Négy év alatt megtérülhet a Mercedes-beruházás 22,1 milliárdos állami támogatása
A kecskeméti Mercedes-beruházás a Magyarország iránti bizalomról szól, mert aki ilyen beruházást kezd, az bízik önmagában és azokban akikkel együttműködik - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök, a Mercedes gyár ünnepélyes alapkőletételén pénteken Kecskeméten.
Most megmondhatja véleményét az APEH munkájáról! - Nyílt nap október 28-án
Nyílt napot tart az ország valamennyi régióközpontjában és megyeszékhelyen október 28-án az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Deficit a kínai költségvetésben
Kína szeptemberre vonatkozóan 96,81 milliárd jüanos költségvetési hiányról számolt be, az elmúlt öt hónap emelkedő trendjét megtörve. A bevételek 33 százalékkal 560,94 milliárd jüanra emelkedtek, míg a kiadások 32,9 százalékkal 657,74 milliárd jüanra nőttek - tudósít a Dow Jones Newswires a kínai pénzügyminisztérium honlapján megjelent adatok alapján.
2,5 milliárd értékben vitték az OTP kötvényeit
Sikeresen zárult az OTP 2010/XVI 001 sorozatú, 6,5 százalékos fix kamatozású kötvények jegyzése során, a befektetők összesen 2 milliárd 542 millió 140 ezer forint névértékben jegyezték a kötvényt - olvasható a BÉT honlapján.
CIB -Rohamos tempóban nő az internet bankolók száma
Mintegy 800 ezer olyan banki ügyfél van Magyarországon, akik az internetet használják banki ügyintézésre, közülük a CIB Bank internetes szolgáltatását eddig 300 ezren választották az idén, 30 százalékkal többen, mint egy évvel korábban - közölte Lamboy Judit ügyvezető igazgató, a bank lakossági üzletágának vezetője pénteken sajtótájékoztatóján.
Türkmenisztán október végén újítja fel oroszországi gázszállításait
Asgabat, 2009. október 16., péntek (MTI/AFP) - Türkmenisztán október végén újítja fel oroszországi gázszállításait, amelyek április óta szüneteltek egy gázvezeték-robbanás és kétoldalú politikai feszültségek miatt - jelentette az AFP francia hírügynökség, magát megnevezni nem kívánó türkmén kormányzati forrásra hivatkozva pénteken.
2,2 milliárd dollárért LCD kijelző gyárat épít Kínában a Samsung
A Magyarországon is érdekelt dél-koreai Samsung Electronics Kínában építi meg első külföldi, folyadékkristályos képernyőket gyártó üzemét.
Nemzetközi nyomás hatására fordult a hangulat a BÉT-en is
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 27,38 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig, igazán csak a General Electric és a bank of America harmadik negyedéves jelentései hozták meg az eladók kedvét.
Jövőre változnak a feltételes adómegállapítás szabályai
Egy parlament előtt lévő törvényjavaslat kiterjesztené azoknak az ügyleteknek a körét, amelyek esetében feltételes adómegállapítás kérhető az úgynevezett "folyamatos teljesítésű" ügyletekre - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) hírlevelében.
Egyelőre rejtély ki lehet a DAM-vagyon potencális vevője
Új tulajdonosa lehet a diósgyőri kohászatnak, a DAM-vagyon értékesítésére kiírt pályázatra két társaság adott be ajánlatot, a legjobb ajánlattevővel a felszámoló szervezet megkezdte az érdemi tárgyalásokat, eredmény október 26-ra várható.
Felbátorodott a német kormány
A német kormány feljavította az idei és a jövő évi bruttó hazai termék (GDP) alakulására vonatkozó előrejelzését. A legújabb becslés szerint az idén 5 százalékkal csökken a német GDP az áprilisban várt 6 százalék helyett. Jövőre már 1,2 százalékos gazdaságnövekedést vár a német kormány, amely eddig szerényebb, 0,5 százalékos bővüléssel számolt.
Kamatcsökkentéssel indulhat a jövő hét
Újabb 50 bázispontos kamatcsökkentést várnak piaci elemzők a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsától hétfőn. A Reuters elemzői felmérésében 25 elemzőből 23 jelzett előre 50 bázispontos csökkentést.
MNB - a bankok nem szigorítják tovább hitelezési feltételeiket
A magyar pénzügyi rendszer forint- és devizalikviditása kielégítő, a bankok tőkeereje javult; a hitelportfolió romlása az előrejelzéseknek megfelelő, eredményre való negatív hatását ugyanakkor a várakozásokkal szemben több tényező ellensúlyozta - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján a napokban közzétett negyedéves jelentéséből.
Elrontotta a hangulatot a GE és a Bank of America
Az európai részvényindexek negatív tartományba léptek a kora délutáni órákban a felemás General Electric és a Bank of America kiábrándító harmadik negyedévi eredménye láttán.
Egy éven belül újra veszteség a Bank of America-nál
A Bank of America Corp. tájékoztatása szerint a továbbra is növekvő rossz hitelek miatt nettó 1 milliárd dolláros, részvényenként 26 centes veszteséget ért el a harmadik negyedévben, szemben az egy évvel ezelőtti 1,18 milliárd dolláros, részvényenkénti 15 centes nyereség után. Így kevesebb mint egy éven belül ismét veszteséges negyedévről számolhatott be.
42 százalékkal csökkenő profit a General Electric-nél
A General Electric Co. a pénteken közzétett harmadik negyedéves eredményében 42 százalékkal csökkenő nyereségről számolt a pénzügyi részlegében (GE Capital) tapasztalható rossz teljesítménynek köszönhetően.
Phyalxia - 10 százalék alatt a Bankár Holding zrt.
A PHYLAXIA 1912. Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a Bankár Holding
Zrt. 2009. október 13-án a birtokában lévő 200.- Ft névértékű, ’A’ sorozatú dematerializált Phylaxia törzsrészvényeiből 650.082 darabot értékesített, melynek eredményeként részvényeinek száma 3.647.759 darabra, tulajdoni hányada és szavazati joga pedig 10 százalék alá, 9,85 százalékra csökkent - olvasható a BÉT honlapján.
Takarékbank - az utolsó negyedévben élénkülhet a magyar gazdaság
A költségvetési megszorítások és a visszaeső fogyasztás miatt lassú a kilábalás a válságból Magyarországon, az idei év végére 5,7 százalékos, éves átlagban 4,2 százalékos inflációra számítanak a Takarékbank elemzői.
Figyelem! Januártól változások a kötelező gépjármű-biztosítás terén
Idén október végétől még a régi feltételekkel válthatnak a kötelező gépjármű-biztosítási piacon átszerződni akarók, 2010. január 1-jétől ugyanakkor új szabályok lépnek életbe – jelentette be Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) főigazgatója.
Sokba kerülhet még Romániának a belpolitikai válság
Romolhat Románia hitelminősítése, ha elhalasztják a Nemzetközi Valutaalap (IMF) következő hitelrészletének folyósítását a balkáni országnak - figyelmeztetett a Fitch Ratings egyik szakértője pénteken.