Szabadesés a nyugat-európai értéktőzsdéken

Folytatódott a szabadesés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken csütörtökön, már második napja. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,5 százalékos előrelépéssel kezdett, de előzetes adat szerint 2,24 százalékos napi zuhanással 974,04 ponton, kétheti mélységben végzett, 6,86 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.

Tartós negatív kiigazításra számíthatnak a piacok arra a befektetői meggyőződésre, hogy az euróövezeti mentőprogramok, még ha sikeresek lesznek is, gyengíteni fogják a gazdasági növekedést, részint a feltételül szabott megszorítások révén, részint a programok költsége miatt. Az Európai Bizottság csütörtökön megjelent euróövezeti fogyasztói bizalmi felmérése - a bizalom májusban nagyot esett - jelzi, hogy a lakosság már szűk esztendőkre készül.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 csütörtökön 84,95 pontos, 1,65 százalékos romlással 5.073,15 ponton zárt, 6,28 százalékkal alacsonyabban a tavaly év végi értékénél. A frankfurti fő mutató, a DAX-30 120,79 ponttal, 2,02 százalékkal 5.867,88 pontra süllyedt, 1,52 százalékkal az év végi értéke alatt végzett. Párizsban a CAC-40 79,15 ponttal, 2,25 százalékkal 3.432,52 pontra gyengült, ez 12,80 százalékkal rosszabb az év véginél.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj csütörtök reggel 25 centtel drágább, estefelé 2,21 dollárral olcsóbb volt a szerdai zárónál, hordónként (159 liter) 71,48 dollárnál tartott. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 1,96 dollárral esett, 67,91 dollár volt New Yorkban, nyolchavi mélységben. Idei - egyszersmind 19 havi - csúcsa 87,15 dollár, azt május 3-án érte el.

 

Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 6 dollár volt Londonban, dollárral olcsóbb a szerdai zárónál. A kőolaj árára kettős nyomás nehezedik: a befektetők tartanak a kínai kormány gazdasági növekedést fékező intézkedéseitől, miközben az európai növekedési kilátások befelhősödtek.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,2402 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,2372 dollárnál tartott, 0,0043 dollárral olcsóbban a szerdai későinél, 13,58 százalékkal alacsonyabban a múlt év végi értékénél. Előzőleg, szerdán e héten harmadszor ért el több mint négyévi mélységet: napközi mélypontja, 1,2143 dollár, 2006. április óta a legalacsonyabb volt.

 

Az eurót is alapvetően az euróövezeti gazdasági kilátások nyomják, de a bizalomvesztéshez hozzájárult az is, hogy a német kormány szerdán - jövő március végéig szólóan - betiltotta az áresésre játszó, fedezetlen eladásokat a tíz legnagyobb német pénzintézet részvényeiből, az euróban jegyzett kormánykötvényekből és az ezekre alapozott piaci hitelbiztosítási ügyletekből (CDS), miközben az eurót nem érinti a tilalom.

 

Ismét nőtt a dél-európai kormánykötvények hozama, miközben a tízéves német Bundé rekord alacsonyra, 2,679 százalékra esett napközben, jelezve, hogy a többi értékpapírtól szabadulni igyekvő befektetők menedéket keresnek. Legutóbb ősszel volt erős a közös pénz: tavaly november 25-én, 1,5145 dolláron, tizenöt havi csúcsra emelkedett a dollárral szemben.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.188,85 dollár volt csütörtökön késő délután Londonban azonnali szállításra, olcsóbb a szerda esti 1.194,55 dollárnál. Az euróövezeti adósságválság miatt az utóbbi időben a dollár javulása ellenére is drága az arany, habár ezen a héten nagyrészt kiigazítás volt a túlvásárolt piacon. A múlt héten többször is történelmi rekordot döntött az arany ára, a legújabb 1.248,95 dollár, ezt pénteken napközben érte el.

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás: