14,4 százalékkal megugrottak a hitelkártya tartozások Kínában
(MTI) - Az év első negyedében 14,4 százalékkal nőtt a legalább hat hónapos időtartamú hitelkártya tartozások összege Kínában 2009 negyedik negyedévéhez képest - tájékoztatott a kínai központi bank (PBOC) szerdai közleményében.
Demján, Parragh - szemléletváltásra van szükség
Szemléletváltásra van szükség, a politika teremtse meg a gazdaság számára a megfelelő körülményeket a versenyképes adórendszerrel, a vállalkozások likviditásának biztosításával - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke szerdán a Fidesz elnöke által kezdeményezett gazdasági konzultáción, Budapesten. (MTI)
Görögország visszafizette 8,5 milliárd eurónyi eurókötvényét
Görögország teljes egészében, rendben visszafizette szerdán lejárt tízéves, 8,5 milliárd euró értékű eurókötvényét, az illetékesek nyilatkozata szerint a visszafizetést közép-európai idő szerint kora délután zárják.
Szépen horpad Európa
A kezdeti gyengülés után a kereskedés második órájában tovább csökkentek a nyugat-európai tőzsdeindexek, a mutatókat a shortolás szerdától érvényes németországi tilalma gyengítette. (MTI)
Répássy: szándékos a megkülönböztetés a politikai és a szakmai állami vezetők között
(MTI) - Répássy Róbert fideszes képviselő szerint a központi államigazgatási szervekről és a kormány tagjainak jogállásáról szóló törvényjavaslat elvi alapon, szándékosan különbözteti meg a vagyonyilatkozat-tétel szempontjából a politikai és a szakmai állami vezetőket, tesz különbséget politikus és köztisztviselő között.
GVH - nem árt az óvatosság a fogyasztói csoportokkal kapcsolatban
A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) az utóbbi időben több panasz érkezett, amelyek szerint hitelközvetítők, ügyfeleiknek a fogyasztói csoportban való részvételt, mint hitellehetőséget ajánlották, a versenyhivatal azonban óvatosságra int ezzel kapcsolatban. (MTI)
Gazdasági konzultáció - A kkv-k átláthatóbb, egyszerűbb adórendszert szeretnének
Budapest, 2010. május 19., szerda (MTI) - Egyszerűbb, átláthatóbb adórendszert, a terhek, a bürokrácia és az adminisztráció csökkentését igényelték a kis- és középvállalkozásokat képviselő szerveztek vezetői szerdán Budapesten a gazdasági konzultáción, az egykulcsos adómegoldásokról azonban megoszlottak a vélemények.
QQQQ ETF: kifulladt
Nasdaq 100 pénzügyi vállalatok nélküli ETF áttekintés.
Egy kis olaj elemzés az ebéd mellé
Sokan számítottak arra, hogy a 70 dollár elég erőt nyújthat a energiahordozó jegyzésének ahhoz, hogy visszapattanjon, ám ez egyelőre várat magára.
Bajnai: a kormány többet tett, mint amire vállalkozott
(MTI) - Bajnai Gordon szerint a válságkezelő kormány tiszta lelkiismerettel, a magyar polgárok megértése és áldozatvállalása előtt fejet hajtva mondhatja: amire vállalkoztak, az elvégezték, sőt még többet is tettek. Az ügyvezető miniszterelnök arról is beszélt: példás nemzeti egység jött létre az árvízi védekezésben.
Angela Merkel - Európának új stabilitási kultúrára van szüksége
Európának új stabilitási kultúrára van szüksége - hangsúlyozta szerdán a német kancellár. (MTI)
Nyilatkozott a Tisza M-43 konzorcium az alvállalkozói követelésekről
(MTI) - Az M43-as autópálya második ütemét kivitelező Tisza M-43 konzorcium megvásárolja az egyik konzorciumi tag, a csődvédelem alatt álló Szeviép Zrt. alvállalkozóinak ki nem fizetett követeléseit, az erről szóló nyilatkozatot szerdán juttatták el a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-hez.
Jókora esésben a magyar részvénypiac
A nyugat-európai piacokhoz hasonlóan a Budapesti Értéktőzsdén is nőttek a mínuszok, a BUX a mínusz 237,96 pontos nyitás után tovább csökkent szerdán délelőtt.
Most a Lexusokat hívja vissza a Toyota
Négy Lexus modellje visszahívását tervezi a japán Toyota: a visszahívás a japán piacon 4.500, világszerte 11.500 járművet érint, a felülvizsgálatot a kormányszerkezettel kapcsolatos esetleges hibával indokolták.
FTSE Eurofirst 300 - technikai elemzés
Annak az indexnek a grafikonját látjuk, amely az egyik legjobban teljesítő volt a keddi napon. Láthatjuk azonban, hogy a tetszetős nominális emelkedés technikailag mennyire értéktelen is tud lenini. (Solar Capital)
Simor - a jegybank nem felelős a devizahitelezés elterjedése miatt
(MTI) - Simor András visszautasította a devizahitelezés elterjedése miatt az MNB-t ért kritikákat, és hangsúlyozta, hogy a jegybank nem fogyasztóvédelmi hatóság, nincsenek szabályozó eszközei,egyben emlékeztetett arra: szinte az egyetlen intézményként az MNB 2001 óta következetesen, hangosan érvelt a devizahitelezés ellen, és javaslatokat is tett a kormánynak már 2005-ben.
Terjed a követeléskezelés a válság miatt Európában
Minden eddiginél magasabb volt a késedelmes vagy nemfizetések aránya Nyugat-Európában 2010 elején, így a vállalkozások nagyobb számban fordultak követeléskezelőkhöz az Atradius Hitelbiztosító adatai szerint. (MTI)
Jól alakult az OTP bankcsoport jövedelmezősége
Összességében jól alakult az OTP bankcsoport jövedelmezősége 2010 első negyedévében, miközben a bank folytatta a konzervatív céltartalékolás politikáját, növelte a rossz hitelek fedezettségét és a tőkemegfelelési mutatóját is - kommentálta Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese szerdán a bank gyorsjelentését sajtótájékoztatón Budapesten. (MTI)
Alig mozdul a forint árfolyama
Alig változott a forint árfolyama, szerdán délelőtt az eurót 278,91 forinton jegyezték a bankközi piacon a kora reggeli 278,95 forint, illetve a kedd esti 278,49 forint után.
Simor: továbbra is szigorú költségvetési politikára van szükség
Budapest, 2010. május 19., szerda (MTI) - Simor András szerint Magyarország belátható időn belül képes lehet a maastrichti kritériumok teljesítésére, bár jelenleg az ország még egyetlen kritériumnak sem tesz eleget. Az MNB elnöke szerint továbbra is szükséges a szigorú költségvetési politika, mivel a magyar gazdaság sérülékenysége a magas adósságszintek miatt csak lassan csökkenhet.