Az MSZP-től elszakad, és önálló listát állít az MSZDP
Országos listát állít és az MSZP-től elszakadva önállóan méreti meg magát a tavaszi parlamenti választásokon a Magyarországi Szociáldemokrata Párt - jelentette be az MSZDP országos alelnöke szerdai, nagykanizsai sajtótájékoztatóján. (MTI)
Választás 2010 - Az MDF budapesti választmánya az elnökségre ruházta át a képviselőjelöltek kiválasztásának jogát
Budapest, 2010. február 3., szerda (MTI) - Az MDF budapesti választmányának elnöke szerint alapszabályszerű volt a fővárosi egyéni képviselőjelöltek névsorának összeállítása; a még nem betöltött helyekről az országos választmány elnöksége dönt.
Az MSZP szerint a Fidesz továbbra is a svéd nyugdíjmodell bevezetését tervezi
Az MSZP szerint Varga Mihály szerepeltetése a Fidesz országos listáján azt jelenti, hogy az ellenzéki párt a svéd nyugdíjmodell bevezetését tervezi. (MTI)
Választás 2010 - MSZP: politikai értelemben már nincs "Hagyó-ügy"
Budapest, 2010. február 3., szerda (MTI) - Az MSZP szerint politikai értelemben megszűnt a "Hagyó-ügy", miután a volt főpolgármester-helyettes visszalépett az egyéni képviselőjelöltségtől, budapesti listás helyéről, illetve lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról is.
Választás 2010 - MSZP: a KDNP-s Wertán Zsolt nem szavahihető ember
Budapest, 2010. február 3., szerda (MTI) - Az MSZP szerint a KDNP-s Wertán Zsolt Zoltán személyében "egy nem éppen szavahihető ember" igyekezett "erkölcsbíróként" fellépni a VI. kerületi szocialista politikusokkal szemben.
Az MSZP máris visszavág a kopogtatócédulák ügyében
Az MSZP - ahogy valamennyi korábbi választás alkalmával -, úgy most is a jogszabályok maradéktalan betartásával, saját aktivistái segítségével, kizárólag saját jelöltjei számára fog ajánlószelvényeket gyűjteni - közölte Budai Bernadett az MTI-vel arra reagálva, hogy a Fidesz szerdán bejelentette: információik szerint többen arra készülnek, hogy kihasználva az ellenzéki párt népszerűségét, a választókat megtévesztve, a Fidesz nevében fognak ajánlószelvényeket gyűjteni.
Amikor két botrány találkozik!
A Fidesz szerint szerdán összeért, eggyé vált az "adathamisítási botrány" és a BKV-botrány. (MTI)
Nem maradt el az S&P lépése a litván kormány intézkedései után
Stabilra javította a leminősítést valószínűsítő eddigi negatívról Litvánia államadósság kockázati besorolásainak kilátását szerdán a Standard & Poor's, a litván kormány által életbe léptetett "agresszív" költségvetési konszolidációs intézkedésekre hivatkozva. (MTI)
Nem menekülhetett a veszteség elől az OTP ukrán leánya
Az OTP Bank ukrajnai leányvállalata 435,3 millió hrivnya (mintegy 10,5 milliárd forint) veszteséggel zárta a tavalyi évet előzetes adatok szerint, ukrán számviteli szabályok alapján számolva. (MTI)
Választás 2010 - KITETTEM MÁR! Az MSZP kizárólag saját jelöltjei számára fog ajánlószelvényeket gyűjteni
Budapest, 2010. február 3., szerda (MTI) - A szocialisták szóvivőjének közlése szerint az MSZP csak saját jelöltjei számára gyűjt ajánlószelvényeket.
USA - Csudajó foglalkoztatottsági adat látott napvilágot
A magánszektorban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban decemberről januárra az ADP foglalkoztatottsági indexe alapján 22.000 fővel csökkent, a felülvizsgált és 84.000 főről 61.000 főre korrigált decemberi csökkenés után. Az előzetes várakozások 31.000 fővel történő csökkenést vártak.
Lenyűgöző a BUX ereje!
Tekintsük át a technikai elemzés eszközeivel, hogy az ismét emelkedést mutató hazai tőzsdeindex milyen lehetőséget nyújt a közeljövőben. (Solar Capital)
Álmos napján tartja kampánynyitóját az MSZP
A jelenlegi tervek szerint február 20-án, a SYMA rendezvénycsarnokban tarthatja országos kampánynyitóját az MSZP - értesült az MTI szerdán.
Négysávos lett az 58-as főút Pécs és a pogányi repülőtér között
Pogány, 2010. február 3., szerda (MTI) - Átadták az 58-as főút négysávosra bővített, Pécs és a pogányi repülőtér közötti szakaszát szerdán.
Elég volt az esésből! - vélekedtek a befektetők a szója piacán
A csökkenő trendcsatornából kitört pozitív irányban az árfolyam és megkezdte korrigálását a lehetséges szintekig. Egyelőre a lehetséges szintek az 55 napos mozgóátlagnál illetve a barnával jelölt trendvonalnál találhatóak, ami 940,8-as árfolyamszintet jelöl. (Solar Capital)
Választás 2010 - Új foglalkoztatási lehetőségre hívta fel a figyelmet Lamperth Mónika
Kaposvár, 2010. február 3., szerda (MTI) - Új foglalkoztatási lehetőségre, többletjövedelem szerzésére hívta fel a figyelmet, s egyúttal segítséget ajánlott az ápolási díjban részesülő kaposváriak számára Lamperth Mónika, a város szocialista országgyűlési képviselője.
Választás 2010 - Évértékelő beszédet tart vasárnap Bokros Lajos
Budapest, 2010. február 3., szerda (MTI) - Évértékelő és programadó beszédet tart Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelölje vasárnap - mondta Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Visszaszállás a gyapotba
Megtörni látszik a gyapot árfolyamának esése is, így érdemes lehet ismét a long oldalra állni. (Solar Capital)
Bokros Lajos megmondja
Évértékelő és programadó beszédet tart Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje vasárnap - mondta Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Kopogtatócédulákkal való csalás készül?
A Fidesz információi szerint többen arra készülnek, hogy kihasználva az ellenzéki párt népszerűségét, a választókat megtévesztve, a Fidesz nevében fognak ajánlószelvényeket gyűjteni - mondta Nyitrai Zsolt szerdán Budapesten. (MTI)