Bankszövetség - tudomásul kell venni a bankadót, most már a jövőre kell összpontosítani

Erdei Tamás szerint a bankoknak, mint szükséges rosszat, tudomásul kell venniük a parlament azon döntését, hogy a nagyon magas bankadót 2010-ben be kell fizetniük, és ezután már a jövőre kell összpontosítaniuk.

A Magyar Bankszövetség elnöke az MTI-nek nyilatkozva a törvény elfogadását követően elmondta: a bankok az előzetes tárgyalások során több alkalommal jelezték a kormánynak, hogy az ilyen mértékű bankadó bevezetése egyértelműen negatív hatással lesz a magyar gazdaságra, mert gyengítheti a bankok tőkehelyzetét, ezen keresztül visszavetheti hitelezési aktivitásukat, így a gazdaság élénkítése ellen hat.

 

A kormány megértette a szektor érveit, de a 3,8 százalékos deficit tartása érdekében 2010-ben nem látott más eszközt, mint az extraadó bevezetését. Erdei Tamás szerint ezt tudomásul kell venni, és most már a jövőre kell koncentrálni. A bankszövetség ezért hamarosan megkezdi a tárgyalásokat a kormánnyal arról, hogyan lehetne a negatív következményeket mérsékelni, az állammal közösen olyan gazdaságélénkítő, ösztönző programokat indítani, amelyek lehetővé teszik, hogy a bankok hitelezési aktivitásukat fenn tudják tartani.

 

Erdei Tamás szerint "a történet nem a bankok nyereségességéről szól". A kormánynak be kell látnia, hogy a bankadó gazdaságra tett negatív hatásait feltétlenül csökkenteni kell ahhoz, hogy a gazdasági élénkülés beinduljon - mondta. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Magyar Bankszövetség nagyon fontosnak tartja, hogy a különadó kivetése egyszeri, átmeneti intézkedés legyen. Ezért kezdeményezik a különadó 2011-es mértékének újragondolását, és legkésőbb 2012-ig a bankadó európai mértékének az elérését.

 

Az európai átlag a jelenlegi magyar bankadónak körülbelül a tizede. Erdei Tamás szerint 2011-ben lényegesen nagyobb mozgástere lesz a kormánynak, mint 2010-ben, mert a 2011-es költségvetést már ő állítja össze. Úgy vélekedett, jövőre más költségvetési eszközökkel - alapvetően a kiadások mérséklésével - kell csökkenteni a hiányt, és kivezetni a szektoradókat. Ezek egyszeri eszközként alkalmazhatók, de ha tartósan benne maradnak a magyar gazdaságban, a pénzügyi rendszer versenyképessége óriási csorbát szenved, aktivitása jelentős mértékben csökken Magyarországon, aminek negatív hatása lesz a gazdaságra, és végső soron a költségvetési bevételeket is csökkenti - mutatott rá.

 

Erdei szerint ezt mérlegelnie kell a kormánynak, és egy olyan 2011-es költségvetést összeállítani, amely lehetővé teszi, hogy a különadó mértékét jelentős mértékben csökkenteni lehessen. Hangsúlyozta: alapvető kérdés, hogy egy nagyon jó, nagyon stabil, a nemzetközi pénz- és tőkepiac által is elfogadható 2011-es költségvetést fogadjon el a parlament, mert ez visszaadja Magyarország hitelképességét.

 

Ha Magyarország hitelképessége nem romlik, illetve pozitív kilátásokkal rendelkezik, ez növeli a pénzügyi ágazatban dolgozók piaci esélyeit is - mondta. A bankszövetség elnöke szerint a bankadó negatív hatásait csökkentené a nemzeti eszközkezelő társaság felállítása, s ezt minél hamarabb meg kellene oldani annak érdekében, hogy a jelzáloghitelezés újraindulhasson Magyarországon.

 

Erről eddig komolyabb tárgyalások még nem voltak. Erdei azonban arra számít, hogy a parlamenti időszak lezárulta után a munkacsoportok szakértői szinten azonnal megkezdik a tárgyalásokat, mivel az eredeti elképzelések szerint a kormány ezt a koncepciót augusztus végéig, szeptember közepéig szeretné megtárgyalni és benyújtani a parlamentnek, hogy január 1-jétől elindulhasson.

 

Úgy vélekedett, hogy amíg a mintegy százezer reménytelen helyzetben lévő család problémáját nem tudják megoldani, az egész ingatlanpiac fagyott marad, s a bankok új jelzáloghitelezése nagymértékben csökken, ami negatív hatással lesz a lakáspiacra, az építőiparra, s ezen keresztül a GDP-t is csökkenti. A negatív hatásokat a bankszövetség elnöke szerint mérsékelhetné az is, ha olyan gazdaságélénkítő programok indulnának, amelyek a kis- és középvállalkozások számára elfogadható kamatok mellett lehetővé teszik a hitelhez jutást.

 

Ehhez kapcsolódóan a bankok a Hitelgarancia Zrt. aktivitásának növekedésére számítanak. Az Európai Unióhoz kapcsolódó projektek beindítása a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) szerepvállalása mellett szintén növekedést generálhatna. Ezek a gazdaságélénkítő lépések a bankok számára is lehetővé tennék, hogy a bankadó negatív hatásait korrigálni tudják.

 

A kormánydelegáció részéről e kérdésekben nyitottságot tapasztaltunk - mondta Erdei Tamás. A bankadó piaci áthárítása a bankszövetség elnöke szerint a mostani körülmények között lehetetlen, nem bírja el sem a lakossági, sem a vállalati piac, így a bankoknak saját profitjuk, s ha az nem elegendő, tőkéjük terhére kell leírniuk ezt a költséget. Ha azonban az adó tartósan fennmarad, elkerülhetetlené válik az áthárítása - jelezte -, ez is alátámasztja, hogy 2011-ről és 2012-ről mindenképpen tárgyalni kell.

 

Arra a felvetésre, hogy az utóbbi időben mintha békülékenyebbek lennének a bankok, azt válaszolta: ez nem békülékenység, hanem alkalmazkodás a helyzethez. A bankok törvénytisztelő intézmények, így, miután a parlament elfogadta a törvényt, az adót be kell fizetni. "Mindenkinek egyetlen érdeke és célja van, az hogy Magyarország megítélése jó legyen a piacon, mert azzal újabb üzleti lehetőségek nyílnak, és kompenzálni lehet a mostani veszteségeket" - mondta.


Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás: