:50
Megosztás:

75 dollárnál lévő támaszában bízhat az olaj

Az amerikai típusú West Texas Intermediate könnyűolaj ára december második felében erőteljes emelkedésen keresztül 85 dollár közelébe jutott, ám ismét nem sikerült e bűvös értéket érintenie és közel azonos dinamikájú leértékelődés vette kezdetét. (Solar Capital)
2010. 01. 22. 08:35
Megosztás: