OTP - A Nagy Testvér délután besegíthet
A tegnapi tőzsdei kereskedésben egészen fél háromig alacsony forgalmú eseménytelen kereskedés zajlott a Budapesti Értéktőzsdén. Ekkor azonban a vártnál jobb amerikai makroadatok hatására három nagy külföldi vevő jelent meg az OTP piacán, tíz perc alatt több mint egymilliárd forintos forgalmat generálva. Az OTP részvények ára 59 forinttal, 1,04 százalékkal 5.749 forintra nőtt, forgalmuk 15,7 milliárd forintot tett ki.
Kína - 8%-os növekedés és 3% alatti infláció és 9 millió új munkahely az idei évi cél
Kína nyolcszázalékos gazdasági növekedés tűzött ki célul az idei évre, növelni kívánja a szociális programokra fordított forrásokat, és tovább kívánja fejleszteni az etnikai kisebbségek lakta térségeket - közölte pénteken a kínai miniszterelnök.
Mintegy hat és félezren kértek igazolást az első fordulóra
Mintegy hat és félezren kértek eddig igazolást az áprilisi országgyűlési választás első fordulójára az Országos Választási Iroda (OVI) internetes honlapja, a www.valasztas.hu szerint. (MTI)
Eddig több mint háromezren szavaznának külföldön az első fordulóban
Még két hétig, március 19-ig jelentkezhetnek a külképviseleti névjegyzékbe azok a választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, akik az áprilisi országgyűlési választás napjaiban nem tartózkodnak Magyarországon. Az első fordulóra eddig több mint 3.400-an jelentkeztek. (MTI)
Rágalomhadjárat a Toyota ellen az USA-ban? Vagy mégis rossz a gázpedál...
Az Egyesült Államokban egyre több Toyota-tulajdonos panaszkodik: kocsija azután is hajlamos önmagától felgyorsulni, hogy a szervizben elvégezték a probléma kezelését célzó javítást - tudósított csütörtökön az ABC News hírtelevízió. Mindeközben olyan híresztelések is vannak, mely szerint az egész botránysorozat a japán gyártó sikerének megtörésére irányuló "műbalhé". Most mi az igazság?
'Azannyát!' A Capital Partners fel van háborodva!
Az Európai Bizottságnál (EB), illetve a cseh külügyminisztériumnál tervez panaszt tenni a magyar hatóságok eljárása ellen a cseh Capital Partners pénzügyi befektetési társaság.
Választás 2010 - KDNP - Hoffmann Rózsa: új nemzeti alaptantervre van szükség
Kecskemét, 2010. március 4., csütörtök (MTI) - Új Nemzeti Alaptantervre (NAT) van szükség, amely az ismeretekre épít, mert ez biztosítja azt, hogy a nemzeti műveltséget tovább adjuk - mondta Hoffmann Rózsa, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) oktatáspolitikusa csütörtökön Kecskeméten.
Pokorni: a felsőoktatásnak fel kell készülnie a kapacitásfelesleg kezelésére
(MTI) - Pokorni Zoltán szerint a felsőoktatásnak fel kell készülnie a kapacitásfelesleg megoldására. A Fidesz alelnöke csütörtöki pécsi sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy pártja nem tervez a szektort érintő nagy adminisztratív lépéseket választási győzelme esetén.
OVB: félreértették és félreértelmezték a testület állásfoglalását
Budapest, 2010. március 4., csütörtök (MTI) - Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerint több olyan hír ("közlemény") jelent meg a sajtóban, amelyek "félreértik vagy félreértelmezik" a testületnek az ajánlószelvényekről és az ajánlás folyamatáról február 22-én kiadott állásfoglalását.
Választás 2010 - Nem változatta meg állásfoglalását az OVB az ajánlószelvények gyűjtéséről
Budapest, 2010. március 4., csütörtök (MTI) - Nem változtatta meg az ajánlószelvények gyűjtésével kapcsolatos állásfoglalását az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén, bár Dávid Ibolya, az MDF elnöke ezt kérte a testülettől.
A bizonytalanság növekedését érzik az emberek
(MTI) - Kövér László szerint az emberek a közbiztonság növekedése helyett a bizonytalanság növekedését érzik a saját életükben; a közbiztonság megteremtése a kiemelt ügyek között is a legfontosabbak egyike.
JAVÍTÁS - Választás 2010 - Forsense: a fiatal választók körében már második a Jobbik
Budapest, 2010. március 4., csütörtök (MTI) - Felhívjuk előfizetőink figyelmét, hogy a 20:02 órakor kiadott, Választás 2010 - Forsense: a fiatal választók körében már második a Jobbik című anyagunk 2. bekezdésében a nap helyesen:
Választás 2010 - MSZP: minőségi javulással kell a felsőoktatás kapacitásának szűkítését összekapcsolni
Budapest, 2010. március 4., csütörtök (MTI) - Az MSZP szerint a főiskolák, egyetemek kapacitásának szűkítését a minőségi javulással is össze kell kapcsolni - mondta Tatai-Tóth András, az MSZP szakpolitikusa csütörtökön az MTI-nek.
MSZP: számos intézkedést hozott a kormány a fiatalok érdekében
(MTI) - A Societas elnöke szerint a szocialista kormány számos intézkedést vezetett be a fiatalok érdekében, többek között a sorkatonaság eltörlését. Varga László a Fidelitas véleményére reagált, amely szerint a szocialista kormányok nem tettek semmit a fiatalok boldogulásáért.
Környezetszennyezés miatt tettek feljelentést csepeli képviselők
(MTI) - Környezetkárosítás és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt tett feljelentést csütörtökön két csepeli Fidesz-KDNP-s képviselő.
Gyengült a forint este, az euró 267 forint fölött
London, 2010. március 4., csütörtök (MTI/Reuters/Dow Jones) - Gyengült a forint csütörtökön este a délutáni, és a szerda késő esti euróárfolyamához viszonyítva a londoni bankközi devizapiacon.
Elkésettség miatt utasított el beadványokat az OVB
(MTI) - Elkésettségre hivatkozva több kifogást is elutasított csütörtöki ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), mivel a beadványokban nem tüntették fel a jogszabálysértés "észlelésének" idejét.
Választás 2010 - Forsense: a fiatal választók körében már második a Jobbik
Budapest, 2010. március 4., csütörtök (MTI) - A Forsense felmérése szerint a fiatalok körében a Jobbik támogatottsága mára meghaladta a szocialistákét, a 18 és 24 év közöttiek körében pedig a párt kétszer akkora bázissal rendelkezik, mint az MSZP.
A válság ártott a gazdaság fehéredésének
Budapest, 2010. március 4., csütörtök (MTI) - A válság a gazdaság fehéredésével szembeni folyamatokat is elindított, 2009-ben a fehéredési folyamat leállásának, illetve visszafordulásának költségvetési hatása akár a 100 milliárd forintot is elérhette Gazdaság Fehéredését Vizsgáló Bizottság legfrissebb, ötödik jelentése szerint.
Választás 2010 - A VIII. kerületi kapitány nem tudott fényképe felhasználásáról
Budapest, 2010. március 4., csütörtök (MTI) - Plánk Róbert VIII. kerületi rendőrkapitány nem tudott arról, hogy arcképét felhasználták egy párt kampányához, ugyanis nem kérték a beleegyezését a fotó felhasználásához - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön az MTI-vel.