Tőzsdezárás - Emelkedtek a vezető nyugat-európai tőzsdék
London, Frankfurt, Párizs, 2009. november 4., szerda (MTI) - Emelkedéssel zártak az irányadó nyugat-európai értéktőzsdék szerdán a kedvező európai negyedéves vállalati hírekre, illetve annak hatására, hogy erősödtek a New York-i értéktőzsde vezető mutatói a javulást jelző havi makrogazdasági adatokra.
A General Motors megtartja az Opel-t ÖSSZEFOGLALÓ
Washington, Moszkva, Berlin, 2009. november 4., szerda (MTI/AFP/AP/Reuters/ITAR-TASZSZ) - Komoly meglepetést okozott az amerikai General Motors igazgatótanácsának az a bejelentése, hogy mégsem adja el az Opel-t a Magna International kanadai autóalkatrész-gyártó cégnek.
Vissza a feladóhoz - Állami tulajdonba kerülhet ismét a Malév
A magyar állam hajlandó tulajdoni részt szerezni a Malévban, és a finanszírozásban szerepet vállalni a jövőben - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, kérdésre válaszolva.
Bizakodó lett a Time Warner
A világ vezető szórakoztatóipari vállalkozása, az amerikai Time Warner Inc. 38 százalékos nyereségcsökkenést jelentett szerdán a harmadik negyedévről, viszont felfelé módosította az év egészére vonatkozó profit-előrejelzését a hirdetési piac javulására hivatkozva.
Ki érti ezt? Tegnap még nem kellett, ma meg tépték az OTP-t
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 611,88 pontos, 3,11 százalékos emelkedéssel, 20.288,40 ponton zárt szerdán, 31,5 milliárd forintos forgalom mellett.
Ismét felvette a bikajelmezt a forint
A hét elején elszenvedett veszteségeiből valamennyit visszanyert a forint, követve a javuló befektetői hangulatot, az erősödő feltörekvő devizákat: az eurót 275,70 forinton jegyezték szerdán délután öt órakor a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 277,84 forintos jegyzés után. A jegyzés nap közben 275,00-278,97 között mozgott.
Irányítás nélkül marad a Pécsi Vízmű
A Tettye Forrásház Zrt. nem használhatja a Pécsi Vímű Zrt. (PV) szellemi tulajdonát, így a társaság teljes rendszerét irányító szoftvert sem a fővárosi bíróság határozata alapján - mondta Fabrice Rossignol, a vízműben kisebbségi tulajdonos Suez Environnement regionális igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Még bizonytalanabbá vált az Opel sorsa - HÁTTÉR
Pietsch Lajos, az MTI tudósítója jelenti:
Berlin, 2009. november 4., szerda (MTI) - Pontosan egy éve tart az Opel sorsával kapcsolatos huzavona, és a nagy hagyományokkal rendelkező németországi, illetve időközben európaivá vált autógyár jövője a General Motors mostani döntésével még bizonytalanabbá vált.
Oszkó: a jövő évi államháztartási hiánycél a tartalékkal megvalósítható
Budapest, 2009. november 3., kedd (MTI) - A keddi parlamenti költségvetési döntések után véglegesnek tekinthető az államháztartás 2010. évi egyenlege, amely GDP-arányosan, eredményszemléletben az eredetileg tervezett 3,8 százalékos hiány mellett valósul meg, s amelyet a betervezett tartalék biztosít - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Szlovénia - 51,1 százalékkal nőtt a munkanélküliek száma egy év alatt
Ljubljana, 2009. november 4., szerda (MTI/Reuters) - Szlovéniában 51,1 százalékkal volt több munkanélküli októberben, mint egy évvel korábban, és várhatóan tovább nő ez a szám - közölte a szlovén munkaügyi hivatal szerdán.
Az ügyfél hitelképességének megállapításához kellene a pozitív adóslista
Budapest, 2009. november 4., szerda (MTI) - A bankok ne csak a hitel fedezetét figyeljék, hanem vizsgálják azt is, hogy az ügyfeleik képesek-e visszafizetni a felvett hitelt - szorgalmazta Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár a parlament fogyasztóvédelmi eseti bizottságának ülésén, szerdán Budapesten.
Még a német áthidaló hiteltől is szabadul a GM
Az amerikai General Motors kész visszafizetni azt az 1,5 milliárd eurós, úgynevezett áthidaló hitelt, amelyet a német kormány, illetve a németországi Opel-üzemeket működtető tartományok közösen biztosítottak az Opel talpon maradásához.
A vagyonkezelő döntött az ERFO-ról, a Metallochemiáról és egy kutatóintézet támogatásáról
Budapest, 2009. november 4., szerda (MTI) - Visszahívja tisztségéből a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató ERFO Kft. ügyvezető igazgatóját, és 2009. november 7-től 2011. május 31-ig a posztra Naményi Pétert nevezi ki a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT).
Mit mond a magyar bankok "stressz tesztje"?
A magyar bankrendszer stabil maradna egy a mostaninál rosszabb gazdasági helyzetben is, ezt az eredményt hozta a jegybank újabb "stressz tesztje" - mondta Tabák Péter, a jegybank igazgatója a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdai sajtótájékoztatóján.
USA - Emelkedéssel várják a piacok a Fed kamatdöntését
Emelkedéssel indítottak a New York-i részvénypiacok szerdán. Erősítette a befektetői bizalmat az a kereskedés kezdete előtt ismertetett adat, hogy októberben már hetedik hónapja csökkent a állásukat elvesztők száma.
USA - Megtorpant a szolgáltatószektor bővülése
Ugyan továbbra is bővülést mutat az Egyesült Államok szolgáltatási szektora októberben, azonban annak mértéke a várakozásokkal ellentétben csökkent szeptemberhez képest. Mint ismert a múlt hónapban mutatott a szektor először bővülést, 11 havi zsugorodás után.
Túlteljesítette bevételi tervét az MNV
Szeptember végéig már meghaladták a 300 milliárd forintot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) bevételei, amivel a vagyonkezelő jelentősen túlteljesítette az időarányos tervet - állapította meg az MNV gazdálkodásának felülvizsgálatakor a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) szerdai ülésén.
MNB - Volt aki 100 bázisponttal is vágott volna
A monetáris tanácsban öten szavaztak 50 bázispontos, hárman 75, és egy szavazat érkezett 100 bázispontos jegybanki alapkamat-csökkentésre az október 19-i kamatdöntő ülésén - derül ki az MNB honlapján szerdán közzé tett rövidített jegyzőkönyvből.
Sürgős lenne, de még nincs megállapodás az ÁSZ-vezetők jelöléséről
Budapest, 2009. november 4., szerda (MTI) - Ellehetetlenülhet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) munkája az év utolsó hónapjától, ha a parlamenti oldalak néhány héten belül nem tudnak megállapodni a személyi kérdésekről - mondta Kovács Tibor (MSZP), a számvevőszék következő elnökének és alelnökeinek jelölésével foglalkozó országgyűlési eseti bizottság elnöke szerdán azt követően, hogy a testület ülésén nem sikerült megállapodni a jelöltekről.
Csak óvatosan a zöldséggel, gyümölccsel!
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságok Növényvédőszermaradék - analitikai Laborhálózata az idén közel 250.000 növényszermaradék vizsgálatot végzett el, a hazai minták 1,2 százalékában, a külföldről (az EU-ból, illetve harmadik országból) származó minták 0,8 százalékában mutattak ki a megengedett határérték feletti szermaradékot.